u/Comfortable-Bad395

Jogos, ha most dühös vagyok rá?

A párommal több éve jól megvagyunk, nem szoktak szerencsére nagy vitáink lenni. Eddig azt hittem, hogy az anyós-jelölttel is jól kijövünk, nagyon aranyos, kedves nőnek tűnt.

Nemrégiben a párommal meghoztunk egy közös döntést. Az anyja úgy érzem, ezt nem fogadta el, és napokig telefonon hívta ezzel kapcsolatban. Nem tudom mivel tömhette a fejét, de már gyomorgörcse volt a páromnak, így végül engedett az anyja nyomásának. Persze az eset után pár nappal az anyja már kedvesen, mézes-mázosan írt nekem, mintha mi sem történt volna (vagy talán azt ellenőrizhette, hogy válaszolok-e, minden okés-e köztünk?).

Szerintetek jogos, ha most haragszom rá? Mindig kedveskedő, mézes-mázos, úgy érzem én vagyok a rossz, amiért haragszom rá. Páromra is kissé dühös vagyok, mert megegyeztünk valamiben, de engedett a szülői nyomásnak, bár meg tudom érteni a helyzetét.

Igazából csak jól esett ezt kiírni, és megdöbbentő, hogy mennyire félre lehet ismerni valakit. Ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy a másik szeretné, simán hátbaszúrja az illetőt.

reddit.com
u/Comfortable-Bad395 — 3 days ago