r/tanulommagam

Én nagyon szeretem a Skoda Superbeket, elegáns autók.

Viszont a legújabb generáció már meghaladja a 4 méter 90 centimétert.Tehát, egy nagy bálnává vál.

Ez a méret, alig marad el egy 15 éves felsőkategórás limuzinétól, főleg azokra gondolok, amikkel a politikusok utazgattak.Audi A8, BMW 7.
Durván 5 méter hosszúak voltak, de nyilván volt nyújott változat is, mégnagyobb lábtérrel.

Szinte minden autó növekedett a generációkkal, viszont a belső hely nem lett annyival nagyobb,amennyit kívülről növekedett, esetleg minimálisan.
Miért van ez így?

Előre szeretném bocsátani, hogy tudom, sokaknak ez nehéz időszak volt, sokan családtagokat veszítettek el vagy aggódtak a szeretteikért. Semmiképp sem szeretném őket megbántani a posztommal.

A másik oldalon viszont éreztem akkor az egész világban egy kis összetartást nagyon rövid ideig. Amikor mindenkinek minden új volt, szokatlan korlátozások mellett és szabályokkal kellett élnünk. Olyan életformát próbálhattunk ki az otthonokba zárásokkal, amire másképp esély sem lett volna.
Én akkor 19-20 éves voltam, és soha olyan sok időt nem játszottam, alkottam az online térben barátokkal. Felfedeztem új oldalaimat is.
Nekem a magam részéről az első karantén időszaka nagyon hiányzik.

Olyan dolog történt velem, amit egyszerűen nem tudok megérteni.

Alkalmanként besegítek egy ismerősnek fesztiválokon ételt készíteni. Mindketten 50 éves férfiak vagyunk. Ő elkészíti én kiadom.a vendégnek. Már majd egy éve dolgozunk együtt, ő egy kicsit mindig túl stresszeli. De én birka türelmű vagyok.

A következő párbeszéd zajlott le:

Ő:-Vedd ki, mert megfog égni!

Én: - Dehogy for még két perc!

Ö: - A nevemet mondta

Én : Az ő nevét mondtam

Ő: Ne beszélj így velem, mert pofán baszlak!

Ezek után közöltem vele, hogy ez már nekem nem fér bele és haza megyek, a ledolgozott óráimat nem kell kifizetnie.

Éjjel küldött egy bocsánatkérő üzenetet, sajnálja de én is olyat mondtam, amivel megbántottam.

Erre válaszul egy elképesztő szándékos hazugságot állított, miszerint én ezt mondtam neki

"mindenbe belepofazol ugy hogy semmi fogalmad a dolgokrol" idèzet vège. Ez sèrtö volt a számomra!"

Ez egyértelműen szándékos hazugság és nem értem mi lehetett a célja vele?

Elválhattunk volna békében. Így viszont bevitt egy ütést, amire reagálnom kell.

Egyébként olyan ember, aki szeret hazudni. A barátnője mellett van egy szexpartnere, akinek azt hazudta, hogy orvosnak tanult.

Bocsánat, de nem tudom szépen lefordítani a kifejezést.
A lényege, (ha valaki csak ma tudná meg a jelentését 😁), hogy egy közismert tényre Te csak jócskán felnőttként döbbentél rá.
Szóval egy teljesen hétköznapi dologról addig nem is hallottál, vagy adott esetben rossz tudomásod volt róla.
Bármi jöhet: akár félrehalott dalszöveg, akár egy használati tárgy béna alkalmazás, akár egy olyan infó, amit egyébként közismert tény.

Én pl. már a negyvenes éveimben voltam, mire valaki felvilágosított, hogy nincs február 31. Sosem volt.
Sőt, a szökőév nem szökik, hanem plusz egy nap lesz.
Elmondhatom, hogy baromira soha, de soha nem tűnt fel addig, hogy február 28 után skippelünk márciusra. És még most is elgondolkodtam, hogy jól írtam -e :)

Szóval olyan rövid kis sztorikat várok, ahol döbbent csönddel konstatálta az agyad, hogy mi is a szituáció.
De jöhet izgalmas tény is, amit kevesen tudnak, és nagyon is hasznos, vagy haszontalan, de szórakoztató.

Úgy gondolom, teljesen érthető,hogy
-nem lesz egyik napról a másikra jó a MÁV
-nem megy le az ÁFA 2 hét múlva
-nem lesz magasabb a közalkalmazottak fizetése

Ugyanis, ezek mind a költségvetéssel összefüggő intézkedések.A költségvetés meg eléggé kötött, kicsi a mozgástér.

Viszont, vannak intézkedések, amik nem függenek a költségvetéstől.
-Rabszolgatörvény eltörlése
-EU-s bértranszparencia bevezetése
-Munkatörvényakönyv rendbe rakása pl:szakszervezeti alapítás, működés megkönnyítése.Továbbá, a munkakörülmények javítása, szigorúbb ellenörző szerv...stb

Ezek igen kvázi ingyen lennének és mégis igen sok emberen segítenének.
Miért nem modzul a kormány?

Szorongó vagyok, iszonyat szenvedek a túlgondolástól, ismerkedni nem szeretek, nem is akarok, nagyon mély szerelmi tarumáim vannak (a legutóbbi október végén történt velem), kötődési zavarral is rendelkezem (szorongóból, elkerülő lettem), és nem beszélek senkinek a magánéletemről. Szórakozni nem járok, barátom csak 1 van, de vele is nagyon ritkán találkozunk, más műszakbeosztás és más munkahely miatt. Novemberben teljesen rombadőlt az addigi életem, azóta lábon hordok egy lelki mélydepressziót (a nehezén úgyérzem már túl vagyok). Pszihológushoz járok, igyekszem változtatni az eddigi szokásaimon, elkezdtem edzeni, tanulni, hangoskönyveket hallgatok, az önismeretről, pénzről és az önfejlesztésről.

Az élet engem szó szerint vissza rakott oda, ahonnan 11 éve elindultam (munkahely és lakhatás szempontjából).

Részletekbe nagyon nem bocsátkoznék, ugyanis iszonyat hosszú lenne, mert szinte minden összefügg mindennel.

Iszonyat nehéz változtatni, mert szinte az életem minden területét erinti!

Köszönöm válaszod! :)

Jegyzetek készítéséhez és tanuláshoz szeretném használni, de nem tudom, mekyiknek jobb a fizetős változata. Örömmel olvasnám mások tapasztalatait ebben a témában.

Tudatosság, felelősség, akaraterő, kitartás, türelem, motiváció…

Ez csak néhány tulajdonság azok közül, amik szerintem részei a hosszú távú befektetésnek. Nehéz mindent éveken át fegyelmezetten az úton tartani, mert sajnos jön az unalom vagy a pánik. Szerintem ez a két leggyakoribb buktatója az egész folyamatnak, és emiatt sokan feladják.

Pedig maga a stratégia sokszor meglepően egyszerű. Havonta félretenni, befektetni, újra és újra. Mégis ezt az egyszerű feladatot a legnehezebb éveken át következetesen végigcsinálni.

És ekkor állt össze bennem a kép.

RPG játékokon nőttem fel. A legjobb ebben a műfajban számomra mindig az volt, hogy a karakter nem egyik napról a másikra lesz erős. Küldetéseket teljesít, tapasztalatot szerez, fejlődik, néha hibázik, visszaesik és ha kell újrakezd… de ha kitart, egyszer csak visszanéz, és rájön, mennyit fejlődött.

Elkezdtem azon gondolkodni…

“Mi lenne, ha nem a befektetést próbálnánk izgalmasabbá tenni, hanem magát a befektetőt fejleszteni?”

“Mi lenne, ha a portfólió helyett az ember lenne a főszereplő?”

“Mi lenne, ha minden egyes havi befizetés nem csak egy tranzakció lenne, hanem egy újabb lépés a karaktered fejlődésében?”

“Mi lenne, ha a pénzügyi tudatosság, a fegyelem és a kitartás ugyanúgy fejlődhetne, mint egy RPG-ben?”

Küldetések. Fejlődés. Achievementek. XP. Karakterépítés. Döntések. Visszaesések. Újrakezdések.

Nem azért, hogy játékot csináljunk a befektetésből.

Hanem azért, hogy a hosszú út végre visszajelzést adjon arról, hogy miközben a vagyonodat építed, közben te magad is ugyan úgy fejlődsz.

Ekkor született meg a Financial RPG ötlete, amivel nem egy befektetési alkalmazást szeretnék készíteni. Nem egy újabb költségkövetőt, hanem egy olyan rendszert, ami a hosszú távú utat próbálja érdekesebbé tenni, miközben észrevétlenül ugyanazokat a tulajdonságokat erősíti, amik a való életben is közelebb visznek a pénzügyi szabadsághoz.

Mert szerintem a pénzügyi siker nem csak a számokról szól.

Hanem arról is, hogy megismered saját magad.

És ezt talán egyetlen mondat foglalja össze a legjobban:

„A Financial RPG-ben nem a karakter fejlődik helyetted. Te fejlődsz a karaktereddel együtt.”

Próbálom normálisan leírni, de biztos rálépek 1-2 bütyökre, mondhatni kinyitom Pandora szelencéjét. Az elmúlt időszakban egyre többször jön velem szembe olyan kettős mérce, amit egyszerűen nem fog fel az eszem, hogy hogy nem tűnik fel mindenkinek?

Két történet került ezen a hétvégén elém.

Az egyik, amikor egy férfi főállásban dolgozott, és mellette szabadidejében a családi házat építette, időközben ez azt eredményezte, hogy az időhiány miatt eltávolodtak a feleségétől, ő pedig félrelépett és otthagyta.

Kommentmező lényege: Mit mártírkodik, hogy ennyi energiát belefordított a közös otthon építésébe, miért a lakásokon van a hangsúly, miért nem figyelt jobban a feleségére is. Az élete hullott darabokra, persze figyelhetett volna jobban, és lassabb tempóban is be lehetett fejezni a házat, de az ő fejében az volt, hogy legyen meg minél hamarabb és ebben is egyeztek meg.

Másik oldalról alig kérték néhányan számon a nőt, hogy miért nem érvényesítette az igényeit erélyesebben (mondjuk hogy „Gábor, szarok a házra, menjünk el wellnessezni, hiányzol”), amikor OP egyértelműen túl volt terhelve, vagy mondjuk hogy megcsalás mégse annyira a legetikusabb dolog (majd ezt FaceTime-on bejelenteni). A szemrehányó kommenteknél egy nő se állt ki a pasi mellett, hogy csajok, azért vegyünk vissza kicsit.

A másik, amikor OP és párja 10 évig építgetik az életüket, és utána jelenti be a párja, hogy mégse akar gyereket. Hogy mit kapott OP, mert hogy ez egy nő testét hogy megváltoztatja, és fel se tudja fogni, mivel jár, és az ő teste az ő döntése. Jó, de ezt tudta a párja 10 évvel ezelőtt is, amikor azt mondta, akar. Bazi sok szenvedéssel és kihívással jár, de ezt nem 10 év után fedezte fel a világ.

De megint az, hogy szerencsétlen pasinak válságban van az élete, és a nők válasza: milyen nehéz nőnek lenni, kapd be. Persze voltak segítő, támogató kommentek is, de már-már kisebbségben.

Szóval ezt látjuk férfiként, hogy ilyen mérhetetlen kettős mércével, hiúsággal, felelősség következetes érzete nélkül állnak néhányan bele, amikor egy férfi sérül, mellette tudjuk, hogy fordított helyzetben, ellenkező nemű történetnél már gyalulnák a keresztet, amire feszítenék a férfit.

Ilyenkor mégis mire kéne gondolnunk, ha ennyire konzisztensen így rúgnak bele a férfiakba, akik a földön vannak? Sok jogos kifogás kerül megfogalmazásra a nőgyűlölet miatt. De ezt meglátja egy 17 éves fiú, mire gondoljon, hogy mennyire szereti a nőket?

A2 szinten vagyok németből, angolból kb. B2-C1. Szerintetek keressek egy német anyanyelvű tanàrt vagy magyart, aki esetleg kint él Németországban x évet?

Ahhoz hasonló rendszerre gondolok, mint ami a reptereken van.

Adna egy lehelletnyi exkluzivitást a vasútnak.

Azaz, akinek nincsen jegye, bérlete, az csak a jegypénztárakig jutna, meg sem közelíthetné a várótermeket vagy a paronokat, egyéb vasúti létesíményeket.

Ami a keleti pu. meg a kelenföldi, nyugati pu. környékén van az egy fertő.Ezzel a beléptetős rendszerrel lehetne csökkenteni.De, a győri állomás környéke is hasonlóan "szuper".

Plusz a jegyellenőrök dolgáz is megkönnyítené.

Ha azt akarjuk több utas legyen, ahhoz előbb fel kell törölni a kakit meg a pisit a padlóról és ezt nem csak szó szerint értem.

Leszoktam a cigiről több, mint 20 éve. De nagyon hiányzik, főleg munka közben, ahol azt vettem észre, hogy a rágó felé nyúlok, majd kb. “cigi” idő múlva kidobom és úgy dolgozom tovább. A rágótól éhes leszek és hízom is, a sport ellenére.
Tegnap kipróbáltam egy nikotinmentes E akármit, vagy hívják akárhogy és rettenetes módon jól éreztem magam tőle. Egy-két szippantás után, mintha az, ami régen volt, lenyugtatott és egyben felpörgetett. (A füst, az íz, a mozdulat, stb). Szerintetek lehet bajom, ha beszerzek valami ilyesmit, de persze nikotinmenteset. Légyszi ne bántsatok, auti vagyok kicsit és kellene “valami” munka közben, ami segít a koncentrációban, de nem akarok újra dohányozni. Folyton álmodok is a cigiről és tegnap éjjel utána, mintha ez a hiány pótlódott volna.

Edit: amikor nagyon hiányzik, akkor szoktunk vizipipázni, ez úgy fél évente egyszer van. Ennél kevésbé gondolnám károsnak.

Az egyik szobám ajtaján a zár egyik nap elpattant, és nem nyílik. Nem akkora gond, mert a szobába másik ajtón keresztül be lehet jutni, de szeretném kinyitni. A kilincs körbe forog, kattog, de a nyelv nem enged. Kulcs nincs, sosem volt kulcsra zárva. Mivel az ajtó ráfekszik a keretre nem tudok kártyát átdugni. Nem akarom a fát se tönkre tenni.

Hívtam pár lakatost, de olyan horror árakat mondtak, mintha Svájcban lennénk, és most nem opció nálam ekkora kiadás.

Ilyen zár van az ajtóban. Sima egyszerű.

Valaki tudja, hogyan lehetne saját kezűleg kinyitni?

A zárcserét már meg tudom oldani.

Sziasztok! Tanácsokat szeretnék kérni, hogy hogyan tovább.

A nevelt (közös felügyelet) kisfiam 9 éves, most megy harmadik osztályba. Szinte kitűnő tanuló, a rajz és a magatartás lett 4-es.

Idegrendszeri éretlenség miatt járt eddig TSMT-re és úszni, illetve heti egyszer pszichológushoz, aki javasolta az ADHD kivizsgálást. Szerintem nem nagyon problémás a gyerek, a feladatait tudja teljesíteni, csak sokszor kell kérni, nehezebben koncentrál, néha gondok vannak az érzelmei szabályozásával (heti egy dühkitörés, vagy kevesebb).Tanulási nehézsége nincs, nagyon érdeklődő, hamar megtanul mindent és rengeteget beszél, izgága, ezért az órákat zavarja. Nagyon szociális, inkább nagyobbakkal barátkozik. Szeret új dolgokat kipróbálni. Az újjszopásról is kezd szépen lejönni trainer segítségével. Hatalmas az igazságérzete.

Az orvos feszt nyomja, hogy szedjen Ritalint, mert az milyen jó lesz neki, könnyebben veszi az akadályokat… meg hogy majd meglátjuk, hogy a suli nem fog menni neki gyógyszer nélkül.

Tény, hogy sok energiát igényel a kisgyerek, de mi nagyon a gyógyszer ellen vagyunk a férjemmel, az anyukája hajlik rá (ott 3 gyerek van).

Mik a tapasztalatok más családoknál? Ahol nem volt egyértelmű a gyógyszerhasználat, ott is nyomatták a pszichiáterek? A gyereknek mi lenne a jobb hosszútávon?

Köszönöm a válaszaitokat?

Edit: többes számban írtam az orvost. Valójában egy doktornő vizsgálta ki.

Ismered a világvégeérzést, hogy mindjárt eltűnik minden? Minden amit ismersz, minden amit szeretsz? És az is, amit nem.

Éjfél van, aludnom kéne, de nem tudok. Hirtelen a semmiből jött ez, pedig olyan jó napom volt. Talán pont ezért jött. Aktív voltam és összeszedett. Még mondhatni szociális is. Bementem anyósomhoz beszélgetni. Egyedül! Talán 10 perc se volt, de ez nagy szó. Elfogadtam egy barackot, amivel kínált. Majd mondtam, hogy ez olyan jó, megyek, veszek én is. És elmentem és vettem. Kikértem a pult mögül az eladótól. Előbb persze válogattam mást is, a kirakatból a satnyább fajtából, csak mert kellett idő, hogy megtaláljam a hangom, belépéskor nem volt meg, nem köszöntem. Csak ketten voltunk, feltűnt neki. Talán bunkónak tartott. De a szép fényes barackokkal távoztam a pult mögül.

Eltelt az egész nap, megterveztem a nászút összes programját. Intéztem az autót. Meetinget tartottam a férjemmel a jövőnkről. Kristálygombás levet raktam össze. (Nem az, aminek hangzik. 😄) Meg lettem dícsérve, hogy milyen ügyes vagyok. Este a tesóimmal minecraftoztunk, kifésültem a hajam. Annyi minden. És nem lettem rosszul. Más így él? Másnak ez alap? Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. Talán az egyetem alatt? El is felejtettem már.

Boldogan, elégedetten feküdtem le. Reménykedve. Kicsit talán megijedve, mert ez most ismeretlen. Ismeretlen csak jól lenni. Fekszem a sötét szobában, hallgatom a tücsköket a nyitott ablakon át. Régi nyarak jönnek vissza vele, édes illatú levegő. Látom magunkat a húgommal, ahogy az ablakon kimászva az erkélyen ülünk, meleg párkányon, kezünkben a tujáról letépkedett magok, amiket az utcára dobálunk néha-néha. Nézzük a csillagokat. Az ablakon kell kimászni, mert az ajtó hangos, és akkor lebukunk, hogy miért nem alszunk. Aztán meg csodálkoznak, miért szakad ki állandóan az a fránya szúnyogháló. Mi nem tudjuk. Aztán ha kifogytunk a szóból, és kiszimatoltuk a levegőből a közeli pékségben sülő kenyér összes illatát, csak bemegyünk, mert egyszer muszáj és újra egyedül maradunk a világvégeérzés minden súlyával.

Volt, hogy megkérdeztem a többieket, húgom, anyát, ismerik-e ezt az érzést. Rögtön rávágták, hogy igen, nem kellett magyarázni. Anya még mindig ebben él. Folyamatos fenyegetettségben. Valami miatt mindig aggódni kell.

Mennyit búcsúzkodtam én már az élettől. Hányszor gyászoltam már meg előre, hogy ez a világ múlandó, hogy én az vagyok, ami ma megvan nekünk, holnap nem biztos, hogy meg lesz, hogy nem lehet tudni, hogy mi, mikor és miért, de az biztos, hogy történni fog, és akkor az rossz lesz, borzalmas, halálos és végzetes. Talán ilyen lehet, mikor egy orvos közli a beteggel, hogy max egy éve van hátra, de az is lehet, hogy csak néhány hónapja. Teljes bizonytalanság arról, hogy mennyi időnk van, de egy biztos, mégpedig az, hogy nem sok. És minden perccel kevesebb.

Ebben az atmoszférában éltem. Állandó volt ez az érzés. Mindent beárkényolt egy közeledő nagy fekete felhő, amiben nem tudni, mi van. Követett, mikor nyaraltam, követett, mikor a kertben játszottam, ha az utcán bicikliztem, a karácsonyfa mellett, az iskolában ülve, de leginkább éjszakánként, mikor úgy tűnt, a felhő nem követ, hanem már itt is van. Sokszor hittem, hogy az lesz az utolsó éjszakám. Hogy már nem kelek fel reggel.

Mondanám, hogy már el is felejtettem ezt az érzést, de nem, ezt nem lehet, ez is pont úgy az enyém volt, ahogy a mellkasomban lévő égető szorongás, ami néha fojtogat, néha egészen figyelmen kívül hagyható mostmár, de sosem tűnik el. Ez se tűnt el, csak akkor, mikor elköltöztem otthonról. Szépen lassan, észrevétlenül. Talán nem volt dolga, nem volt mire figyelmeztetnie, hiszen éppen az történt, amire felkészített. Szétesett a világom. Legalábbis a fejemben így tűnt. Így 4 évvel később mostmár azt mondom, egészen berendezkedtem ebbe az új világba. Eljöttek az első igazán jó napjaim, amik nem azért jók, mert elterelik a figyelmem. Csak úgy magukban jók. Átlagos hétköznapok. És tessék, újra itt van, újra dolga van, beköszönt, hirtelen, egy csillagos, nyári éjszakán a tücsökciripeléssel, hogy vigyázz, mert ez csak átmeneti. Nem marad így. Jobb, ha hálás vagy érte. Élvezd, amíg lehet. Mert nem lehet sokáig. Valami közeleg.

Beszélgetek egy lánnyal mostanság, eddig már 3x találkoztunk, ebből 2 egyetemi rendezvény volt, szóval nem mondható érdemi randinak, de nem rég megvolt az első randink is ami nagyon jól telt, mindketten élveztük az egészet, még ő mondta hamarabb, hogy reméli, hogy lesz folytatás, szóval elég jól alakul a dolog. Azonban az a baj, hogy chaten sokszor ignorál több napig, de elméletileg kedvel engem meg mindig kifejtve válaszol meg visszakérdez és látszik rajta, hogy tökre lelkes.
De ha valóban kedvel akk miért nem tud chaten is elérhető lenni? Én ezt nem tudom megérteni, miért csinálja ezt a lányok többsége? Én is jobban szeretek személyesen interaktálni mint chatelgetni, de ha 2 találkozás között csak úgy tudunk kapcsolódni akkor nem veszem nyűgnek.
Lehet, hogy nem érdeklem eléggé ( ami, ha eddig a személyes dolgokat nézzük, akkor elég valószínűtlen, vagy tényleg vannak ilyenek akik ennyire nem szeretnek írogatni?

Biztos egy égi jel, hogy letöröljem az ilyen Instagram/Tiktok alkalmazásokat a telefonomról vagy nem tudom.

De konkrétan dobhártya rákot kapok már attól, hogy az emberek 99%-a azt a szar Dj Doja - Mi Chico számot rakja ki mindenhez is. Görgetem a sztorikat és mintha beakadt volna a lemez, csak ennek a szarnak a refrénjét hallom, de lassan már a világból is kikerget :d

Ha valakinek van párja, de barátai nem(annyira), akkor teljesen validnak gondoljuk, hogy erről panaszkodik, és sokkal ritkábban kap ahhoz hasonló lózungokat, hogy "próbálj meg először magaddal barátkozni", "meg tudod egyáltalán fogalmazni, hogy miért akarsz barátságokat"? "amikor nincsenek barátaid, az ugyanolyan jó, mint amikor vannak, csak más" "Nem egészséges attól függővé tenni, hogy jól vagy-e lelkileg, hogy vannak-e barátságaid" stb stb.

Szerintem mind a két vágy/szükséglet (lehet vitatkozni hogy kinek mi), mármint a barátok iránti vágy, és a kapcsolat iránti vágy ugyanolyan normális, és az is ugyanolyan normális, ha hiányérzete van az embernek nélküle, mégis teljesen más mértékű empátiával, és teljesen más irányú tanácsokkal kezeljük a két helyzetet.

Más szóval: miért kezeljük társadalmi és pop-pszichológiai szinten a kétféle magányt úgy, hogy az egyik egy érthető gond, a másik pedig nem az, csak a te belső problémád, hogy a magány érzete egyáltalán felmerül

Edit: tehát Te vagy a történetben a főnök/vezető/ bármiféle felettes, nem akit kirúgnak!

Sok poszt szól arról, hogy milyen szánalmas indokkal rúgtak ki valakit, vagy milyen átlátszó, már már nevetséges kifogással mondtak fel neki, de én kíváncsi lennék a másik oldalra is.

Szóval, ha van itt olyan, akinek saját vállalkozása van, vagy akár cégnél saját beosztottjai, érdekelne, hogy mondtak-e már fel úgy váratlanul, hogy az indoklást azóta sem tudtad igazán értelmezni :)
Akár próbaidő alatt, akár 15 év munkaviszonnyal a háta mögött.

Pl. fél év után jött rá, hogy az ő parkolóhelyére süt a legtöbbet a nap, és nem érezte igazságosnak...
:)

https://preview.redd.it/0ab6xsset7bh1.png?width=997&format=png&auto=webp&s=19ea384c75b651cd8ce89b79f485f8b4ebb413c6