

@tapaszto.orsi is kifarolt @iambaloghtamas mögül - lapozós
Viszont olyan szépen Baloghra meg a hülye követőire keni, akik félreértették a közreműködését. Ez ilyen “sajnálom, ha úgy érzed, hogy megbántottalak”
Szánalom ez a nő


Viszont olyan szépen Baloghra meg a hülye követőire keni, akik félreértették a közreműködését. Ez ilyen “sajnálom, ha úgy érzed, hogy megbántottalak”
Szánalom ez a nő
Linkelni nem tudom, de Tóth Norbert tiszás képviselő instáján láttam, hogy ez a két patkány ezzel a szöveggel jött, holott jól látható, hogy MP meg se szólal. Annyira irritálóak már ezek a hazaáruló megélhetesi politikusok meg a híveik. Nulla sajnálatot és együttérzést érdemelnek a fideszesek. Rant over.
Na, Magyar Péter ezt cáfolja meg gyorsan, mert a Tisza még jobban beesik, ha kiderül, hogy igaz. (csak félig szarkazmus)
Szerintem ez nagyon korrekt:
A Facebookon azt írta: „Azt vallom, hogy a bálnak kizárólag a kultúráról, az emberi találkozásokról, fiatalok ragyogó arcáról, szülők büszke tekintetéről, a táncról, a zenéről, és a hagyományok ápolásáról kell szólnia, és semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól.” A cél az, hogy azt a korszakot, amikor politikusok kerülhetnek a bálon kiváltságos helyzetbe, lezárhassák. Ezért „teret adva e szemléletváltás lehetőségének, a bál fővédnökségére vonatkozó felkérést és a felajánlott tiszteletjegyeket tisztelettel és köszönettel visszautasítottam.”
A tiszteletjegyekre bővebben is kitért: mint írta, „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora. Ezek árát mindig a sor végén állók fizetik meg. Leggyakrabban sajnos nem azok, akik azt a leginkább megtehetik”, és hozzátette, hogy majd amikor a lányát kísérheti be a bálba, akkor biztosan szeretné megvásárolni a jegyet.
Most megy élőben, kapcsolgatás közben láttam meg.
BTW azt hittem az alsó sorban csak bevallják, hogy ki Zsolti bácsi… de csak Iránról van szó
Mikor a szavazók nagy része kb elélvezett Magyar Péter beszédétől és maximálisan támogatja, nem tudom, hogy kinek játsza az agyát….
Ez hogy nem ütközik etikai problémákba a pozicióját tekintve?
EDIT: csak mert sokan nem tudják, ez az ember a honvédelmi miniszter kabinetfőnök-helyettese. Így azért baromi gáz ez.
Forrás: Tóta W. Árpád - facebook
Egy kis emlékeztető.
Én is szeretnék egy csomó mindenkit börtönben látni, de reálisan idő kell ehhez. Plusz ne felejtsük el, a pártállam felszámolására szavaztunk, ami azt jelenti, hogy nem a Tisza vagy Magyar Peter veri bilincsbe és ítéli el a bűnösöket. Ezt majd a bíróságokon kell számon kérni. De ehhez előbb őket is meg tisztítani a férgesétől.
Pócs egész felszólalása izzadtságszagú volt, megpróbálta össze Zsolti bácsizni a Tiszát és MP-t, hogy lefizetik a kiskorú tanúkat, stb. szóval rettegneg hála égnek.
De le Stomfai Viktóriázza Strompová Viktóriát és Vitályos feje priceless. Nem hittem, hogy az a nő tud szégyent érezni. Hát Pócs ezt is kiváltotta belőle. :D
Érdekes, MP tudott bocsánatot kérni a ti bűneitekért. A Fidesz egy maffiapart, nem kell őket simogatni és az érzelmeikre tekintettel lenni.
Szoval MP! Ne merj visszavenni a stilusbol! ;)
Szerintem O1G küldte be.
Döbbenten látom, hogy ugyanaz megy, mint amikor egy csomóan megsajnálták Sulyok Tamást.
Ennyire rövid lenne egyesek memóriája, vagy valóságot nem tudják már megkülönböztetni a wattpadtól?
Már olyan posztot is láttam, hogy GG mennyire jó pasi, hogy az “ ő volt a tégla“ konteóról ne is beszéljünk.
Ilyen hirtelen elfelejtették emberek, hogy GG volt a szócsöve a patkány Fidesz kormánynak. Soha semmiért nem állt ki, holott kiszállhatott volna. És most mát ott tartunk, hogy rehabilitáljuk, meg milyen cuki bromance van közte meg MP között.
Számomra inkább MP-re is rossz fényt vet ez az egész, de próbálok nem naív lenni, biztos barátok még valamennyire.
Ugyanakkor az emberek aranyhal memóriája megijeszt. Mert így tényleg könnyű dolga lesz a Fidesznek visszajönni, hiába tűnik most lehetetlennek. 12-e előtt láttuk jönni a Gulyás Gerit imádó és őt cukinak tartó posztokat?
Gulyás Gergő ugyanolyan hányingert keltő fideszes, mint a többi. Ne dőljetek be a színjátéknak.
Which makes you say “omg they must be a nightmare of a human being“