Ovikezdés, ketten maradunk a kicsivel
Van egy 3,5 és egy 1,5 èves fiam. A nagy most kezdi az ovit, nem volt bölcsis. Eddig vártam, nagyon lelkes voltam, szimpatikusak az óvónők is, vártam, hogy a kicsi is kapjon egy kis osztatlan figyelmet mert neki ebben nem volt még része.. de most két hét maradt az eddigi életünkből és nagyon nehéz nekem ebbe belegondolni hogy mennyire megváltoznak a napjaink majd.. a kicsi imádja, mindent utánoz, mióta járni tud és aktívabb, jó fél éve azóta rengeteg mindent együtt csinálnak. Ha kis ideig nem látja, egyből keresi. Nagyon intenzív másfél éven vagyok túl a kettővel otthon egyedül és el sem tudom képzelni milyen lesz egy gyerekkel.. gondolom az első 1-2 hétben ténfergünk majd otthon a kicsivel, hogy mégis mihez kezdjünk kettesben. Három és fél éve ő az éjjelem-nappalom és most ki kell adnom a kezemből.. mondjatok nekem olyan nézőpontokat amivel túl lehet ezt élni és majd beleszokunk ebbe az új helyzetbe.
Ne ítéljetek el nagyon kérlek, igyekszem dolgozni ezen a ragaszkodásomon, illetve neki ezt egyáltalán nem kommunikálom.. alapvetően nem is gondolom annyira ördögtől valónak hogy ovit kezd, de most hogy közel van, teljes pánik kapott el