Cég szerint nem jár fizetett szabadság
TL;DR: Nem voltam egy éve a cégnél, mikor elmentem szülni, így korábbi anyaságik + vállalkozás alapján kaptam CSED-et, a munkahelyem nem tudta erre a kérelmet beadni. Mivel ők nem tudtak CSED-et beadni részemre, így szerintük a teljes tavalyi évemre nem jár fizetett szabadság. Nekik van igazuk?
Jó munkajogászt keresek ASAP!
A próbaidőm lejárta után lettem terhes (szerettük volna, de úgy volt, hogy nem lehet, minket is meglepett a hír), baba év végén született. A CSED-igénylésemet a elutasította a kincstár, bérszámfejtés arra hivatkozott, hogy mivel nem voltam 1 évig alkalmazott nem jár nekem ellátás. Mellékállásban vállalkozó vagyok, a könyvelőm végül erre + korábbi terhességekre hivatkozva tudta beadni a CSED-et.
Most szeretnék visszamenni dolgozni, 60+ nappal ezelőtt beadtam a szándékomat és kiszámoltam, hogy mennyi szabim maradt a gyerekem születésének évében + azóta és ezt is elküldtem nekik. Ők viszont arra hivatkozva, hogy nem az ő cégükben állapították meg számomra a CSED-et azt mondják, hogy így tavaly nem CSED folyósítása alatt áltam, hanem egészségbiztosítási pénzbeli ellátásra nem jogosító keresőképtelenségem volt, így erre az időszakra a jogszabályok alapján szabadság nem jár számomra.
Kinek van igaza? Szerintük csak az idei részarányos szabijaim vannak, az 6 nap, miközben számításom szerint tavalyra járt volna a fél év CSED és fél év GYED miatt még 35 nap. (34 éves, 3 gyerek, 2 tartós beteg közülük)
Az egyébként még nem derült ki, hogy visszavesznek-e, de gyanús, hogy nem. Vannak más szabálytalanságok is (még sosem láttam a szerződésemet, többszöri kérésemre a mai napig nem kaptam meg és emiatt nem tudtam aláírni)
Nem ragaszkodok foggal-körömmel a munkahelyhez, de nem akarok rosszul járni. A napokban keresni fog a HR, szeretnék addigra képben lenni ezzel kapcsolatban.