u/Additional-Bar-9653

Hogy lehet jól kezelni a merevedési zavart?

Muszáj most ezt kiventillálni magamból. Bocsi, ha hosszú leszek.
Adott egy 30-as éveik elején járó pár, akik már 4 éve együtt vannak. Én vagyok a női szereplője.
A barátomnak már az elejétől kezdve merevedési zavara van, amit nem hajlandó tudomásul venni. Szerintem azt se tudja, hogy mikortól nevezhető már annak. Mivel én előtte nem nagyon tapasztaltam ilyet pasitól, így fogalmam sem volt, hogy hogyan kezeljem. Eleinte ugye mindenféle magyarázatokat talált ki, hogy miért kókad le neki szex közben.(sokszor fel sem állt) Munkahelyi stressz, költözés, új környezet stb. Én meg mint az idióta mindig bekajáltam neki. Mikor először szóvátettem, hogy szerintem ez nem normális és próbáljunk dolgozni rajta, hogy mi lehet a valódi gond. Meg hogy menjen el orvoshoz vele, akkor mondta, hogy már semmi baja és hogy én kezdtem el távolodni tőle az utóbbi időben. Azért nem mer próbálkozni sem. Ugyanis azt hozzá kell tennem, hogy volt 6 hónapos kihagyás is a szexben én meg nem bírtam másképp kezelni a szitut. Gondoljatok már bele, hogy ott vagy tökre kiéhezve és a másik az ölelésen és a puszin kívül nem ad semmit. Belőlem kezdett kihűlni a vágy emiatt. Egy csókot vagy bármi olyat nem kaptam, amivel tudtomra szerette volna adni, hogy kíván attól függetlenül. Közben minden alkalommal én kezdeményeztem, hogy beszéljük meg, majd 1-2 napig próbálkozott, aztán minden ment a szokásos szexmentes kerékvágásban. Aztán egyik alkalommal elmondta, hogy miattam van merevedési zavara, mert először tényleg a stressz miatt volt, de most meg már amiatt van, mert cukkoltam vele és mert hidegen viselkedem. Hiába kértem bocsánatot, akkor sem változott semmi. (cukkolni kb 1 év után kezdtem, mert nem foglalkozott az üggyel és őt hibáztattam) Már ha valamilyen indíttatásból megkívánna sem akarnék vele lefeküdni, mert megalázónak éltem meg ezt az egészet és kiveszett belőlem minden érzelem. Próbálkoztam előtte elcsábítani, simogatni stb. Kevés eredménnyel.
Most mérföldkőhöz értem, mert vettem egy "játékot" magamnak, amivel egész jól el vagyok. (sosem néztem volna ki magamból, hogy valaha veszek ilyesmit) Már csak sajnálatból és érdekből vagyok vele (mert így könyebb), ami elég kegyetlenül hangzik tudom, de most elemzem az egészet, hogy mégis hol csesződött el a dolog. Nem bírok tovább lépni, amíg nem tudom ezekre a kérdésekre a választ.
- Tényleg én lehetek a hibás a merevedési zavarának, mert cukkoltam, vagy egyszerűen nem kíván eléggé?
- Valakinek volt már hasonló esete?
- Ti mit csináltatok volna a helyemben?
Amúgy nem pornófüggő vagy meleg. Ezt már kiveséztem vele. Meg erre utaló dolgok sincsenek. Ami a legjobban zavar az ő érdektelensége, és szádékosan nem akar róla beszélni, mert szégyenli. Már kínomban a barátjaihoz akartam küldeni, hogy ha velem nem beszél róla, akkor a haverjaitól kérjen tanácsot. Persze átgondoltam és hülyeség volt, mert a pasik nem beszélnek ilyenekről egymásnak...
Ami plusz poén, hogy alapvetőleg elvagyunk mint 2 ember egymással. Utazgatunk, éttermezünk, nyaralunk stb. Mint két jó barát. Nem nagyon szoktunk veszekedni.

reddit.com
u/Additional-Bar-9653 — 7 days ago