Van olyan, hogy az ember teljesen becsavarodik a magánytól?
Mostanában munkám miatt nagyon megnehezedett a szociális életem. Igényem lenne rá, de 8-15 órákat dolgozok, és eléggé frusztrált tudok lenni néha. Volt egy futó kapcsolatom is, ahol nem tudtam az az ember lenni, aki amúgy vagyok (gyakran kupis voltam stb.) és nem tudtam úgy működni, amilyen vagyok (gondolok itt a rendszeretőségre stb.)
Ennek úgy néz ki most lesz vége, szeretem, de ő ezt nem tudja tolerálni, így hát előre menekülök, és próbálok barátkozni a gondolattal, hogy elég magányos pár hónap elé nézek. 21 éves vagyok, az elmúlt időszakban tartaléknak szakmát tanultam, szeptembertől egyetem, ha minden igaz, de az eddigi barátaim elmentek más irányba, többsége külföldön dolgozik, egy részük meg csoporttársaival van egyetemen, így rám már nincs idejük.
Jelenleg most ott tartok, hogy van egy lakásom amiben lakok, esténként megiszok 1-2 sört, elvagyok magamnak, csak ez tudom, hogy nem fenttartható hosszútávon. Félek attól, hogyha a szociális igényeim nem lesznek kielégítve, illetve a vágyam egy párkapcsolat felé, akkor egy ponton túl ebbe fogom temetni magam, és ezért is született meg ez a poszt…