Lehet köze a metalhoz a filmnek, de nem muszáj, elég ha hasonló benyomásokat kelt az emberben.
Kezdem én: Werckmeister harmóniák, rendezte Tarr Béla, az alapművet írta Krasznahorkai László.
És indítanám funeral doom kategóriában, esetleg atmoszférikus black metalban.
SOULBURN: Quantifying Cosmic Doom
"A Quantifying Cosmic Doom terjeszkedése nem korlátozódik az énekre, a zenét illetően is hasonló a helyzet: a kvartett nem kíván egy életen át az old school death metal-trónon ülni. Miközben értem ezt a törekvést, az album újbóli meghallgatása azt mondatja velem, hogy néha kissé széttartó az anyag, mintha a zenekar túl sokat akarna egyszerre megvalósítani. Van vaskos doom dallamos énekkel, akadnak közel blastbeat tempójú részek, gitárharmóniák, kvázi-progresszívnak tűnő hangszeres megoldások, atmoszferikusok, de egyelőre nem mindenhol koherens a végeredmény."
https://underworld.hu/?/cikk/581/
VerminKing: Inhumane Disruption
"A lemez egy könyörtelen utazás a modern death metal világában, ahol a hangsúly a pusztító riffeken és a gyomor mélyéről feltörő vokálokon van. A hangzás tömény és kellően mocskos ahhoz, hogy visszaadja a zenekar nevéhez méltó patkánykirály-esztétikát. (Igen, a Vermin King pontosan ezt jelenti.) Az album nem akarja újraírni a műfaj szabályait, helyette a régisulis és brutal death metal elemeket csiszolja borotvaélesre. A korong tíz dalt és mintegy harmincöt percnyi pusztítást tartalmaz. Különösen üdítő, hogy a szerzemények többsége rövid, velős csapás, amelyek ritkán lépik át a négyperces játékidőt. A produkció megőrzi az underground nyersességét, miközben elég tiszta marad ahhoz, hogy a mélyre hangolt gitárok ereje is megfelelően érvényesüljön."
https://rattlead.hu/2026/06/09/vermin-king-inhumane-disruption-2026/
"Igen komoly nagylemez kiadására készül a NunSlaughter. A már négy évtizede zakatoló zenekar a Satanic Chaos Legions-t ráadásul Magyarországon is be fogja majd mutatni. A friss album és a magyar buli adta az apropót, hogy feltegyünk pár kérdést az énekesnek, Don of the Deadnek, aki természetesen mindenre szívesen válaszolt."
"Hamarosan visszatértek Magyarországra, ami mindössze a harmadik koncertetek lesz az országban. Van valami különleges emléked a korábbi látogatásaitokról?
Don: Hatalmas élmény volt, amikor Magyarországon játszottunk! Amikor először ott jártunk, megálltunk kicsit, elmentünk bejárni a környéket. Azt hiszem, volt ott egy kastély, vagy valami hasonló. Mire visszaértünk, lelopták a rendszámtáblánkat. Ugyebár turnén voltunk és több országon kellett még keresztül mennünk. Többször is megállítottak, mivel mindössze egy kézzel írott táblánk volt, amit a szélvédő belső oldalára raktunk ragasztószalaggal. Nagyon rendesek voltak a törzsek, mert mindig elengedtek, de ez könnyen véget vethetett volna a turnénak. A másik ami megmaradt, az a zseniális ennivaló!"
"A streaming korszakában egyre nagyobb kihívást jelent a kisebb koncerthelyszíneknek és underground zenekaroknak megszólítani a közönséget. A 2014-ben alapított S8 Underground club programszervezője szerint az underground élőzene életben tartása sokszor „szinte szélmalomharc”, mégis fontosnak tartják, hogy a feltörekvő zenekarok számára rendszeresen biztosítsanak fellépési lehetőséget.
A helyszínt keresve már messziről kiszúrom a fekete ruhákból alkotott felhőt a Kerepesi út szélén. Ismeretlen terep lévén óvatosan lépkedek a lépcsőkön, hiszen eső után bármikor megvan rá az esély, hogy fenékre üljek lefelé battyogva. A jegyeket megvéve a pult felé vesszük az irányt. A dekoráció idejekorán sejteti a hely közvetlenségét. Különböző művészi rajzok, nyomtatott képek és bandák matricái tarkítják a teret."
"Hazánk budapesti punk attitűddel rendelkező black-thrash zenekara, a Türböwitch idén ünnepli 10 éves évfordulóját, és ennek apropóján egy különleges, 90 perces nagykoncerttel készülnek megtáncoltatni a nagyérdeműt a legvadabb moshpitekben, amit a Barba Negra Blue színpada valaha látott!
Az este különleges vendége a cseh metallic crust’n’roll legenda, a Malignant Tumour, akik idén ünneplik 35. évfordulójukat, és ez az első magyar koncertjük 2016 óta!"
Valamelyik veterán zenekar kései albuma? Vagy pont, hogy nem és az újhullámos old school death metal ifjú titánjai kellőképpen átvették mostanra a terepet?
PHOSCHYDEUX: 4 Days Of Bliss In Hell
"A Phoschydeux (jópofa szójáték) egy magyar formáció, amelyet nemrég élőben is volt alkalmam látni. A csapatot a hazai black/death undergroundból ismert figurák alkotják, Jim Jones hangját (Veér, Kolp, Mutilation Case stb.) azonnal felismertem, de magát a zenekart nem könnyű kategorizálni. A 4 Days Of Bliss In Hell tavaly már hozzáférhető volt a Bandcampen, de idén az I, Voidhanger CD-n is kiadta. Bizarr kiadó esete a bizarr zenekarral...
A 4 Days Of Bliss In Hell alapján az az impresszió futott végig rajtam, hogy a zenészek az extrém (black) metal felől érkeztek, attól egyre távolabb eső köröket kezdtek róni, s közben egyre több különféle stílusú zenét érintettek. Minden egyes táguló körrel egy újabbat – úgy, hogy közben a black metalos gitározás nem tűnt el nyomtalanul. Sőt, pont ettől lesz a Phoschydeux zenéje olyan, amilyen."
https://underworld.hu/?/cikk/575/
IRON SLAUGHT: Metallic Torments
"A Metallic Torments ehhez képest egy picit visszakanyarodás a bemutatkozó Crusading Metal világához, tehát egy őszinte, sallangmentes klasszik heavy-speed album, de a debütnél jóval érettebb, kifinomultabb formában, itt-ott blackened színezettel. A Running Wild és az Iron Maiden markáns hatásai – ahogy korábban – ezúttal is tisztán felfedezhetők, de Jérémy alaposan összegyúrta, összedolgozta ezeket a vágta- és galopptémákat, a folkos atmoszférát és a brit romantikát, tehát inkább hasonló dallamkészletekre, rifftechnikára és hangulatokra gondoljunk itt, ne copy-paste megoldásra."
https://underworld.hu/?/cikk/576/
VANDEN PLAS: AcCult II
"Előrebocsátom: az újrajátszós/önfeldolgozós akusztikus/unplugged anyagok, albumok túlnyomó többségét nem szeretem. Van ugyan néhány kivétel, amiket kedvelek (pl. a brit Threshold ilyetén próbálkozásai, avagy – más vonalról – az Alice In Chains akusztikus EP-i), de nagytotálban meglehetősen távol állnak tőlem az ilyen jellegű megmozdulások. Jelen írás tárgyának előzménye, a kerek három évtizeddel ezelőtti AcCult viszont egyike a szabályt erősítő kevés kivételnek, azt az anyagot időről időre kedvvel veszem elő."
Megjött a nyár, sunshine, beach, happiness, így egy ehhez igazán passzoló kérdésre keressük a választ most. A kikötés, hogy a következő bandák nem választhatóak: Paradise Lost, My Dying Bride, Anathema, Katatonia. Ha őket kizárjuk, kik szolgáltatták a számodra legkedvesebb death/doom albumokat és mik voltak ezek?
Myrath: Wilderness Of Mirrors
"A tunéziai Myrath a kezdetekben Symphony X-emlékzenekarnak indult, így értelemszerűen óriási érdeklődéssel vetettem magam a korai lemezeik után, és nem is csalódtam bennük. A Desert Call és a Tales Of The Sands olyan irányból fogta meg a prog/power metalt, amely a stílus létezése óta adta magát, ráadásul a keleties betétek tőlük még természetesnek is hatottak, azonnal új kultkedvencet is avattam. Később is figyelemmel követtem a csapatot, mivel minden megmozdulásuk egyéni volt (Legacy, Shehili), a jelen lemezre pedig sokat megtartottak az említett erények közül.
A szimfonikus körítés azóta teljesen átvette az irányítást a banda hangzásvilága felett, ezzel viszont egy inverz Symphony X-ünk lett. Nekem szimpatikusabb az egyre inkább besúlyosodó irány, amelybe Michael Romeóék indultak el, és amelyben a Paradise Lost című gigaművel betetőzték pályafutásukat, de tudom értékelni ezt a szellősebb, könnyedebb irányt is, amelyet Zaher Zorgatiék választottak."
https://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/myrath-wilderness-of-mirrors
EVERGREY: Architects Of A New Weave
"Az elmúlt két-három év kardinális változásokat hozott a – mondjuk így – modern dark/prog/power-vonalas svéd Evergrey felállását és működését illetően.
(...)
És hogy e meglehetősen viharos időszak után milyen lett az új Evergrey-mű? Nem túl meglepő módon valamelyest kétarcú és ingadozó színvonalú a dalok tekintetében, legalábbis a meglehetősen kiegyensúlyozott nívójú néhány megelőző koronghoz képest. (Érdekes, hogy az első pár hallgatáskor még kimondottan tetszett az album egésze, később árnyalódott csak a kép, holott nálam ez többnyire épp fordítva szokott lenni, és később jön meg a lelkesedés.) Nagyon nagy baj szerencsére nem történt – ilyesmit a pontszámom sem tükröz –, de tény, hogy most bizony akad pár alapjáratosabb, kevésbé izgalmas nóta a valóban jól sikerültek mellett."
"A 2003-ban alakult The Moon And The Nightspirit duó nyolcadik albumára sokat kellett várni. A Seed of the Formless című anyag meglepő módon jóval metalosabb lett a leginkább atmoszferikus, dark folk, pagan jelzőkkel leírható korábbiakhoz mérten. Szabó Mihály gitáros-énekes és Tóth Ágnes énekesnő válaszolt Uzseka Norbert kérdéseire."
"Tíz év elteltével újra nagyszabású Metallica kiállítás nyílt Budapesten, aminek a legfőbb oka a zenekar jövő heti dupla koncertje. Ahogy 2016-ban, úgy most is a Magyar Rockhírességek Csarnoka adott otthont a kiállításnak és az azt követő kerekasztal beszélgetésnek."
"Kiadta egy korábbi demós dalát a magyar metal hőskorszakának egyik neves képviselője, a Fantom. A most már rendes körülmények között kiadott Élet és halál közt-ben a Watch My Dying énekese, Veres Gábor éneke hallható."
A linken meg is hallgatható.
Mert mondjuk sosem láttad őket élőben vagy szerinted lett volna még potenciál bennük pár kiemelkedő lemezre vagy mert csak. Teljesen képzeletbeli a forgatókönyv, tehát halott tagokból álló zenekarok is érnek.
Van, akinek a mai napig szívesen hallgatod a későbbi albumait is vagy mind csak árnyéka lett korábbi önmagának? Hogyan rangsorolnád a kilencvenes évek aranykora után a munkásságukat?
Az esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1970920223562540
"Harminc éve, 1996. június 4-én jelent meg a Load. A Metallica ezzel az albummal merész irányváltást hajtott végre, amely egyszerre hozott új rajongókat és okozott csalódást a régi tábor egy részének. Kevés lemez váltott ki akkora vitát a zenekar történetében, mint ez."
És akkor még nem is tudták, hogy lesz ebből még St. Anger is.
"Újra Budapesten a megújult Haken.
A Haken a progresszív metal egyik legizgalmasabb formációja, epikus dalaikról és lehengerlő koncertjeikről ismert. A zenekar legutóbb 2023-ban adott nálunk telt házas koncertet, szeptember 29-én pedig a Dürer Kertben lépnek fel, ahová megújult felállásban érkeznek.
A Haken év elején jelentette be Charlie Griffiths gitáros és Conner Green basszusgitáros távozását a zenekarból, az elválás híre mellett azonban azt is elárulták, hogy hamarosan új zenével jelentkeznek. Most pedig ki is adták első új dalukat In a Fever Dream címmel. A friss szerzemény az első új szám, amit a 2023-as Fauna album óta kiadtak. A dal producere George Lever volt, aki a Loathe és a Sleep Token anyagain is dolgozott.
Az In a Fever Dream pontosan hozza azt az atmoszférikus, ugyanakkor technikás hangzást, amely a zenekar védjegyének számít, egyúttal már jelzi egy új fejezet kezdetét is. A Haken ősszel Európa-szerte színpadra viszi ezt az új korszakot, friss szerzeményeket bemutatva a klasszikusaik mellett. A Hakentől ezúttal is egy elementáris erejű koncertre számíthatunk szeptember 29-én, a Dürer Kertben."
Az esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1920512638641731
"A Casketgarden egykori gitárosaként és dalszerzőjeként ismert Tóth Balázs az utóbbi években a BalashToth név alatt építette tovább saját zenei világát, amelyben a melodic death/thrash metal alapjai személyesebb, sötétebb és koncepciózusabb formát öltenek. A 2019-es Jazmin Skies még inkább különálló kísérletnek tűnt, az azóta megjelent EP-k és single-ök azonban egyre határozottabban rajzolták ki azt az irányt, amely most az Equation II című nagylemezen teljesedik ki.
Az album az Anti-Life Equation gondolatkörét viszi tovább: egy olyan képletrendszert, amely a képregényes eredetből kilépve itt már társadalmi, lelki és személyes metaforaként működik. Szabad akarat, manipuláció, félelem, szégyen, bűntudat és önpusztító minták kerülnek egymás mellé, miközben a zenei háttérben thrashes lendület, göteborgi dallamvilág, death metalos agresszió és komorabb, atmoszférikusabb rétegek találkoznak.
Balázzsal az új lemez koncepciójáról, a BalashToth egyszemélyes működéséről, a Deathmetalvoicerrel való közös munkáról, Tóth Ádám brácsás és szintetizátoros hozzájárulásáról, valamint a Casketgarden múltjáról és az Open the Casket, Enter the Garden tervezett újrakiadásáról is beszélgettünk."
EINHERJER: Lifeblood
"Az Einherjer zenéje nem black metal, de érintve van a black metal által, főleg, ami Frode Glesnes recsegős orgánumát illeti. Leginkább északi heavy metalnak nevezném az Einherjert, és ez a Lifeblood szerzeményeire is érvényes. Manapság már nem könnyű egyszerű gitárriffeket kitalálni, amelyek nem klisések, nem játszották el őket nyolcvanmilliószor. Tom Enge és Ole Sønstabø olyan rafináltan oldja meg ezt a feladatot, hogy a pofonegyszerű riffek is kimondottan ötletesek, s ezeket északi ízű, olykor enyhén black metal-jellegű témákkal vegyítik."
https://underworld.hu/?/cikk/564/
DELIVERANCE - The Voyager Golden Banquet
Kritika 1:"A zenekar nagy vonalakban a black metal és a sludge bizonyos aspektusait egyesíti a lemezein, de ez önmagában nagyon elnagyolt, elmosódott képet adna a produkcióról. A Deliverance korántsem ennyire sematikusan fogja fel az alkotást. A hangzás azonnal szemet, pontosabban fület szúr: vaskos, tömény megszólalás, tiszta és átlátható, semmi kosz, semmi necro, vagy efféle „túlkapás”."
https://underworld.hu/?/cikk/567/
Kritika 2: "A döngölések mellett már a nyitó tételben is előkerül a tiszta black metal, szimfonikus köntösbe csomagolva. A zenészektől természetesen nem állnak távol a hosszabb instrumentális részek, esetenként a hangulatos lebegések, lebegtetések sem. A Headspaces Collapse című tétel első fele különösen meggyőzőre sikerült a maga floyd-os, space rockos, progos témáival és a tiszta énekfoszlányokkal. A lemezen egyébként a korszellemnek megfelelően felvonul az extrém metal vokalizálás szinte teljes skálája, de a tempók tekintetében a hangszeresek sem kizárólag a sludge-ban taposnak."
DRUIDESS: Trip Meadow
"A newcastle‑i Druidess bemutatkozó albuma, a Trip Meadow azt a benyomást kelti, hogy a csapat pontosan tudja, milyen világot akar megteremteni. Nem a stoner/doom sablonjaira építenek, hanem egy sokkal személyesebb, földközelibb atmoszférára, amelyben a súlyos, Iommi‑ízű riffek és a pszichedelikus billentyűtextúrák természetesen simulnak egymásra. A zenekar mindössze néhány éve van jelen a brit undergroundban, de nagyobbnak látszik a rutin: magabiztosan, sallangmentesen játszanak, mintha évtizedek óta ugyanazt a barlangmélyi energiát csapolnák meg."