r/hungary_pszichologia

Hogy lesz még.talán valami, miután annyi energiát belefektettek az egészbe, és alig lett valami haszna?

Nem tudom miert pszichologia igazabol erdekel a trigger vagy az emlek.
A minap a repulon ulve stewardess elsetalt mellettem es a parfume illata a gyermekkori nintento sarga kazettas, kacsa lovoldozos pisztoly egett muanyag szagara emlekeztetett 🤔😆
Ez a illat masnak is megvan az emlekeben? Vagy lehet nem pszichologia esetleg froccsontes tema, hogy abban az idoben ezek a cuccok mibol keszulhettek ilyen eros szaggal es ma oedig ezt fujjuk a borunkre.

Belekezdenek egy párkapcsolatba, az elején még dicsérik aztán X idő múlva elkezdik nyaggatni, piszkálni próbálják megváltoztatni meg elvárásokat támasztani. A végén meg általában ha addig a másik fél nem szakit akkor meg elhagyják másért.

A másik meg nem érti hogy amúgy mi történt ha az elején jó volt akkor el fogadták őt olyannak amilyen, legalábbis ezt a visszajelzést kapta.

És az ilyen emberek ahogy látom ezzel a viselkedéssel fel sem fogják milyen károkat, serüléseket, traumákat okoznak.

Sziasztok,

Nemrég lett felírva nekem 75mg Sertraline, és sajnos rettegek elkezdeni…. Rettegek a hatásától és a mellékhatásoktól, és titkon reménykedek hogy jobban leszek.

Kevert szorongásos-depresszív zavar lett megállapítva nálam, ami rendkívül hullámzó, jó és rossz időszakok váltják egymást konstans. Most egy év alatt volt két szakításom (két külön kapcsolat), és mindkettő után a béka segge alá kerültem. Egy éve járok pszichológushoz, az önismeret része rendben van, azzal jól haladunk, de az ezzel járó szorongás, bűntudat, szégyen kezelésében már teljesen elveszve érzem magam… úgy érzem az önismeret önmagában nem elég.

Igazából bármilyen tapasztalat, tanács jól jönne. CBT vagy EMDR terápián is gondolkoztam, nem tudom az jó irány-e.

Akárhányszor levizsgázom valamiből 5-ösre, az anyám megkérdezi, hogy a vizsgáztató férfi volt-e, ezzel úgy érzem, próbálja elvenni az érdemeimet. Persze ha rá világítok erre, akkor hárít. Többször találkoztam már ezzel az életben, hogy az érdemeimet a külsőmnek tudják be, miközben rengeteg energiát fektetek a tanulmányaimba vagy a munkámba. Itt Magyarországon ha nem érsz el valamit, akkor annyit is érsz, ha elérsz valamit, akkor biztosan jogosulatlanul tetted. Asszem csak dühös vagyok, érdekelnének a tapasztalataitok. A szépség fogalma felett most nem polemizálnék, azokra gondolok, akik sok pozitív visszajelzést kapnak a kulsejukre. És tudom, a kevésbé attraktív emberekkel kapcsolatban is sok az előítélet, de most erre se térnék ki.

Sziasztok!

Valaki volt már a klinikai szakképzés felvételi elbeszélgetésén? Mire kérdeznek rá, mire kíváncsiak? Főleg a SOTE-ról érdekelnének tapasztalatok, de más egyetemről érkező tapasztalatok is érdekelnének. 🥰

Erre az életmódváltásos poszt adta az inspirációt. Fel kéne nyomnom a mentális állapotom sporttal, hogy legyen energiám lejönni a napi 6 sörről. Amikor az ember ilyen plotty depresszióban van folyton, akkor nem tud annyira harcolni a függés ellen. És ennek a módszere a sport. Régen gyúrtam.

Mert egyfelől mindig is tornából felmentett voltam, mert ügyetlen, 0 mozgáskoordináció és lusta, nem nekem valók voltak a sportok. Nem tudom, hol vannak a végtagjaim, nincs visszajelzés...

Aztán 17 évesen felfedeztem a konditermet, hogy milyen menő már, hogy itt ülve meg fekve is lehet sportolni és még jobban is néz ki az ember, mintha focizna mondjuk. Szóval ez nagyon bejött és nyomtam.

25-35-40 évesen már inkább jártam egy fél évig, egy-két évig nem téma ment, szóval nem sok előrelépés, de valami legalább volt.

Most 48 úgy érzem végleg kiszállok ebből. Egyszerűen nem maradt türelmem hozzá, untat, és ennyi idősen már nem kell kipattintva lenni, pont elég, hogy nem vagyok túl kövér, mivel nincs étvágyam.

Az a baj viszont, hogy semmilyen más sport nem érdekel, egyrészt mert nem lehet ülve, fekve csinálni, másrészt kell hozzá mozgáskoordináció, nem vezet a gép egy sínen, harmadrészt a legtöbb unalmas, negyedrész magas az időrezsije, odamenni, átöltözni stb.

Van egy biciklim, az még csak-csak, mert azt is lehet ülve és ha gyorsan teper az ember az azért annyira nem uncsi, de egyszerűen nem veszem rá magam, hogy egy munkanap után lecipeljem az erkélyről.

Úszni régen úsztam, az tipikus öreges sport, de odamenni, átöltözni, zuhanyozni, vissza, neee...

Nem tudom, mit kéne csinálni. Vagy mégiscsak gyúrni, csak valami ilyen vénmajmos módszerrel? Van ilyen, hogy vén geciknek gyúrósprogram? Vagy keresgetni egyszerű és vhogy nem unalmas sportokat?

XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelőben melyik pszichiáterhez érdemes menni? Van valakinek tapasztalata az ottani ellátással?

Sziasztok, 32 eves ferfi vagyok, a baratnom 23 eves volt. Vasarnap szakitottunk. Maga a kapcsolat 3,5 evig tartott, sosem veszekedtunk vagy beszeltunk egymassal csunyan illetve megcsalas sem tortent.
Egyszeruen masok voltak a jovobeli terveink es meg most amig nincs kozos haz, gyerek meg kellett hoznunk ezt a lepest. Valoszinu ezen tul is teszem magamat. Viszont amiatt irok, hogy a volt baratnom kapott egy tacskot tolem ket es fel eve.
En sosem voltam odaig a kutyakert, de ezalatt a ket ev alatt annyira megszerettem es a szivemhez no, hogy gyakorlatilag belebetegedek abba, hogy ot nem latom tobbet es nem tudok majd rola semmit.
Kerlek mondjatok el a tapasztalataitokat ha jartatok mar igy! Jelen esetben ha csak ragondolok vagy eszembe jut sirogorcs fog el es borzaszto szomoru vagyok, hogy nem tudom mi van vele.
Koszonom mindenkinek ❤️

Sziasztok! Jó pár éve vannak erős szorongásos tüneteim, utóbbi időben màr pánikzavar, jártam is pszichológushoz, de elkezdtem sokkal jobban érezni magam, szinte megszűntek a szorongàsok, ha volt is, tudtam kezelni, de múlt hét hétfő óta olyan szinten belekerültem egy spirálba, hogy nem tudom kijönni…az agyam 0-24 nyomja a katasztrofizàló gondolatokat, a mellkasomban ott van ez az állandó teher, mintha egy nagy félelem csomó ülne rajta éd sajna volt 3 pánikrohamom is a héten, az egyik ma reggel itt a melóhelyemen, amit nagyon nehezen tudtam leállítani. Azt érzem most nagyon elvesztettem a kontrollt és nem tudom hogy jöjjek ki belőle, pedig a tudás itt van nálam ☹️

Nagyon nagyon nem szeretnék gyógyszert szedni, de azt érzem beszippantott ez az egész és elhatalmasodott most rajtam.

Sziasztok! Az elmult honapokban nagyon sok stressz ert ennek koszonhetoen nem volt etvagyam, keveset ettem es folyamatosan szorongtam. -10kg lett az eredmenye 4 honap alatt ami nagyon megvisel mivel nagyon nem erzem igy jol magam a boromben es az se segit hogy mostanra a stressz csokkent az etvagyam is javult, de a testsulyom valahogy nem valtozik. Mindigis husibb curvybb testalkatu voltam. Szeretnek tippeket es tanacsokat kerni olyanoktol akik mar jartak hasonlo cipoben, nektek mi valt be, hogyan tudtatok meghizni? Hogyan tudnam novelni az etvagyam illetve mi a legjobb mod az allando szorongas es kattogas elkerulesere?

Az utóbbi időben észrevettem magamon valami érdekeset.

Amikor csak a fejemben pörgetem a szorongató gondolataimat, hajlamosak egyre nagyobbnak és nyomasztóbbnak tűnni. Egy "mi lesz, ha..." gondolatból pillanatok alatt lesz tíz másik.

Viszont ha egyedül vagyok, és egyszerűen hangosan kimondom, ami a fejemben jár, valahogy elveszíti az erejét. Mintha kívülről hallva már sokkal reálisabbnak, kevésbé ijesztőnek tűnne.

Nem feltétlenül oldódik meg a probléma, de mintha megszakadna az a végtelen gondolatspirál.

Más is tapasztalt már ilyet?

Kíváncsi lennék, hogy ennek van-e valamilyen pszichológiai magyarázata, vagy csak én működöm így.

A véleményetekre és tapasztalaitokra lennék kíváncsi,igyekszem rövid lenni

Adott egy gyerekkori barátság, 15 évet voltunk legjobb barátnők. Együtt nőttünk fel,már a nagymamáink is legjobb barátnők voltak. Mindennap beszéltünk, állandóan. Egyetemet végzett,elköltözött,haza költözött,munkát váltott, én férjhez mentem,gyereket szültem. Volt neki egy 5 éves kapcsolata "Bélával", Együtt jártunk nyaralni,bulizni,Együtt keresztelték a gyerekemet. Na de viszont neki emellett volt egy párhuzamos párkapcsolata élete első szerelmével Péterrel akivel 14 éves korában összejöttek és mindmáig együtt vannak. Időközben kiderült a félrelépése ezért Bélával szakítottak (a párhuzamos életéről csak én tudtam, sosem árultam el, az túlzás,hogy támogattam de igyekeztem mellette lenni)

Na és itt kezdődött, kevesebbet találkoztunk,beszélni beszéltünk de már ritkábban csináltunk közös programokat,.

Péter többször megcsalta, ami hol kiderült, hol nem, hazudott neki, többször átverte és anyagilag is a barátnőm segíti. Emellett én éjjeleken át vigasztaltam, tartottam benne a lelket, segítettem felállni, többször is.

Most áprilisban megint kiderült egy megcsalás ekkor a csávó fizikálisan is bántalmazta amiért beszélt a csajjal akivel megcsalta. Megint ugyanazok a körök, vigasztalás, támogatás. Ez ment 3 hétig. Majd a barátnőm esküvőre ment, megcsináltam a haját,segítettem a készülődését, majd írt sms-t,hogy vajon mennyit illik a plikkbe tenni, én erre reagáltam,hogy X összeg mivel egyedül ment. Erre azt mondja,nem egyedül ment. Ekkor már nekem volt egy rossz érzésem, de megkérdeztem kivel? Mivel nekem azt mondta nem beszél a csávóval soha többet, ez volt az utolsó,hogy ezt megtette stb stb. Erre jött egy nagyon flegma válasz, idézem "hát szerinted kivel, nem is a fotóssal 🤣🤣🤣, de képzeld itt van a csaj is akivel megcsalt" én erre annyit írtam,hogy sajnos én már semmi konstruktívat nem tudok erre mondani. Azóta nem beszélünk, illetve másnap küldött egy képet egy cipőről. És ennyi. 3 hónapja nem beszélünk egymással, nem veszekedtünk,nem haraggal váltunk el, csak megszűnt a 15 éves barátságunk. Láttam sztoriban,hogy még mindig ezzel a gyerekkori szerelmével van, tudomásom van róla,hogy más lányokkal is beszél. De én erről nem akarom őt tájékoztatni. De nekem rohadtul hiányzik, jegyünk volt Azahriah koncertre,arra sem mentünk el. Közös nyaralás lefújva, Azóta nem találom senkivel a közös hangot. Olyan mint egy szakítás. De írni sem szeretnék neki, mert azt érzem minden hiába való volt.. a közös barátainknak nem köszön ha találkoznak, letörölt minden képet ahol a barátainkkal voltunk

Nem tartja a kapcsolatot senkivel,csak család és munkatársak. Azóta még 1x bántalmazta a csávó, ezt csak hallottam mivel az egyik publikus helyen történt.

A közös fiú barátunk házasodik augusztusban. Ő nemmel válaszolt a meghívora, pedig nagyon készült rá. Viszont látszólag boldog, járnak ide oda Péterrel.

Azt tudom,hogy Péter nem kedveli egyik barátunkat sem, legfőképp engem, mivel én voltam a legközelebbi, de a barátnőm azt mondta őt ez sosem fogja befolyásolni.

Nekem csak az esik nehezemre elhinni,hogy ha nekem ennyire hiányzik akkor én neki,hogy hogy nem ? Nekem is van családom,gyerekem, barátaim, de nekem ő hiányzik,az ő társasága,a vele töltött közös perceink még úgyis,hogy nem önmaga mióta Péterrel nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat

Kíváncsi lennék a véleményetekre!
Szerintetek miért flörtöl egy olyan férfi más nőkkel,
aki már évek óta párkapcsolatban él?
Ez arra utal, hogy valami hiányzik a kapcsolatából, egyszerűen jól esik neki a figyelem és a pozitív visszajelzés, vagy ez csak a személyiségéből fakad?
És szerintetek az ilyen flört általában megmarad ezen a szinten, vagy előbb-utóbb odáig vezet, hogy a férfi ténylegesen is kezdeményez vagy félrelép?

Amit rólam tudni kell, 23 éves nő vagyok, egy éve kezdtem el dolgozni, nincs túl nagy keresetem, van egy alapszakos diplomám és szeretnék októbertől megint elkezdeni egy képzést.

Miután befejeztem az egyetemet haza költöztem. Van egy nővérem, aki már 30 éves és míg egyetemen voltam ő is haza költözött.

Úgy az utóbbi tíz évben kicsit jobbra fordult az anyagi helyzetünk. Előtte sokat kellett spórolnunk, hogy valamit elérjünk.

Egy szobában nőttem fel vele, mikor haza jöttem lényegében a kanapén aludtam és minden áldott reggel keresztül járkáltak rajtam, introvertált vagyok és borzasztóan kifarasztotta az idegrendszerem az, hogy nincs magánéltem. Az elköltözés nem volt opció.

Amint kicsit sikerült spórolnom, megkérten apámat, aki kőműves, hogy nagyjából számolja ki nekem, hogy mennyibe kerülne egy szobát felhuzni, csak egy ötlet volt. Az anyám viszont egyből lecsapot rá, hogy valósítsuk is meg, mert ő úgy érzi, hogy szükségem van erre és hogy segíteni akar.

Úgy alakult, hogy a nővérem akkori munkahelyéről vettük az alapanyagokat, a cég akkor nem tudott neki fizetést adni és meg lett oldva úgy, hogy valamennyit nem fizettünk ki nekik és mit adtunk pénzt a nővéremnek. Aki akkoriban tartozott a szüleimnek is, mert habár a családból ő keres a legjobban, képtelen spórolni sőt sok mindent a hitelkártyájával finanszíroz.

És eszébe jutott, szinte egy év után, hogy tartozunk neki nagyjából 600 euróval. Elkezdett veszekedni anyammal, hogy elfelejtette vissza adni neki stb.

Mondtam neki, hogy ez az ő felelőssége, hogy észbe tartsa, hogy ki mennyi pénzel tartozik neki és, hogy miért de nem egy év után kéne követelőznie... A fejemhez vágta, hogy az én szobámról van szó és, hogy én is tartozok neki, mert miattam van az egész.

Olyan színen felidegesített amikor láttam, hogy anyám oda akarja adni a megtakarítását és megszeppenve mondja, hogy "majd a többi fizetéskor" hogy össze kapartam az összes megsporolt pénzem, amit a közelgő olajcsere műszaki stbre tettem félre és oda adtam neki. Meglepő módon egyből elmúlt a mérge amikor megkapta és még mosolygot is.

Én viszont borzasztóan felidegesítettem magam, gondolkodni is képtelen vagyok úgy érzem, nemrég fejeztem be a remegés.

Így utóbb látom, hogy meg kellett volna beszélni hogy mi történt és nem hirtelen dönteni de borzasztóan mérges vagyok rá.

Fogalmam sincs, hogy kezeljem ezt a helyzetet.

Új városba költöztem, ahol az első alkalommal a szomszédok nagyon kedvesen fogadtak. Teltek a hónapok és az egyik szomszéd teljesen rám szállt. Először csak követelőzött. Aztán mindenféle hazugsággal állt elő, hogy én rongálom az ő kerítését, ami nem igaz. Hogy tőlem megy át a gaz hozzá, mert csak másfél hetente vágok füvet. Azóta minden héten amikor megyek el otthonról hangosan elkezd fenyegetni, meg hangosan követelőzik.
Itt olyanra kell gondolni, hogy vágjam le azt a fát, vágjam le a füvet. A fák nem lógnak át hozzá, mert 4 meterre vannak az ágai a telekhatártól. A füvet pedig nem fogom három naponta vágni.. hogy lehet lereagálni azt, hogy hazudik és nem hallja meg a választ? Most az a taktikám, hogy levegőnek nézem, mert nem vagyok hajlandó vele beszélni amikor ilyen stílusban közelít hozzám. De akkor utánam üvölt és csak mondja mondja a hulyesegeit, most már azért is en vagyok a hibás, mert az udvarában leesett egy cserép a házáról... Nem lehet vele kompromisszumra jutni. Az utcabeliek tartanak tőle, senki sem szereti. Amúgy ép elméjű.

Minden reggel gombóc van a gyomromban...

Egy barátom, aki nagyon fontos nekem, mély depresszióban van. Sokszor meséli, hogy milyen sok baj és megrázkódtatás érte gyerekként is, és felnőttként is, de tényleg van benne akaraterő, hogy minden nap újra felkeljen és dolgozzon/tanuljon. Jár pszichológushoz, jógázik, légzőgyakorlatokat végez, szóval kb mindent kipróbált, viszont így is nagyon alacsony az önértékelése (nem érzi magát jó embernek, szerintem pedig az)

Az az ötlete támadt egyik nap, hogy könnyítene a lelkén és elmenni gyónni az egyik templomba, viszont nem tudom, szerintem nincs megkeresztelve (és biztosan nem vallásos, annyit tudok). Így nem tudom, hogy mennyire zavarná egy papot, hogy nem hívőként ülne be.

Én nagyon régen voltam hívő, gyóntam néhányszor, de már elfelejtettem, és nem tudom mit mondhatna ha beül egy gyóntatófülkébe, úgy emlékszem, hogy kell/illik mondani a feloldozáshoz valami kérest vagy ilyesmit. De szeretnék neki segíteni, és örülnék, ha jobban lenne. Mondja el az elején, hogy nem tudja mit kell mondani, csak szeretne könnyíteni a lelkén? Egy pap biztosan megértené szerintem. Ti mit gondoltok?

Most kicsit másabb témát hoznék be, mint amiket itt szoktam olvasni, de remélem tudtok tanácsot adni.
Anyukámnak szeretnék segíteni, mert mostanában szomorkásabbnak látom, mint szoktam pedig ő mindig tesz-vesz jön megy.
Rövid háttérsztori: 2004ben tragikus balesetben elvesztette a férjét, azaz apukánkat, sajnos akkoriban pláne vidéken ez az egész gyászfeldolgozás még más volt, van két testvérem huh itt bele lehetne sokmindenbe menni de a lényeg senki nem kapcsolódik érdemben senkihez, én a legkisebb próbálkozom anyukám nyitogatni de nagy falai vannak. 10+ éve van egy kedves férfi akivel kapcsolatban van, ők nem költöztek össze sosem. Anyukámnak csak ő van. Járkáltak el időstalálkozókra, bálok, kirándulások és ott ismerkedett meg más csajokkal, akikkel aztán pár évig nagy barátnők lettek, ide jártak egymáshoz sütogetni stb de mostanában elfordult tőlük mert az a baja (elmondása szerint) hogy ők így nem intelligensek. Akár IQ akár EQ tekintetben. Anyumnak olyan jót tenne egy pszichológus, de ha csak kiejtem a számon szorong, mert fél mindentől, ami ismeretlen és egy életet élt le teljesen úgy hogy elfojtja az érzelmeit, nem mert igazán szeretni, nem is tud. (4 évesen vesztette el az édesanyját) Mégis olyan sokat tett, erős volt és a lelkének vagy valamilyen könyv vagy valahogy ha olyan közegbe kerülhetne ahol “válogatottabb” idős emberek verődnek össze az jót tenne. Könyvből túl tudományos neki nem való, de egy regényt amiben pedzegetnek lelki dolgokat ( érzelmek meghatározása magunkban, határhúzás, felnőtt énrész erősítése) az szuper lenne. Ti mit javasolnátok neki?

Érdekelne, hogy kinek mikor jött el az a pont, hogy rájött, hogy itt az idő változtatni, sportolni és egészségesebb életmódot kialakítani? Hogyan kell helyesen kezdeni, és miket érdemes változtatni (mint mentálisan, mint szokásokban)? Mentálisan miket változtattatok, milyen szokásokat alakítottatok ki és hogy sikerült átnevelni magatokat? Mik azok a mantrák vagy mondatok, amik átsegítenek a nehéz helyzeteken? Minden tanácsot és tapasztalatot szívesen fogadok, én is benne vagyok, de kicsit elakadtam.
Köszönöm ha elolvastátok és a válaszokat.

Kinek milyen hosszú volt a leghosszabb feldolgozási fázisa? Akinek sok időbe telt (6+ hónap), de sikerült visszatalálnia önmagához, annak mi segített ebben?