MP: Ki is az a Fürcht Pál?
Ki is az a Fürcht Pál, volt főügyész, aki 2024-ben az ötkertes politikai provokációból a Fidesz megrendelésére megpróbált olyan bűncselekményt farigcsálni, amivel Orbán Viktor ellehetetleníthette volna a választási indulásomat és ezzel a rendszerváltást?
Ahogy az ügyészségi nyomozati iratokból kiderül a nyomozó hatóság hónapokig rongálás miatt nyomozott az ötkertes provokáció ügyében. Tette ezt úgy, hogy ők maguk világosan leírták, hogy a telefon működőképesen, sérülés nélkül visszakerült a tulajdonosához. Majd jött egy 2024 szeptemberi nap, amikor Fürcht Pál főügyész mindenféle indokolás és új bizonyíték nélkül átminősítette a rongálást lopássá. Ezzel egy célja lehetett: hogy a súlyosabb bűncselekmény gyanúja miatt az Európai Parlament felfüggessze a mentelmi jogomat, és az orbáni ügyészség ellehetetlenítse az indulásomat a választáson. Nem jött össze. Az Európai Parlament átlátott az orbáni szitán.
Ez a Fürcht Pál volt az, aki nemrég már azzal haknizta körbe a magyar sajtót, hogy az utóbbi években a nyomozó hatóságok politikai utasításra jártak el politikailag érzékeny ügyekben (így az aranykonvoj ügyben is).
Ez a Fürcht Pál volt az:
- aki 2024-ben kimosdatta Rogán Antalt a végrahajtói maffia ügyéből,
- aki azt találta mondani, hogy a volt igazságügyi miniszter csak pletykákat osztott meg, amikor azt mondta, hogy Rogánék kihúzatták a rájuk nézve terhelő állításokat a nyomozati iratokból,
- aki megpróbálta elsikálni, hogy Völner Pál egykori igazságügyi miniszterhelyettest előre figyelmeztették a titkos megfigyelésről,
- aki megpróbálta elkenni azt az állítást, hogy Schadl György Rogán Antal embere volt.
Tehát ennek a Fürcht Pál nevű, azóta már magát mentegető főügyésznek, a saját nyomozati irataikkal szembemenő gyanúsítása alapján jártam a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Sebaj. Az igazság előbb-utóbb mindig kiderül.
Főügyész Úr!
Legyen bátor, és álljon elő, mondja el, hogy az ellenem kreált ügyben, milyen utasítást kaptak!