u/KayEss0

Amit rólam tudni kell, 23 éves nő vagyok, egy éve kezdtem el dolgozni, nincs túl nagy keresetem, van egy alapszakos diplomám és szeretnék októbertől megint elkezdeni egy képzést.

Miután befejeztem az egyetemet haza költöztem. Van egy nővérem, aki már 30 éves és míg egyetemen voltam ő is haza költözött.

Úgy az utóbbi tíz évben kicsit jobbra fordult az anyagi helyzetünk. Előtte sokat kellett spórolnunk, hogy valamit elérjünk.

Egy szobában nőttem fel vele, mikor haza jöttem lényegében a kanapén aludtam és minden áldott reggel keresztül járkáltak rajtam, introvertált vagyok és borzasztóan kifarasztotta az idegrendszerem az, hogy nincs magánéltem. Az elköltözés nem volt opció.

Amint kicsit sikerült spórolnom, megkérten apámat, aki kőműves, hogy nagyjából számolja ki nekem, hogy mennyibe kerülne egy szobát felhuzni, csak egy ötlet volt. Az anyám viszont egyből lecsapot rá, hogy valósítsuk is meg, mert ő úgy érzi, hogy szükségem van erre és hogy segíteni akar.

Úgy alakult, hogy a nővérem akkori munkahelyéről vettük az alapanyagokat, a cég akkor nem tudott neki fizetést adni és meg lett oldva úgy, hogy valamennyit nem fizettünk ki nekik és mit adtunk pénzt a nővéremnek. Aki akkoriban tartozott a szüleimnek is, mert habár a családból ő keres a legjobban, képtelen spórolni sőt sok mindent a hitelkártyájával finanszíroz.

És eszébe jutott, szinte egy év után, hogy tartozunk neki nagyjából 600 euróval. Elkezdett veszekedni anyammal, hogy elfelejtette vissza adni neki stb.

Mondtam neki, hogy ez az ő felelőssége, hogy észbe tartsa, hogy ki mennyi pénzel tartozik neki és, hogy miért de nem egy év után kéne követelőznie... A fejemhez vágta, hogy az én szobámról van szó és, hogy én is tartozok neki, mert miattam van az egész.

Olyan színen felidegesített amikor láttam, hogy anyám oda akarja adni a megtakarítását és megszeppenve mondja, hogy "majd a többi fizetéskor" hogy össze kapartam az összes megsporolt pénzem, amit a közelgő olajcsere műszaki stbre tettem félre és oda adtam neki. Meglepő módon egyből elmúlt a mérge amikor megkapta és még mosolygot is.

Én viszont borzasztóan felidegesítettem magam, gondolkodni is képtelen vagyok úgy érzem, nemrég fejeztem be a remegés.

Így utóbb látom, hogy meg kellett volna beszélni hogy mi történt és nem hirtelen dönteni de borzasztóan mérges vagyok rá.

Fogalmam sincs, hogy kezeljem ezt a helyzetet.

Nemrég úgy alakult, hogy elvállaltam elmegyek egy barátnőm anyja után, nagyjából 20 perces út.

A nőt egy férfi hozta el, testvére vagy valami rokona lehetett . Jó kedvvel beszélgettek nevettem is a dumájukon, mert nagyon könnyű volt kapcsolódni hozzájuk.

Elszivtak egy cigit aztán a barátnőm anyja kérdezte a pasit, hogy ismer e fiatalabb srácokat, mert három lány van, szinglik. Köztünk én és a lánya is. A faszi korrekt volt, mert mondta, hogy ez nem épp így működik, jó hangos beszélő és erősen gesztikulált.

Aztán jött egy random srác és megnézte őt, miközben elment mellettünk. És ekkor jött a duma, hogy ő már eskü fel a pasiktól férfi létére mert annyi "buzi van már.". Mesélt egy sztorit a katonaságtól, hogy volt egy srác aki előtt már nem mertek öltözni, mert bámulta őket és hogy kB imádkoztak hogy tegyék el tőlük. "hát na ilyenek ezek a buzik. Nincs mit csinálni" momdta.

Aztán beszéltek egy lányról aki ismernek, hogy elkergették otthonról, mert elmondta hogy van egy lány az életében akit szeret. Majd jól megbeszélték, hogy vannak ilyen ferde hajlamú emberek és, hogy egy szülő életében mekkora csapás ez.

Itt már nem mosolyogtam, inkább gyötrődő képet vágtam ami persze fel is tűnt nekik.

Mondta is a nő, hogy "ugye te nem vagy az? Itt beszéljük aztán lehet hogy az vagy. Mondjad nyugodtan"

Őszintén simán rá kellett volna vágnom, hogy az vagyok, csak azért, hogy lássam a reakciójukat. De őszintén legszivesebben kiosztottam volna őket, hogy nagyon ostoba és maradi hozzáállássuk van de valamiért folyamatosan a könnyebb utat választom és inkább hallgatok.

Mit csináltatok volna a helyemben? Voltatok már hasonló szituban? Tudni kell, hogy kisvárosi vidéki környezetben élek, az emberek nagy többsége nagyon maradi és ostoba tud lenni.

Egy volt szaktársam, hívott el a lagzijába és nagyon megörültem a meghívásnak, mert nem igazán jellemző, hogy ilyen eseményekre hívjanak.

Tudni kell rólam 23 éves nő vagyok, jelenleg szingli és elég nehezen ismerkedem, de úgy voltam ezzel, hogy jó lehetőség lesz rá, hogy találkozzak a régebbi ismerősökkel és majd eltelik.

Ma kiderült, hogy az egyik volt szobatársam vissza mondta, mert műtötték és habár nem komoly műtét volt úgy érzi nem bírná. Rá számítottam, hogy majd ketten elbeszélgetünk és szórakozunk. A következő egy másik volt szaktarsam akit ismerek és kiderült, hogy ő sem jön el, bár ezt nem értettem miért, mert ő nagyon jóban volt a menyasszonnyal.

Kicsit elkezdtem aggódni. Habár úgy vagyok vele, hogy megyek és ülök ameddig jól esik, de azért elkezdtem agyalni a dolgon. Valahogy mindig ilyen az én szerencsém, mostanában érzem azt, hogy eléggé magányos vagyok és habár úgy állok hozzá, hogy valakiket csak találok akikkel beszélgethetek, aggódom, hogy kínos lesz. Vagy hogy elkap egy szorongás és borzalmas lesz.

Voltatok már ilyen vagy hasonló helyzetben? Ki mit tenne a helyemben? Elmegyek ez nem kérdés, de aggódom, hogy egyáltalán nem fogom élvezni.