r/joghungary

▲ 57 r/joghungary+1 crossposts

Segítséget: a feleségemet egy nagy nemzetközi cég több év gyerekes távollét után "nincs hely" indokkal nem akarja visszavenni

Egy kis segítséget szeretnénk kérni, hátha valaki járt már hasonló cipőben: a feleségemet egy nagy nemzetközi tanácsadó cég, több év gyerekes távollét után, "nincs hely" indokkal nem akarja visszavenni, miközben a csapatába épp az ő pozíciójára is hirdetnek...

A párom évek óta dolgozik ott határozatlan idejű szerződéssel, adatos területen. Közben megszülettek a gyerekeink, és most vártuk, hogy visszamehessen. Tudjuk, hogy a szakma sokat változott mióta eljött es ma már nagyrészt LLM-integrációról szól, ami 5 eve nem is letezett (en is ezzel dolgozom, azert nem egy agysebészet).

Amikor jeleztük a visszatérést, először azt mondták, semmi akadálya. Aztán volt egy beszélgetése a leendő managerével, és pár nappal később jött az üzenet, hogy sajnos mégsem lesz hely. Azóta kétszer is kiírtak álláshirdetést a csapatba, ami szinte majdnem telejsen ráillik. Erre azt a választ kaptuk HR-tol, hogy technikai hiba volt... Most kapott egy nem túl előnyös közös megegyezéses megszüntetést, két nappal a szabadsága lejárta előtt, amit nem írt alá.

Nem akarunk balhét, csak szeretnénk tisztán látni, mik a lehetőségei. Ha ismertek olyan munkajogászt, akinek van tapasztalata a szülés utáni visszatérés terén, vagy ha veletek is történt hasonló, nagyon hálásak lennénk egy üzenetért vagy kommentért. 🙏

Köszönjük előre is!

reddit.com
u/Stunning-Farmer185 — 9 days ago

20+ év problémamentesen, most PIP. Ismertek valakit, akit PIP-pel próbáltak kitenni?

A PIP (Performance Improvement Plan, azaz teljesítményjavítási terv): a munkáltató írásban mérhető célokat és 2–3 hónapos határidőt ad, és ha nem teljesül, jöhet a felmondás. A közhiedelem szerint a legtöbb PIP a kirúgás előszobája.
A párom 20+ éve ugyanannál a multinál dolgozik. Legalulról indulva mérnökig jutott, több területen is dolgozott, és 20+ éven át nem volt vele semmilyen figyelmeztetés vagy komolyabb probléma. A bejárása akkor lett hektikusabb, amikor a családban kiderült egy súlyos betegség (hiányzás egyszer sem volt), a cég tud róla. Erre jött az írásbeli figyelmeztetés, majd a PIP. A PIP megbeszélései és értékelései élesen ellentétesek a 20 éves múlttal. A beléptető adatokhoz utólag, előzetes közlés nélkül fix időpuffert adtak hozzá, újabb eset után pedig megszüntetést helyeztek kilátásba.
Kérdéseim:
Ismertek valakit, akit PIP-pel próbáltak kitenni? Hogyan végződött?
Volt, akinél a cég visszakozott, vagy ez mindig papírnyom?

reddit.com
u/Ok_Complaint4130 — 9 days ago

Nav illetekmentesseg

Sziasztok!
A férjemmel vásároltunk idén nyáron egy házat 24 millió forintért. Első körben úgy volt,hogy önerőből és Csok plusszal vásároljuk meg, de kiderült,hogy az ingatlan nem felel meg négyzetméterileg a Csoknak. Ezért szerződésmódosítással 3% otthon starttal vettük meg, ezek mind érkeztetve lettek a földhivatalnak és bejegyzésre is kerültek. Az illetéket ma küldte ki a nav,ami ugyebár így nem lehetne illetékmentes,mert nem a Csok hitellel lett vegül megvásárolva,de ezt nekik is látniuk kellene hiszen a tulajdoni lapon is szerepel a jelzálog bejegyzésnél is. Ők még is 0ft illetéket határoztak meg mindkettőnknek a férjemmel… szerintetek van bármi esélye,hogy hibáztak? Kötelesek vagyunk jelezni feléjük?! Vagy valami más alapján kaptuk volna meg?! Van esély arra,hogyha mi nem lebbezünk fel a 0 forint ellen akkor ez ennyiben is marad és nem kell fizetnünk?
Azért gondoljuk,hogy “tévedett” a nav mivel szerződésmódosításkor az ügyvéd is elmondta,hogy ebben az esetben sajnos nem jár illetékmentesség és majd számoljunk vele majd küldik maguktól…
Szerintetek van esély,hogy tényleg megusztúk ezzel a 0 forintos határozattal és ennyiben hagyhatjuk?!

reddit.com
u/No-Lime-8556 — 9 days ago

Cég szerint nem jár fizetett szabadság

TL;DR: Nem voltam egy éve a cégnél, mikor elmentem szülni, így korábbi anyaságik + vállalkozás alapján kaptam CSED-et, a munkahelyem nem tudta erre a kérelmet beadni. Mivel ők nem tudtak CSED-et beadni részemre, így szerintük a teljes tavalyi évemre nem jár fizetett szabadság. Nekik van igazuk?

Jó munkajogászt keresek ASAP!

A próbaidőm lejárta után lettem terhes (szerettük volna, de úgy volt, hogy nem lehet, minket is meglepett a hír), baba év végén született. A CSED-igénylésemet a elutasította a kincstár, bérszámfejtés arra hivatkozott, hogy mivel nem voltam 1 évig alkalmazott nem jár nekem ellátás. Mellékállásban vállalkozó vagyok, a könyvelőm végül erre + korábbi terhességekre hivatkozva tudta beadni a CSED-et.

Most szeretnék visszamenni dolgozni, 60+ nappal ezelőtt beadtam a szándékomat és kiszámoltam, hogy mennyi szabim maradt a gyerekem születésének évében + azóta és ezt is elküldtem nekik. Ők viszont arra hivatkozva, hogy nem az ő cégükben állapították meg számomra a CSED-et azt mondják, hogy így tavaly nem CSED folyósítása alatt áltam, hanem egészségbiztosítási pénzbeli ellátásra nem jogosító keresőképtelenségem volt, így erre az időszakra a jogszabályok alapján szabadság nem jár számomra.

Kinek van igaza? Szerintük csak az idei részarányos szabijaim vannak, az 6 nap, miközben számításom szerint tavalyra járt volna a fél év CSED és fél év GYED miatt még 35 nap. (34 éves, 3 gyerek, 2 tartós beteg közülük)

Az egyébként még nem derült ki, hogy visszavesznek-e, de gyanús, hogy nem. Vannak más szabálytalanságok is (még sosem láttam a szerződésemet, többszöri kérésemre a mai napig nem kaptam meg és emiatt nem tudtam aláírni)

Nem ragaszkodok foggal-körömmel a munkahelyhez, de nem akarok rosszul járni. A napokban keresni fog a HR, szeretnék addigra képben lenni ezzel kapcsolatban.

reddit.com
u/Horror-Worker7300 — 9 days ago

Csendhaboritas szomszed klinika

Sziasztok
A szomszedom egy fogaszati klinika. Sokat hangoskodnak mostanaban, van egy gep is ami athallatszik folyton, de a maszkalas hangoskodas is idegesito.
Azon kivul h veluk egyeztetek, es majd birtokvedelem vagy mi, milyen szervekhez fordulhatok? Az a gyanum h nem tettek semmi extra hangszigetelest be, es ez amugy egy lakoepulet a tarsashaz szerint. Milyen jogi barmikre hivatkozhatok?
Elore is koszonom

reddit.com
u/Actual_Permission883 — 9 days ago