u/Kovaron78

Kerületi polgármesterek nyílt levele Karácsony Gergelynek
▲ 1 r/zuglo

Kerületi polgármesterek nyílt levele Karácsony Gergelynek

Karácsony Gergely főpolgármester, BÖSZ-elnök részére
Tárgy: Budapesti Önkormányzatok Szövetsége rendkívüli közgyűlésének összehívása

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Az önkormányzati autonómiával összeegyeztethetetlen, hogy a kerületi önkormányzatok és a budapestiek életét alapvetően érintő pénzügyi döntéseket az érintettek megkérdezése nélkül hozzák meg. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának 2026. október 1-jei ülésén hozott határozatok előkészítése során mégis ez történt.

A Fővárosi Önkormányzat vezetőjeként a kerületek háta mögött olyan paktumot kötött a kormánnyal, amelynek értelmében a szolidaritási hozzájárulás rendszere változatlan marad, miközben a kerületi önkormányzatoktól ellentételezés nélkül elvennék a parkolásból származó bevételeiket. Ennek a döntésnek az árát a kerületekben élő budapesti lakosok fogják megfizetni.

A helyzetre való tekintettel, mint a BÖSZ elnökét felszólítjuk, hogy azonnal hívja össze a szövetség rendkívüli közgyűlését, ahol döntést hozhatunk a szövetség jövőjéről is.

A BÖSZ alapszabálya kimondja, hogy a szervezet célja a fővárosi és kerületi érdekek hatékony érvényesítése a mindenkori kormányzat felé. A BÖSZ elnöke ennek nyilvánvalóan az ellenkezőjét tette, aminek a következményeit rendkívüli közgyűlés keretében szükséges megtárgyalni.

Felszólítjuk, hogy vizsgálja felül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán kötött megállapodást, és álljon el a kerületi önkormányzatok parkolási bevételeinek elvonásától.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az önkormányzati szövetség elnökeként és a budapestiek választott vezetőjeként a kormányzattal folytatott tárgyalásain kötelessége fellépnie a kerületeket terhelő szolidaritási hozzájárulás eltörlése vagy legalább tarthatatlan mértékének érdemi csökkentése érdekében is.

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy immár a főpolgármester aktív részvételével folytatódik az önkormányzatok kivéreztetése. Az Orbán-rendszerből ismert módszerekkel, statáriálisan büntető pénzelvonásokkal. A legutóbbi országgyűlési választás után azt reméltük, hogy ezt a világot végre magunk mögött hagyhatjuk. Szeretnénk, ha végre nem arról szólna a következő évi költségvetés tervezése, hogy hogyan éljünk túl, hanem arról, hogy miként fejlesszük a közös otthonunkat, Budapestet!

Tisztelettel:
Soproni Tamás, Budapest Főváros VI. kerület Terézváros polgármestere
Niedermüller Péter, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros polgármestere
Pikó András, Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros polgármestere
Baranyi Krisztina, Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros polgármestere
László Imre, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda polgármestere
Tóth József, Budapest Főváros XIII. kerület polgármestere
Rózsa András, Budapest Főváros XIV. kerület polgármestere
Szaniszló Sándor, Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentimre-Pestszentlőrinc polgármestere

u/Kovaron78 — 6 days ago
▲ 38 r/hunpol+1 crossposts

Kossuth Rádió, Nyílt titok: Álcázott milliárdok mentek a kampányra

Az NKA-botrányt mutatjuk be részletesen. Pataky Attila és Pócs János elmondja, hogy nem adja vissza a pénzt. Laczó Adrienn elmagyarázza, hogy miért tett feljelentést. Tarr Zoltán a vizsgálat állásáról számol be.

youtu.be
u/Kovaron78 — 26 days ago
▲ 19 r/zuglo

Rendészek intézkedtek az Örs vezér terén

A Zuglói Önkormányzati Rendészet posztja:
https://www.facebook.com/share/18pzYaUeqw/

A hét folyamán megerősített létszámmal ellenőrizték rendészeink az Örs vezér tere zuglói oldalát és környékét. Az akciót még a reggeli csúcsforgalom előtt hajtottuk végre, hogy a munkába indulókat már tisztább, rendezettebb környezet fogadja.

A 3-as és a 62-es villamosok megállójában öt, életvitelszerűen ott tartózkodó emberrel vettük fel a kapcsolatot. Munkatársaink emberségesen intézkedtek; orvosi és szociális segítséget ajánlottak fel, majd felszólították őket ingóságaik elszállítására. Ezt követően gondoskodtunk a megálló megtisztításáról.

A szökőkútnál egy öt fős társaságot ellenőriztünk, mivel felmerült a közterületi alkoholfogyasztás gyanúja. A közeli Kerepesi úti zöldterületen további három ember aludt matracon és más alkalmi alvóhelyen. Személyes tárgyaikat magukkal vihették, a terület rendbetételében pedig a térgondnok is közreműködött.

Az Örs vezér tere továbbra is kiemelten kezelt terület. A segítő és szolgáltató rendészet itt is egyszerre jelent emberséges fellépést, határozott intézkedést és gyors megoldást, egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Zuglóért.

u/Kovaron78 — 3 months ago
▲ 6 r/hunpol

Sulyok aláírta a saját leváltását isjelentő alaptörvény-módosítást

u/Kovaron78 — 3 months ago
▲ 15 r/zuglo

Összehangolt akció Rákosrendezőn, nyolc körözött személyt fogtak el

Összehangolt ellenőrzés volt Rákosrendező térségében, kiemelten a Tatai utca környezetére és az elhagyatott vasúti épületekre koncentrálva.

Az akcióban a Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai a XIV. kerületi Rendőrkapitányság, a XIII. kerületi közterület-felügyelet, valamint a MÁV vasútbiztonsági és ingatlankezelő szakembereivel közösen vettek részt.

A szoros együttműködés kézzelfogható eredményt hozott, a rendőrök nyolc körözött személyt fogtak el és állítottak elő.

Az ilyen akciók is bizonyítják, hogy a közbiztonság megteremtése közös feladat. Ha a rendészeti szervek, a rendőrség és a terület kezelői összehangoltan dolgoznak, hatékonyabban lehet fellépni a bűncselekmények megelőzése, a jogsértések visszaszorítása és az elhanyagolt területek rendezése érdekében.

A közös ellenőrzéseket folytatjuk egy biztonságosabb, tisztább és élhetőbb Zuglóért.

Forrás: Zuglói Önkormányzati Rendészet
https://www.facebook.com/share/p/19D9c8CZ8B/

u/Kovaron78 — 3 months ago
▲ 5 r/zuglo

A légkondi hibája miatt nem lehet szülni az Uzsokiban

Az Uzsoki Kórház posztja:

Kedves betegeink, kedves várandós anyukák!

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy átmeneti - jelen pillanatban nem meghatározható - időtartamra a császárműtő légtechnikájának zavara miatt le kell mondanunk a szülészeti ellátásunkat.

A probléma megoldásán hetek óta dolgozunk - új hűtőberendezést is kaptunk -, azonban a légcsere továbbra sem megoldott.

Számunkra az anyukák és az újszülöttek biztonsága az első, így a probléma végleges és megnyugtató megoldásáig arra kérjük a várandósokat, hogy a vajúdás beindulásakor az ÉPC-Honvédkórház szülészetén jelentkezzenek (1068 Budapest, Dózsa György út 112.).

Nagyon sajnáljuk a kellemetlenséget, folyamatosan dolgozunk a probléma elhárításán, és amint tudjuk, visszavesszük a szülészeti ellátást.

Köszönjük szépen az együttműködésüket, megértésüket!

Menedzsment

reddit.com
u/Kovaron78 — 3 months ago
▲ 9 r/zuglo

Guruló szeméttelep parkolt a Kövér Lajos utcában

Van, aki egy platós teherautóval dolgozik. Más inkább szeméttelepet épít rá.

A Kövér Lajos utcában egy jármű raktere hosszabb ideje nem áruszállításra, hanem hulladékgyűjtésre szolgált. Kimustrált mosógép, gumiabroncsok és több köbméternyi szemét gondoskodott arról, hogy a környék lakói ne a rendezett utcaképet lássák nap mint nap.

A felszólítások nem hatották meg a jármű használóját, ahogy az sem segített az ügyön, hogy a teherautó műszaki érvényessége is lejárt. Az önkormányzati hatósági eljárás végén jogerős döntés született, a mobil szeméttelepnek mennie kell.

A Zuglói Önkormányzati Rendészet a határozatot végrehajtotta. Előbb a hulladékot kellett eltávolítani, majd a teherautó is távozott a helyszínről.

Zugló közterülete nem hulladékudvar, az utca nem magánraktár, a plató pedig nem szeméttároló. Aki szemetet halmoz fel, annak a következményekkel is számolnia kell.

Mi pedig továbbra is azon dolgozunk, hogy Zugló tisztább, rendezettebb és élhetőbb kerület legyen.

A Zuglói Önkormányzati Rendészet posztja:
https://www.facebook.com/share/p/1U7r4VGBb9/

u/Kovaron78 — 3 months ago
▲ 3 r/zuglo

Harminchárom „lakáscsere” ügyben tettünk feljelentést – felszámoljuk a visszaéléseket! (Rózsa András posztja)

Az önkormányzati lakás a legnagyobb támogatás, amit adhatunk, sokan enélkül nem tudnák megoldani a lakhatásukat. Az ezekkel kapcsolatos visszaélések nem csak az önkormányzatot károsítják meg, hanem azoknak ártanak, akik ezek miatt nem jutnak lakáshoz.

Tavaly bukott ki egy eset, amikor felmerült, hogy a lakáscsere-kérelemben a felek nem valós adatokat adtak meg. Emiatt a polgármesteri hivatal átfogó ellenőrzést végzett a hasonló ügyleteknél, majd összesen 33 esetben tett feljelentést hamis magánokirat felhasználása és más bűncselekmények miatt.

A legtöbb esetben a csalók úgy játszották át az önkormányzati lakásokat, hogy fiktív „lakáscserével vegyes adásvételi szerződést” kötöttek. Vagyis a bérlő papíron megvett egy vidéki házat, a vételárba pedig beleszámolták a zuglói lakás bérleti jogát, ami így az állítólagos eladóra szállt (az önkormányzat jóváhagyását a legkülönbözőbb családi helyzetekre hivatkozva kérték). Csakhogy ezekről az ingatlanokról utólag több esetben kiderült, hogy üres telkek vagy bontásra ítélt romok, a „vevőt” pedig általában nem is jegyezték be tulajdonosként. A szerződéseket szinte minden esetben ugyanaz a néhány ügyvédi iroda készítette, a nyomozásnak nyilván tisztáznia kell az ő szerepüket is.

A feljelentések mellett a vizsgálat során szerzett tapasztalatok alapján a lakásrendeletünket is módosítottuk, hogy a jövőben nehezebb dolga legyen azoknak, akik ügyeskedni próbálnak. 2024-ben azt ígértük, rendet teszünk Zuglóban. Ez nem csak a nagy, látványos ügyeket érinti, hanem az olyan hétköznapi, kifelé gyakran láthatatlan ügyeket is, mint az önkormányzati lakások hasznosítása.

reddit.com
u/Kovaron78 — 4 months ago
▲ 10 r/zuglo

Magyarország változásért kiáltott, ezt mutatták az április 12-i választási eredmények is. Mi, önkormányzati vezetők is évek óta érezzük, hogy a most távozó hatalom szép csendben megfojtja a helyi közösségeket, és ez így nem mehet tovább.

Most megvan az esély arra, hogy kijavítsuk ezt a hibát, ezért a következő képviselő-testületi ülésre két határozati javaslatot terjesztek elő az általunk legfontosabbnak tartott intézkedésekről.

Az első határozatban tisztelettel kérjük a hamarosan felálló új kormányt, hogy:

👉 adja vissza az önkormányzatoknak a korábban elvont építésügyi és környezetvédelmi hatásköröket

👉 adja vissza az önkormányzatoknak az iskolák fenntartói jogait

👉 biztosítsa minden önkormányzati feladathoz a szükséges finanszírozást

👉 törölje el az úgynevezett szolidaritási adót

👉 tegye ismét helyi adónemmé a gépjárműadót, azzal a megkötéssel, hogy az abból származó bevételt csak közlekedési fejlesztésekre lehessen fordítani

👉 vizsgálja felül az ún. nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokat

👉 tegye lehetővé, hogy az önkormányzatok – szabályozott keretek között és meghatározott mértékig – ismét hitelt vehessenek fel

👉 rendelje a települések hatáskörébe a parkolás, illetve a közterületi hirdetések (plakátok) szabályozását

👉 átmenetileg fagyassza be a polgármesteri fizetéseket

👉 egységesen és arányosan szabályozza a helyi képviselők tiszteletdíját

A második határozati javaslat a Zuglót érintő nagyberuházásokról szól. Azt kérjük, hogy az új kormány:

👉 vonja vissza a tömeges lakásépítéseket kiemelt jelentőségűvé minősítő rendeleteket, és a jövőben ne hozzon ilyeneket

👉 állítsa le azokat a nagyberuházásokat, amelyeket az önkormányzat és a helyi lakók érdekeinek figyelmen kívül hagyásával indítottak

👉 kezdjen tárgyalásokat az önkormányzattal a Bosnyák téri irodakomplexum által okozott károk kompenzálásáról

👉 adja vissza Zuglónak a Városligetet és a park fejlesztésével kapcsolatos döntések jogát

👉 a lehető leghamarabb kezdje meg a 4-es metró második, Bosnyák térig tartó szakaszának építését, valamint az Újpalotáig történő meghosszabbítás tervezését

Tisztelettel kérem Zugló két, újonnan megválasztott képviselőjét, Velkey György Lászlót és Trentin Balázst, hogy segítsék ezeket az erőfeszítéseket, és járjanak közben annak érdekében, hogy az új kormány a megalakulása után haladéktalanul foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel – különös tekintettel a kerületünket érintő szörnyberuházások kiemelt státuszának visszavonására.

reddit.com
u/Kovaron78 — 6 months ago
▲ 4 r/zuglo

Megkezdődött a mosakodás, a felfele mutogatás. Ficzere Andrea, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója is a fenntartóra mutogat, miután évekig próbálta titokban tartani a VIP-osztály ügyét.

u/Kovaron78 — 6 months ago