Mellfelvarrás és a hegek bevállalása vagy lógó mell és a vele járó kritika?
Sziasztok
A minap elkezdett megfordulni a fejemben a tény, hogy nem nagyon tudtam eddig kommentek nélkül elmenni a volt párjaimnál és élőben sem barátoknál a melleimet illetően. Megjegyezték sokszor, hogy mekkorák a melleim vagy gúnyt űztek ebből. Volt olyan is, hogy valaki felöltöztetett és elküldött haza. A jelenlegi helyzet is az, hogy megkaptam, hogy ezért nem találnak vonzónak, illetőleg a striákat.
Vékony testem van, homokóra alak körülbelül, de szignifikánsan nagy mellek a testalkatomhoz mérten, ami gerincferdülést, lúdtalpat és hátfájást is okoz. Mindenellett mentálisan egy nullának, roncsnak érzem magam.
Másik precedens:
Egyik barátnőm 53, én 25 (igen, a lányával egyidősek vagyunk) azon röhögtek egy harmadik barátnőmmel, hogyha olyan mellei lettek volna, mint nekem, nekiment volna a Dunának, vagy hogy sohasem voltak gyerekszülés után sem ennyire lógók, és hogy milyen bátor vagyok, hogy így merek fürdőruhában megjelenni. Ezeket elnevettem és mondta, hogy bír, mert ilyen jó a humorom és nem sértődök meg.
Nos, ez évekkel ezelőtt történt és azóta nemigen szeretem a melleim. Gondolkoztam, hogy kisebbíttetek.
Nem tudom, melyik lenne a jobb. Pont ezt kaptam meg ma, amikor ezt kiveséztem magamban az élettől, hogy van olyan férfi, akit meg a műtéti heg zavar rettenetesen kommentekből ítélve, vagy magát azt a személyt, akinek a mellei fel lettek varrva.
Olyan szinten kiakaszt már ez a téma, mert gyerekkortól kezdve csúfoltak is emiatt, hogy évek óta már felvarráson agyalok, csak őszintén szólva az tart vissza, hogy akkor meg a hegek maitt kapnám az ívet:( nagyon sokat sírtam ez miatt már életem során és tanácstalan vagyok