u/Robin19810928

A

Nem akarok túl „spiri” lenni, egyszerű laikus ember vagyok, de van egy gondolat, ami egy ideje foglalkoztat.
A nagyon balszélső liberális propaganda egyik alapgondolata, hogy mindenki egyenlő, mindenkinek ugyanazok a lehetőségei vannak, csak élni kell velük.
Nos, szerintem ez hatalmas hazugság.
A világunk éppen azért tart ott, ahol tart, mert lépten-nyomon az egyenlőtlenség jön velünk szembe. Nem ugyanonnan indulunk, nem ugyanazt hozzuk otthonról, nem ugyanazokat a mintákat, traumákat, értékeket és szociális tapasztalatokat visszük magunkkal.
És szerintem a társkereső appok is részben belefutottak ebbe a hibába.
Van egy algoritmus, amely az adatlapodon megadott adatok alapján megpróbál embereket ajánlani neked. Magasság, életkor, lakhely, érdeklődési kör, végzettség, esetleg néhány fénykép és pár mondat.
De vajójában **ki vagy te?**
Milyen családból jössz?
Milyen közegben nőttél fel?
Milyen kapcsolatmintákat láttál gyerekként?
Milyen az érzelmi intelligenciád?
Hogyan kommunikálsz konfliktushelyzetben?
Mit jelent számodra a szeretet, az intimitás, a hűség?
Mennyire vagy társasági ember?
Milyen életet szeretnél élni?
Milyen ember mellett tudsz biztonságban lenni?
Ezekről egy átlagos társkereső profil szinte semmit nem tud.
Pedig szerintem sokkal fontosabbak lehetnek, mint az, hogy valaki szeret-e kirándulni vagy beülni egy pohár borra.
Pszichológiai szempontból teljesen érthető, hogy könnyebben azonosulunk olyan emberekkel, akik hasonló környezetből, hasonló kulturális és társadalmi közegből jönnek. Hasonló nyelvet beszélünk, hasonló dolgokat tartunk természetesnek, és sokszor még azt is hasonlóan értelmezzük, hogy mi számít szeretetnek vagy tiszteletnek.
Ezzel szemben két, nagyon különböző háttérből érkező embernek sokkal több mindent kell áthidalnia ahhoz, hogy valóban megértsék egymást.
Persze lehet működő kapcsolat két teljesen különböző ember között is. Nem azt mondom, hogy nem.
De lehet, hogy a mai társkeresésben túl sokszor úgy teszünk, mintha **mindenki mindenkinek megfelelő partner lehetne**, és csak meg kell találni a „nagy őt”.
Ráadásul erre rátesz egy lapáttal a közösségi média.
Nap mint nap látjuk mások legszebb pillanatait, tökéletes testét, utazásait, pénzét, kapcsolatát, lakását, életét. Aztán ezekhez kezdjük mérni saját magunkat és – sokszor észrevétlenül – a leendő partnerünket is.
Egy idő után már nem azt kérdezzük, hogy **„jól érzem magam mellette?”**, hanem azt, hogy „találhatnék-e ennél jobbat?”
Nem azt, hogy „vonzó számomra?”, hanem azt, hogy „elég vonzó ahhoz, hogy büszkén mutassam másoknak?”
És közben lehet, hogy olyan elvárásokat támasztunk egy leendő partnerrel szemben, amelyekhez mi magunk sem tudunk vagy akarunk alkalmazkodni.
Az appok pedig erre még ráerősítenek. Egy végtelen katalógusban válogathatunk emberek között, és könnyű abba az illúzióba kerülni, hogy mindig van jobb, szebb, fiatalabb, sikeresebb vagy érdekesebb lehetőség.
Talán éppen ezért lenne szükség egy teljesen másfajta társkereső alkalmazásra.
Egy olyanra, amely nem csak azt kérdezi meg, hogy **„mit szeretsz?”**, hanem megpróbálja felmérni azt is, hogy **„ki vagy?”**
Milyen közegből jössz, milyen értékeket hozol, hogyan kötődsz, hogyan szeretsz, hogyan vitázol, mitől érzed magad biztonságban, milyen életet szeretnél, és milyen ember mellett tudsz valóban önmagad lenni.
És ezek alapján nem egyszerűen azt mondaná, hogy „tetszhettek egymásnak”, hanem azt is, hogy **milyen szempontból lehettek valóban kompatibilisek.**
Lehet, hogy egy ilyen rendszer sok olyan embert is összehozna, akiket a jelenlegi algoritmus soha nem mutatna meg egymásnak.
És lehet, hogy közben azt is megtanítaná nekünk, hogy nem biztos, hogy az a partner való hozzánk, akit a közösségi média vagy a saját irreális elvárásaink alapján „megérdemelnénk”.
Hanem az, akivel működni tudunk.
**Mit gondoltok?**
Véletlen lenne az a rengeteg rossz kapcsolat?
Véletlen lenne a sok magányos ember?
Vagy egyszerűen rosszul próbáljuk megtalálni egymást?

Olvasgatom itt a posztokat, ki milyen partnert keres és mire.
Szeress koncertekre járni, gyere velem világot nézni, legyél egészséges, sportolj, beszélgessünk mély témákról, legyél nyitott, domináns vagy alárendelt és hasonló, legyél magas vagy alacsony, vékony vagy mackós.
Világmegváltó tulajdonságok.
És mielőtt valaki okoskodna: amikor magatokról írjátok ugyanezeket a dolgokat, a mögöttes üzenet az lenne, hogy a másik is legyen ugyanilyen.
Milyen hasznos, ugye, amikor két kocka már nem magányos, és együtt tudnak kockulni. 😅
Gondolom, az a hipotézis mögötte, hogy akkor van kapcsolódási pont.
Hát, segítek: nincs.
Tudjátok, miben van kapcsolódási pont?
Abban, amikor reggel nem hányod össze magad a másik csókjától, hanem megkívánod.
Attól, hogy a testszaga nem undort vált ki, hanem kémiai vonzalmat.
Attól, hogy amikor rád néz, lecsúszik a bugyid.
(Meglepetés: a pasik is tudnak bizseregni egy tekintettől. 😏)
Attól, amikor szex után nem uralkodik el rajtad az érzés, hogy bárcsak köddé tudnék válni.
Ha én párt keresnék, akkor inkább elgondolkodnék azon, hogy mi hiányzik az életemből.
Pl. egy átlagos hétköznap este együtt nevetni valami szar sorozaton.
Várni egymást a fürdőből, érezni azt a friss illatot.
Reggel ébredésnél érezni egymás meleg testét.
Főzés közben táncolni és pletykálni.
Legyél ott mellettem, amikor anyám éppen triggerel valami traumával.
Az exeinket szidjuk együtt.
Hívj fel hajmosás közben, nézzem meg a pattanásaid vagy a narancsbőröd.
Ezt még reggelig tudnám ecsetelni, de valószínűleg már most hülyének néztek, szóval abbahagyom. 😅
Fehérvár és környéke

Ha végignézünk az emberiség történelmén, újra és újra ugyanabba a problémába ütközünk. Technológiában, tudományban és orvoslásban soha nem látott fejlődést értünk el, mégis egyre több a magányos ember, egyre több a válás, a depresszió, a szorongás és a függőség. A kérdés tehát nem az, hogy fejlődött-e a civilizációnk, hanem az, hogy fejlődött-e maga az ember.
Szerintem nem.
A legnagyobb problémánk nem gazdasági vagy politikai, hanem identitásbeli. Már azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában.
Ha ma megkérdeznénk az embereket, mitől nő egy nő, a legtöbben biológiai válaszokat adnának. Nő, mert szülni tud, mert vaginája van. Ugyanez igaz a férfira is. Férfi, mert fallosszal született, mert erős. Mintha a női és férfi identitás kimerülne a biológiában, pedig ezek csupán testi adottságok, nem személyiségek.
A történelem nagy részében a nők valóban elnyomott helyzetben éltek. Kevés beleszólásuk volt a saját sorsukba, a párválasztásba vagy a társadalmi döntésekbe. Az elmúlt száz évben azonban hatalmas változás indult el, ami önmagában természetes és fontos volt. A kérdés inkább az, hogy közben milyen irányba alakult át a női és a férfi identitás.
A mai nő egyszerre próbál megfelelni rengeteg elvárásnak. Legyen sikeres, építsen karriert, legyen független, ne függjön egy férfitól, legyen jó anya, jó szerető, vonzó, magabiztos és önálló. Sokszor azt az üzenetet kapja, hogy mindig a saját érdekei legyenek az elsők, és hogy ne engedjen a saját elvárásaiból. Erre ráépült egy teljes iparág, a közösségi média és az önfejlesztő világ egy része is, amely sokszor tovább erősíti ezt a gondolkodást.
Közben a férfi is elvesztette önmagát. Évszázadokon keresztül a védelem, a felelősségvállalás és a család fenntartása határozta meg a szerepét. Ma viszont egyszerre kell háziasnak lennie, főznie, takarítania, gyereket nevelnie, érzelmileg stabilnak maradnia, folyamatosan dolgoznia önmagán, sportosnak, műveltnek, intelligensnek, filozofikus gondolkodásúnak, humorosnak és jó szeretőnek lennie, miközben továbbra is elvárás vele szemben, hogy erőt, biztonságot és anyagi stabilitást nyújtson. Sokan azt is érzik, hogy egyfajta erkölcsi vezeklésben élnek a történelem során férfiak által elkövetett igazságtalanságok miatt, ezért állandóan bizonyítaniuk kell, hogy ők már nem olyanok.
Mindeközben az online világ teljesen átformálta az ismerkedést. A társkeresőkön és a közösségi médiában a külső, a státusz és a lehetőségek kerültek előtérbe. Az ember lassan önéletrajzzá vált. Magasság, diploma, autó, ház, fizetés, testalkat – ezek alapján születik meg az első döntés, miközben maga az ember háttérbe szorul.
A nők számára a hatalmas választék miatt természetes módon megjelent a válogatás lehetősége. Egyetlen átlagos nőhöz több száz vagy akár több ezer férfi is jelentkezhet, ezért egyre több szűrő jelenik meg az ismerkedésben. A férfi ezzel szemben sokszor annak is örül, ha egyáltalán bekerül ebbe a körbe. A kapcsolat már az első pillanatban egyensúlytalanul indul, mert az egyik fél válogat a lehetőségek között, a másik pedig reménykedik, hogy egyáltalán esélyt kap.
Ez nem a nők hibája és nem is a férfiaké. Ez annak a társadalmi környezetnek a következménye, amelyet közösen hoztunk létre.
A legnagyobb veszteség azonban nem az, hogy megváltoztak a szerepek, hanem az, hogy eltűnt maga az ember. Már nem azt kérdezzük, ki a másik valójában, hanem azt, hogy megfelel-e az elvárásainknak. A kapcsolatok egyre inkább igénylisták alapján kezdődnek, miközben az őszinte emberi kapcsolódás háttérbe szorul.
Talán rossz kérdést teszünk fel. Évtizedek óta azon vitatkozunk, mitől nő a nő és mitől férfi a férfi. Lehet, hogy előbb azt kellene megértenünk, mitől lesz valaki ember. Mert ha erre megtalálnánk a választ, akkor a női és férfi identitás sem szerepekből, elvárásokból vagy történelmi sérelmekből épülne fel, hanem abból a közös emberi alapból, amelyre valódi bizalmat, szeretetet és kapcsolatokat lehet építeni.

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy kilépek egy kicsit a komfortzónámból, és írok ide.
45 éves vagyok, Székesfehérváron élek. Nem párkapcsolatot keresek, és nem is egy klasszikus ismerkedős posztot szeretnék írni. Inkább olyan embereket keresek, akikkel jó érzés kapcsolódni. Akikkel lehet nevetni, beszélgetni, vitatkozni, vagy akár csak csendben sétálni egyet.
A hétköznapokban szeretek bringázni, kirándulni, a természetben lenni, zenét hallgatni, csocsózni, vagy csak beülni valahová egy kávéra. Nem vagyok nagy bulizós típus, sokkal inkább azok a programok töltenek fel, ahol valódi figyelem és jelenlét van.
Az utóbbi években egyre inkább azt érzem, hogy a felszínes beszélgetések helyett jobban érdekel az, hogy ki milyen ember valójában. Gyakran előfordul, hogy egy teljesen hétköznapi témából órákig tartó beszélgetés kerekedik. Miért működünk úgy, ahogy? Mitől lesz valaki önmaga? Mit jelent a szeretet, a szabadság vagy az őszinteség? Nem azért foglalkoztatnak ezek a kérdések, mert mindenre tudni akarom a választ, hanem mert jó olyan emberekkel beszélgetni, akik kíváncsiak és nyitottak.
Nem számít, hogy férfi vagy nő vagy, hány éves vagy, vagy mivel foglalkozol. Inkább az érdekel, hogy tudsz-e önazonosan jelen lenni, és van-e kedved megismerni egy másik embert mindenféle szerepek és elvárások nélkül.
Ha úgy érzed, szívesen elmennél egy bringázásra, kirándulni, csocsózni, beülnél egy kávéra, vagy csak beszélgetnél egy jót a világ dolgairól, írj nyugodtan.
Hiszem, hogy a legjobb emberi kapcsolatok nem akkor születnek, amikor görcsösen keresünk valakit, hanem amikor egyszerűen nyitottak vagyunk egymás felé.

Az alábbi szöveg egy javaslat lenne az új alkotmányba .
Kérek mindenkit a kultúrált megnyilvánulásra.
Én most szeretném ezzel a közösséggel a társadalmat tesztelni ,van egyáltalán értelme,van e nyitottság egy közös felelősség váláshoz.
Ezt a szöveget megfogom küldeni több jogi szervezetnek.

A ROMA KÖZÖSSÉG MÉLTÓSÁGÁNAK, ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK ÉS TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁNAK ERŐSÍTÉSÉT SZOLGÁLÓ JAVASLATOK
A roma közösség kollektív megbélyegzésének visszaszorítása

Indoklás:

A roma közösséget érő nyilvános sértegetések és általánosító kijelentések nem csupán az adott pillanatban jelen lévő személyeket érintik, hanem egy teljes társadalmi csoportot. Amikor a „cigány” kifejezés sértésként, negatív viselkedési forma szinonimájaként vagy emberi értéket csökkentő jelzőként jelenik meg a közbeszédben, az azt az üzenetet közvetíti, hogy egy teljes etnikai közösséghez negatív tulajdonságok kapcsolhatók.
Ennek különösen súlyos következményei vannak a gyermekekre nézve. Olyan roma származású gyermekek is szembesülhetnek előítéletekkel, bizalmatlansággal vagy kirekesztéssel, akik életkorukból fakadóan semmilyen módon nem felelősek más emberek tetteiért. Már gyermekkorban kialakulhat bennük az érzés, hogy származásuk miatt kevesebbre tartják őket, ami hosszú távon önbizalomhiányhoz, társadalmi elzárkózáshoz és a lehetőségeik beszűküléséhez vezethet.
Egy demokratikus jogállamban minden embert saját tettei alapján kell megítélni. Az etnikai alapú általánosítás ellentétes az egyéni felelősség elvével, ezért indokolt a roma közösség kollektív megbélyegzésének visszaszorítása.
A „cigánybűnözés” kifejezés használatának elutasítása
Indoklás:
A „cigánybűnözés” kifejezés azt a látszatot kelti, mintha a bűnözés egy etnikai csoport sajátossága lenne, miközben a bűncselekményeket mindig egyének követik el. A fogalom használata nem az egyéni felelősség elvét erősíti, hanem egy teljes közösséget kapcsol össze negatív társadalmi jelenségekkel.
Ennek hatása messze túlmutat a közbeszéden. A roma gyermekek már az iskolában találkozhatnak olyan előítéletekkel, amelyek abból fakadnak, hogy a társadalom egy része tudat alatt is összekapcsolja származásukat a bűnözéssel. Ez bizalmatlanságot, kirekesztést és alacsonyabb elvárásokat eredményezhet velük szemben.
A fogalom használata továbbá akadályozza a társadalmi integrációt, mert azt sugallja, hogy egy ember megítélésében a származása fontosabb lehet, mint a saját döntései, munkája vagy életútja. Egy jogállamban azonban a felelősség egyéni, nem pedig etnikai alapon meghatározott.
A roma közösséget megalázó sztereotípiák visszaszorítása a médiában
Indoklás:
A média jelentős szerepet játszik a társadalmi gondolkodás alakításában. Az ismétlődően megjelenő romaellenes viccek, sértő ábrázolások és negatív sztereotípiák hosszú távon normalizálhatják az előítéleteket.
A humor fontos része a véleménynyilvánítás szabadságának, azonban amikor egy adott közösség rendszeresen nevetség tárgyává válik, az hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom elfogadhatónak tekintse annak lenézését vagy megalázását.
A roma gyermekek számára különösen káros lehet, ha azt látják, hogy a médiában hozzájuk hasonló emberek rendszeresen a gúny tárgyaként jelennek meg. Ez negatívan hathat identitásuk fejlődésére, önértékelésükre és arra az érzésükre, hogy egyenrangú tagjai a társadalomnak.
A nem roma gyermekek számára pedig azt az üzenetet közvetítheti, hogy bizonyos csoportok kigúnyolása elfogadható viselkedés. Ez hozzájárulhat az előítéletek generációkon át történő fennmaradásához.

A szegregáció teljes felszámolásának elősegítése

Indoklás:

A szegregáció nem csupán fizikai elkülönítést jelent, hanem társadalmi távolságot is teremt emberek között. Amikor gyermekek külön intézményekben, külön osztályokban vagy egymástól elszigetelten nőnek fel, kevesebb lehetőségük van arra, hogy megismerjék egymást, közös élményeket szerezzenek és természetes emberi kapcsolatokat alakítsanak ki.
A szegregáció következtében a roma gyermekek gyakran rosszabb oktatási lehetőségekhez jutnak, ami hosszú távon befolyásolhatja továbbtanulási, munkavállalási és társadalmi érvényesülési esélyeiket.
Emellett a nem roma gyermekek is veszteséget szenvednek, hiszen olyan környezetben nőhetnek fel, ahol kevés személyes tapasztalatuk van a roma közösségekkel kapcsolatban. Ennek hiányában az emberek gyakran a médiából, hallomásokból vagy sztereotípiákból alakítják ki véleményüket, ami erősítheti a kölcsönös bizalmatlanságot.
A valódi társadalmi integráció csak akkor valósulhat meg, ha a gyermekek már fiatal korban megtapasztalják, hogy származástól függetlenül együtt tanulhatnak, barátságokat alakíthatnak ki és közös célokért dolgozhatnak. Ezért a szegregáció csökkentése nem csupán a roma közösség érdeke, hanem az egész társadalom hosszú távú stabilitásának és összetartásának alapvető feltétele.