u/Round_Membership_387

Első zakó

Kevesebb mint 2 hónapja lett meg a jogsi és sajnos máris csatlakoztam a híres "2 felé motoros van, az egyik aki már esett, a másik aki majd fog" csoport közül az előbbibe. A szitu ma történt először is fontos megemlíteni hogy se nem sérültem komolyan, apró térd horzsolás és egy kicsi váll ütés, de semmi nem fáj minden végtag teszi a dolgát. A második hogy magamat tartom 80%ban hibásnak mert tapasztalatlanságom ellenére nem úgy mentem ahogy kanyar követelte. Következő a történet. 50es kanyar(kényelmesen vehető akár 70el is és én is valahol ott 60 körül mehettem), betorkolló útról traktor kanyarodott volna kifele, a főúton(ahol én is mentem) egy kisbusz telibe a sáv közepén megállt, gondolom a traktort akarta kiengedni. Én már megállni nem tudtam de mivel a traktor nem indult el elfértem a 2 között. Innentől érdekes mert valószínű csak mérgelődtem magamban ahelyett hogy az útra figyeljek és az előttem lévő kanyarban már nem megfelelő koncentrációval érkeztem. A kanyar felénél jött a döbbenet(itt sem mentem 60-80 fölött csak fejben elkalandoztam) hogy nem lesz jó az ív. Tapasztalatlanságom miatt! Annak elenére hogy fejben tudtam mi a tendő nem úgy cselekedtem és rámartam a fékekre. Először a hátulja csúszott ki majd elfeküdt a motor én pedig bukfenceztem mellette párat, kikötöttem az útpatkán a motor pedig az árokban pár ember megállt és segítettek kihúzni majd összeszedtem magam és hazajöttem a motorral. Nem ijedtem meg nem tántorít el attól hogy a jövőben is motorozzak, most egyelőre az bánt hogy így ér véget a szezon. Csak megerősített abban hogy a jövő évet egy vezetéstechnikai tréningel akarjam kezdeni hogy ami ma nem ment az legközelebb készség szerűen jöjjön. Köszi ha elolvastad a kis beszámolóm. Mindenkinek széles utat és balesetmentes kilómétereket!

Update: Egy elég mozgalmas hétvégén vagyok túl így nem is nagyon tudtam teljesen feldolgozni vagy töprengeni a történeten. Továbbra sem változik az álláspontom de ami biztos hogy túlságosan félvállról vettem az egész műfajt. Mikor tanultam a rutin sokkal jobban ment mint bárki akivel együtt voltunk egy adott órán. A forgalmi vezetés is legfőképp idő szűke miatt de nagyon gyorsan le lett zavarva és a vizsgákon is szinte hiba nélkül mentem át. A motort is ugyan nem volt annyira rengeteg kilóméterem de kezdtem egész jól érezni. Végül a szituáció lett a vesztem egy tök pitiáner kanyarnál. Újra és újra lepörög a szemem előtt és látom hogy mennyi mindent csináltam rosszul és milyen "kicsi" kellett volna hogy korrigáljam a hibám. A tényen nem változtat de talán ez bánt a legjobban hogy egy ilyen bagatel hülyeséggel tettem tönkre a motorom. Az biztos hogy az ember a saját kárán tanul a legtöbbet. Előre nézünk és jövőhéten már intézem is hogy még idén készen legyen a motor és jövőre kezdhessem a jóidővel, újult erővel (és picit kisebb lendülettel 🤣) a szezont.

reddit.com
u/Round_Membership_387 — 13 days ago