u/Brisbanite9

Másfél éve vagyok együtt a párommal. Egy pár dolgot leírnék róla, mert fontosnak tartom a kérdésem előtt:

Gyermekként szexuális abuzus érte, emiatt heti gyakorisággal jár terápiára. Ennek célja főleg az az elmondása szerint, hogy ne érezze magát szörnyű és értéktelen embernek. A terápia hatására megítélésem szerint az általam ismert férfiaknál tudatosabb érzelmileg. Jó külsejű, és a hivatásában sikeres. Kedves, jóindulatú és magabiztos férfi. Nekem kb fél éves kapcsolat után mondta el, hogy mi történt vele. Részleteket később osztott meg, mert azt mondtam, rábízom, hogy mikor és hogyan szeretne erről beszélni. A részletek nem azt jelentik, hogy a pontos történéseket tudom. És ezt nem is akartam kérdezni. Inkább arról volt szó, hány éves volt, kik tették ezt, hogyan próbált ezzel a traumaval megbirkózni.

Hosszú kapcsolatban élt egy nővel, akit hasonló trauma ért. A nő nem járt terapiara. Sok terápia után a párom úgy érezte, hogy nagyjából feldolgozta az őt ért traumát, és már nem úgy él, mint akinek állandóan meg kell húznia magát. Az exe a saját dolgait (a párom elmondása szerint) úgy kezelte, hogy mindent próbált menedzselni. A terápia hatására megváltozott férfi egy ideig ezt tűrte, hiszen korábban a nő kontrollja működött neki, de később már fuldoklott ettől, és nem kevés vívódás után szakított. Elmondása szerint a nő gyakran presszionálta, vádolta, amelyre ő önkéntelen visszahúzódassal reagált, amelyre a nő még jobban bepánikolt és erőltetett dolgokat. Pl a szexet. A férfi ennek hatására nagyrészt impotens lett. A férfi felismerte, hogy a visszahúzódás rosszat tett a kapcsolatnak és állítása szerint törekedett a beszélgetésre.
A szakítási fázisban az ex felismerte, hogy miért volt rossz a pasinak a mikromenedzsment, se már késő volt, és ennek ellenére a férfi nem akarta menteni a kapcsolatot.

Majd találkoztunk mi. A szexszel itt nincs gond, nincs jele impotenciának. Nekem boldog gyerekkorom volt, nem ért nagyobb trauma gyerekként. Apám elhagyott, és nem volt jelen, de bántani sem bántott. Nyugodt, szép évekre emlékszem, a nevelőapám ugyan nem volt apa típus, de kb nagybácsi jelleggel mellettem állt.

Bár volt ex az életemben, aki pl ghostolt egy év után vagy másképp bánt velem méltánytalanul, és ezek az esetek borzasztóan fájdalmasak voltak, azt gondolom, hogy ezeket a csalodasokat sikerült a magam erejéből es a családi és baráti támogatással gyorsan feldolgoznom, és nem magamra venni, annyiból, hogy nem lennék méltó a szeretetre. Hiszen a környezetem nagyon szeretett és szeret engem. Így, ahogy vagyok. És ezért szíven is ütött, hogy pl a párom azt mondta az exéről, hogy a nőnek ez nem volt alap, hanem úgy gondolta, csak akkor szeretik őt, ha fáradhatatlanul szívességet tesz másoknak. Megjegyzem, nekem is nagyon fontos, hogy tegyek másokért, de ezt abszolút úgy teszem, hogy a szerepem gyakran ki sem derül. Anonim, háttér stb. Tehát az illetőnek jó, nekem is jó, de nem azért teszem, hogy szeressen emiatt a szomszéd meg a kolléga.

Volt olyan kapcsolatom, ahol állandóan lepattantam, ha meg akartam beszélni valamit. Az az exem inkább kivárta, hogy békén hagyjam, és nem is reagált a mondanivalómra. Azt hiszem, ez angolul a “stonewalling”. Sokáig azt hittem, ez oké, hiszen nem vitatkoztunk, csak én voltam üres, magányos. A kapcsolatnak végül véget vetettem.

A jelenlegi párom életem szerelme. És ebben része van annak is, hogy milyen tudatos érzelmileg. Viszont a következőket tapasztalom közöttünk:

Nagyon jó minden, mind a ketten sutkerezunk a szerelemben, figyelemben, bókok, vallomások ide és oda repkednek.

Majd visszafogja magát, távolodik, nem szólok. Majd szépen, átgondolva, nem vádaskodva később szólok neki. Pl jól esne, ha elkezdnenénk tervezni a karácsonyt és akire tudnék számolni a meghívásokkal stb.
Erre ő rögtön úgy érzi, újra kontroll alá kezd kerülni. Igen, az exe nagyon összehangolt Outlook Calendar fél évre típus volt és “tudatosan nevelte is a férfit”, nem volt spontaneitás. De nyilván egy ideig ez jó volt a pasinak, mert keretet adott az életének.
Erre megrettenek, elkezdem magam vizsgálni, bestresszelődöm. Aztán visszahúzódom, nem merem újra felhozni a problémát.
Eltelik 1-2 nap, észreveszi, hogy ő újra igényelné a romantikus dolgokat tőlem.
Elkezd közeledni, látom, hogy hiányolja a figyelmet, szavakat stb.
Alapból mi mind a ketten ilyenek vagyunk, tehát ez működik. Elfogadom, hogy másnak nem, de mi szeretjük a romantikus maszlagot.

A gondom az, hogy én alapból nem vagyok egy kontrolláló típus, de hogyan ertessem ezt meg vele, hogy ne érezze rögtön úgy, hogy EX2 helyzet kezd kialakulni? (Az ex pl rátetette vele a mobiljára a 360 appet, követelte a szexet, úgy érezte, nem csinos, ha nem döntötte le a férfi x alkalommal vadul stb.).

Illetve hogyan ne alakuljon ki ez a húzd meg ereszd el tánc? Én azt szeretném, ha nem kezdenék vissza húzódni, hiszen én nem ez a típus vagyok, hanem inkább a megbeszélés híve, engedmények legyenek mindkét irányba. Azt veszem észre, hogy a sokadik ilyen után már nálam automatizálódik, hogy ne hozzam fel a témát, hanem akkor csendesedjek el, mert majd jön és akkor lelkesen megteszi, amit előtte hiába kertem.

De akkor ez nem lassan ugyanaz, mint az én exem, aki inkább kivárta, hogy leszálljak róla, mert biztos “meg fog jönni, meg stresszes vagyok a melóban” és azért kérem, hogy mondjuk összebújva nézzünk meg egy filmet, és ne úgy, hogy közben mindent csinál. Végül ugye kiléptem abból a kapcsolatból, és az új páromnál ennél sokkal több a figyelem, spontán öröm, szeretet, romantika, és nem csak dísznek érzem magam. De a fentieket valahogy most kellene megoldani, mielőtt ez lesz az állandó dinamika.