u/Regular-Homework-537

Elsősorban egészséges kapcsolatban levőket kérdeznék, de természetesen senkit nem szeretnék kirekeszteni... Főleg ha van rossz tapasztalata valakinek e téren. Nekem van.

Szerintetek mi az egészséges nyíltság egy kapcsolatban? Értem ezalatt: ha valaki valódi nehéz gyerekkorból vagy kapcsolatból került ki, ahol komoly traumák érték, ahol nem arról volt szó hogy nem kapta meg 7 évesen a harmadik plüsst, vagy felnőttként a hetvennegyedik táskát...

El szabad mondani? El kell mondani? El lehet ezt a terhet bírni kapcsolati szinten akár csak hallgatóságként? És itt nem úgy értem, hogy szemetesnek vagy pszichológusnak használom a másikat, hanem hogy őszinte vagyok azzal kapcsolatban, mik a triggereim, mi az amit egyelőre biztosan rosszul fogok lereagálni, mert a múltban annyira sok bántás ért? Elég sok helyen olvasni, tilos ezeket kiteregetni, mert adott pillanatban biztosan fegyverként fog előkerülni. Van még a világban olyan biztonságos kapcsolat, ami elbírja a valódi fájdalmat?

(Természetesen pszichológussal való munka mellett, érdekel.)

A cuki Disney mesékben a nők vékonyak, gyönyörűek és törékenyek.

De mi a helyzet ha egy nő fizikailag erősebb Nálatok? Valóban kevésbé tartjátok attraktívnak azt a testalkatot ami bár nem testépítő-szerű, de látszik rajta a munka? Mi van akkor ha a lánynak gyönyörű arca van, végtelenül kedves, de 150 kilóval húz fel és nagyobb póló kell neki a háta miatt, mint Nektek? Egyértelműen barátzónás lehet csak?

Nők válaszait is várom, hátha vannak sztorik ezzel kapcsolatban. Én személy szerint szomorúan vettem észre hogy a legtöbb férfi nincs felkészülve erre lelkileg. Vagy egó-ügyileg...

Edit: szerintetek aki szintén komolyabb szinten sportol, feltétlen jobban el is fogadja ha egy nő sportosabb, mert tudja mennyi munka van ebben?

I'm at the point where I'd rather be hit by a train than spend another day like this.

There are as many opinions as there are people. Right now, everyone is saying the same thing: the situation I’m in is one I chose, I stayed, I got myself into it, and I am the one keeping it going to this day.

Sometimes I don't even believe my own common sense anymore. Even though I’ve read about it in a thousand places, in multiple languages, and from various perspectives, the question still forms in my mind: does trauma bonding actually exist? It might seem like an idiotic question since psychology deals with it, but I’ve reached the point where I can't even believe the questions I ask myself.

Jelenleg ott tartok, hogy inkább üssön el egy vonat, mintsem még egy napot így töltsek, kérlek, próbáljátok meg kíméletesen válaszolni.

Ahány ember, annyi vélemény. Jelenleg mindenki ugyanazt mondja: a helyzetet, amiben vagyok én választottam, én maradtam, én kerültem bele és én csinálom a mai napig.

A saját józan eszemnek sem hiszem már el néha, amit gondolok. Bár elolvastam ezer helyen, több nyelven, több oldalról, még mindig megfogalmazódik bennem: valóban létezik trauma-kötés? Lehet idiótának tűnik a kérdés, hiszen a pszichológia foglalkozik vele, de már azt sem tudom elhinni amit saját magamtól kérdezek.

Ez csak egy legenda, vagy van valós alapja? Kifogás hogy ne kelljen használni? Esetleg függ az óvszer fajtájától?

Őszintén érdekel.