Szorongok és mindenkit utálok, magamat is.
Magamat utálom a legjobban. Egy éve járok terápiára, de semmi. Kérlek, ne adjatok tanácsot, ne kérdezősködjetek, ne szóljatok hozzám! Csak ki akartam írni magamból. Köszönöm!
Magamat utálom a legjobban. Egy éve járok terápiára, de semmi. Kérlek, ne adjatok tanácsot, ne kérdezősködjetek, ne szóljatok hozzám! Csak ki akartam írni magamból. Köszönöm!
Ez az én biciklim. Nagyon szeretem. Sokat költöttem rá, úgyhogy nem eladó. A szívemhez nőtt. De mégis érdekelne, hogy mennyit érne, ha nem lenne felbecsülhetetlen.
És itt most nem csak a neurodivergensekre gondolok, hanem a társadalmi elvárásokhoz képest csak egy kicsit máshogy viselkedőkre.
Pl. engem egyáltalán nem érdekel a small talk, és amikor egy összejövetelen elmondom, hogy hazamegyek, mert inkább ólmot öntök a fülembe, mint hogy még egyszer meg kelljen hallgatom, hogy mi történt a Misi vejének lányával, még engem néznek furcsának!
Hát nem! Teljesen normális, hogy nem vagyok hajlandó részt venni ezekben az agyelszívó rituálékban, mikor szinte fizikai fájdalmat okoz 5 percnél tovább hallgatni a szöveggé dúsított semmit!
Hasonló miatt volt, hogy letiltottak Facebookon! Ennyire nem lehetek őszinte vagy mi van egyes emberekkel?
Vagy volt osztálytársamnak elmondom, hogy örülök, hogy nem hívtak az osztálytalálkozóra, így legalább nem kellett visszautasítanom a megtisztelő meghívást a pokolba, erre ez is letiltott!
Elegem van az emberekből! Amint engedélyezik a melegházasságot, hozzá megyek magamhoz, és nem is megyünk többé emberek közé, legalább nyugalom lesz végre!
A többiek meg majd élhetnek boldogan, mesélhetik egymásnak az időjárást vagy azt, hogy hogy van a kutya, megellett-e már a macska, vagy mi volt a Szulejmánban, aztán köszönhetnek egymásnak napszaknak megfelelően!
Pedig szívesen mennék ám emberek közé, mert vágyom a társaságukra, csak képtelenek vagyunk egymást elviselni! Még a buszmegállóban is a középső székre ülök mindig, hogy aki leül, az kénytelen legyen mellém ülni, addig is legalább egy picit azt érezhetném, hogy társaságban vagyok, de nem, inkább állnak, csak hogy ne kelljen mellém ülni.
Elnézést, ha kissé indulatos voltam vagy csapongó, de egyszerre vagyok tanácstalan, bosszús, és minél tovább szemlélem az ún. normális embereket, annál érthetetlenebb ez az egész, és ez egyfajta belső feszültséget teremt.
Köszönöm, hogy elolvastad!
És itt most nem csak a neurodivergensekre gondolok, hanem a társadalmi elvárásokhoz képest csak egy kicsit máshogy viselkedőkre.
Pl. engem egyáltalán nem érdekel a small talk, és amikor egy összejövetelen elmondom, hogy hazamegyek, mert inkább ólmot öntök a fülembe, mint hogy még egyszer meg kelljen hallgatom, hogy mi történt a Misi vejének lányával, még engem néznek furcsának!
Hát nem! Teljesen normális, hogy nem vagyok hajlandó részt venni ezekben az agyelszívó rituálékban, mikor szinte fizikai fájdalmat okoz 5 percnél tovább hallgatni a szöveggé dúsított semmit!
Hasonló miatt volt, hogy letiltottak Facebookon! Ennyire nem lehetek őszinte vagy mi van egyes emberekkel?
Vagy volt osztálytársamnak elmondom, hogy örülök, hogy nem hívtak az osztálytalálkozóra, így legalább nem kellett visszautasítanom a megtisztelő meghívást a pokolba, erre ez is letiltott!
Elegem van az emberekből! Amint engedélyezik a melegházasságot, hozzá megyek magamhoz, és nem is megyünk többé emberek közé, legalább nyugalom lesz végre!
A többiek meg majd élhetnek boldogan, mesélhetik egymásnak az időjárást vagy azt, hogy hogy van a kutya, megellett-e már a macska, vagy mi volt a Szulejmánban, aztán köszönhetnek egymásnak napszaknak megfelelően!
Pedig szívesen mennék ám emberek közé, mert vágyom a társaságukra, csak képtelenek vagyunk egymást elviselni! Még a buszmegállóban is a középső székre ülök mindig, hogy aki leül, az kénytelen legyen mellém ülni, addig is legalább egy picit azt érezhetném, hogy társaságban vagyok, de nem, inkább állnak, csak hogy ne kelljen mellém ülni.
Elnézést, ha kissé indulatos voltam vagy csapongó, de egyszerre vagyok tanácstalan, bosszús, és minél tovább szemlélem az ún. normális embereket, annál érthetetlenebb ez az egész, és ez egyfajta belső feszültséget teremt.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Update: Itt a hozzászólások 90%-a csak bánt. Részben jogosan! És írtam is, hogy rengeteg hasznos tanácsot kaptam, ami igyekszem megfogadni. De most már elegem van a sok bántásból. Úgyhogy mindenkinek köszönöm a tanácsokat, tényleg igyekszem fejlődni. Senkinek sem jó az, hogy ennyire nyers vagyok, változni fogok.