Beteg kismacska

Beteg kismacska

Sziasztok!🐱

1 hete találtam ezt a kismacskát, szomszéd többet is etet, azt mondta, egyszer csak megjelent a lépcsőház előtt ő is. A szeme be volt gyulladva, le volt fogyva, a többi (felnőtt) macska állandóan elzavarta a macskakajától (plusz filléres Coshiba-Whiskas van nekik kitéve, nem a legjobb).
Nagy nehezen elkaptam, 2 nap alatt teljesen kezes lett, velem/rajtam alszik, játszik mindennel, jókat is eszik. Állatorvosnál is voltunk, de oltást 2 hét múlva kapna csak, mert még picike.

A szeme már sokkal jobb, de elkezdett “szörcsögni” az orra, mintha meg lenne fázva (teljesen bent van egy hete, ablakot sem nyitom rá direktben). Kaptunk inhalálót és orrcseppet, a nyirokcsomói is nagyobbak voltak tegnap. Kapott fájdalomcsillapítót is, mert a torka is piros volt. Enni szerencsére eszik jókat továbbra is. 😅

Az állatorvos azt mondta, hogy mivel ilyen picin lett beteg, ez vissza fog neki maradni és hamarabb fog elkapni mindent, könnyebben fázik majd meg, gyengébb lesz az immunrendszere… Nyilván így is marad, de az érdekelne, hogy akik ősszel 5-6 hetes cicát találtak, később boostolták valahogy az immunrendszerét? Segített bármi?

u/EmotionalTheory4725 — 14 days ago

Melyik a kedvenc drogériás hidratálótok? 🆘

A Stylevana rendelésemet most adtam le, de legutóbb is 1 hónap alatt ért ide. A hidratáló krémem viszont max. vasárnapig elég (azt hittem, van még egy dobozzal a tartalékos fiókban🥲). Szóval kellene valami, amíg megjön a Stylevana-tól a csomagom. De egy vagyont nem akarok költeni rá, tehát Kiehl’s, Dior és társai kiestek.

Tretinoint is használok, arra szoktam kenni a COSRX csiganyálas krémjét és/vagy a Dr. Althea relief creamjét.
Kombinált, korpás szeborreás az arcom.

reddit.com
u/EmotionalTheory4725 — 1 month ago
▲ 20 r/szeged

Hajléktalanok az ablakom alatt

Sziasztok!

Társasházban lakom, 1. Emelet. Az ablakom előtt van 2 pad, utóbbi pár napban rendszeres hajléktalan (?) találkozópont lett, délutántól késő estig itt ülnek, hangosan beszélnek, egy idő után kiabálnak egymással. Láthatóan mosdatlanok, koszos ruhában. Nyitott ablakkal nem lehet létezni a lakásban, mert minden felhallatszódik tőlük.

Tegnap az egyik éjszakára is itt maradt, konkrétan hallottam hajnalban, ahogy horkol a padon (végre nyitott ablakkal akartam aludni, nem klímával). Végül felhívtam a 112-t, azzal, hogy egy eszméletlen férfi fekszik itt… Próbált győzködni a hölgy, hogy menjek le, de mondtam, hogy hajnali 2-kor nem fogok lányként lemenni.

Végül kijött 2 rendőr, ők kedvesen felébresztették, hogy nem itt kellene aludni, majd ennyi volt. Még utána kb. 20 percet beszélt magában, esett bukott, majd elsétált.
Délután megint itt voltak, de akkor egy pasi odament hozzájuk, hogy a 2 gyereke itt tollasozik, viselkedjenek már kulturáltabban. Akkor odébb álltak.
De félek, hogy még este visszajönnek, vagy majd holnap, holnapután.
Nem hívhatom minden éjszaka a segélyhívót, hogy jaj egy ájult férfit találtam…

Mit lehet tenni szerintetek?
Ami tanácsokat kaptam:

-Vegyek egy erősebb vízipisztolyt és locsoljak őket az ablakból.

-Vegyek piros-fehér terelőszalagot és tekerjem körbe vele a padokat, majd ha megunták, hogy erre járnak, szedjem le.

-Adjak nekik 1-1 üveg LaFiestat és kérjem meg őket, hogy menjenek el pár utcával arrébb. De félek, hogy ez olaj lenne a tűzre és visszajárnának pia reményében.

reddit.com
u/EmotionalTheory4725 — 2 months ago

SZTE Coospace színtérről kilépés

Sziasztok!

A Coospace-en hogy tudok kilépni egy adott színterből? Azt látom, hogy a tárgyaknál a Neptunnal van összekötve. De valahogy bekerültem egy SZTE+ színtérre, ahonnan napi 8-10 e-mailértesítés is jön (akkor is, ha a kis csengőre megyek es elméletileg némítva van). Ez a színtér engem semennyire nem érint, valami kihívásról, meg társasjátékról szól.

reddit.com
u/EmotionalTheory4725 — 2 months ago

Felszedetnétek a helyemben?

Vinyl padló lett lerakva az előszobámban, én már a készre értem ide. Ami így néz ki… Hézagos, ha rálépek, mintha mozogna. Lett alá rakva kiegyenlíto folyadék, meg valami fekete lap is (nem tudom a nevét, bocsi).
De szerintem borzasztóan néz így ki, főleg hogy belépve ez az első, amit látunk.

u/EmotionalTheory4725 — 2 months ago
▲ 2 r/kutya

Első kutyushoz tanácsok

Sziasztok!🐶

Ha minden jól megy, ősztől egy kiskutya büszke gazdija leszek. A tenyésztő nagyon közvetlen, rengeteg képet, videót kapok a kutyusról. De izgulok is rendesen😬

Első kiskutyám lesz, sokat olvasgatok a témában, szeretnék majd trénerhez is menni vele. De kíváncsi vagyok, ki milyen tanácsot adna, amire akár ő nem gondolt az elején, de “életmentő”. ☺️

reddit.com
u/EmotionalTheory4725 — 2 months ago
▲ 2 r/szeged

ÁJTK tanácsok

Szeptemberben kezdem az egyetemet, bármilyen jótanács (vagy figyelmeztetés😅) érdekel.

Nemtanos leszek. Melyik oktatókat érdemes inkább kerülni, vagy jobban készülni náluk? Szaknyelvi előkészítő kurzust érdemes felvenni, vagy egy jobb magántanárral többre megyek majd?
Parkolás az egyetemet/Dugonics tér környékén mennyire lehetetlen küldetés?
Az egyetem környékén van valami jó beülős hely, ami nem a REÖK cukrászda?

reddit.com
u/EmotionalTheory4725 — 2 months ago