u/MunchyCheeseCake

Nyugdíj tőke kiszámítása

Sziasztok.

Ez egy hajnali fél ötös matekozás mert nem tudtam aludni doomscroll közben, de jól számolom, hogy sosem engedhetem meg magamnak a saját lakást?

Láttam egy posztot az új vagyonadóról, és valaki említette, ha van 300 milliós befektetésed akkor az évi hozam megfelel egy kb nettó 1 milliós fizetésnek. Erre 4% átlag hozammal számolt, amit már több helyen hallottam, talán ez valami nagy átlagos piaci hozam lehet. Belefaktorálva amikor többet hoz meg kevesebbet talán?

Mindegy is, ezt levetítettem a saját helyzetemre és elvárásaimra, és kibaszottul elkesítő számok jöttek ki.

Ha nyugdíjas koromra szeretnék egy 600 ezer forinttal egyenértékű vásárlóerőt összehozni, akkor az évi 7.2 millió. Ha ez 4%-os hozam, akkor 1% 1.8 millió, tehát a 100%-os tőke 180 millió forint.

Inflációval nem számolok, mert a befektetett pénz picivel ez felett kellene hozzon diverzifikált portfólióval. Azért mondok picit, mert ETF-ben gondolkozom később meg kiváltom állampapírra/kötvényre ahogy idősödök. Semmi Nvidia/OpenAI részvény meg bitcoin lófasz, azokhoz hülye vagyok, biztos rosszat vennék saját eddigi szerencsémet ismerve.

Jelenleg van 8.8 millió megtakarításom, szóval még össze kell szednem 171 milliót. Számoljunk még 40 munkaévet, bár már 27 vagyok de a korfa miatt nyugdíjas nem leszek a 80-as éveim előtt, és ez fix, szóval reális munkaidő. Ha lesz is nyugdíj, nevetséges összeg mert az akkori fiatal tömeg nem fog tudni ennyi időst ellátni, már most borulni kezd a rendszer.

171,000e Forint / 480 hónap (40*12) = 356e havonta.

Ez több mint a fizetésem fele, és akkor még kaja/gyógyszer/edzés benne sincs. Szórakozás meg hobbi már bele se fér ebbe. A szakmámat lehet szétbassza az AI mielőtt senior lehetnék, szóval a sokat mémelt nettó 1 milliós IT fizetéssel nem számolok.

És ez még a legjobb eset, feltéve, hogy a következő 40 munkaévet végig tudom csinálni. Ha csak 35 vagy 30-at tud a testem, neadjisten kevesebbet, akkor mégnagyobb lesz a havi arány.

Esélytelennek tűnik ennyi pénzből lakásra gyűjteni úgy, hogy még legyen pénzed öreg korodra.

Viszont valamit csak elbaszok és nem faktorálok, vagy tényleg a társadalom nagy része akik nálam ennél kevesebbet keresnek/tesznek félre, velem együtt rábasztak?

reddit.com
u/MunchyCheeseCake — 11 days ago

EUR árfolyam, Revolut magyar számla és tranzakciós díj

Sziasztok.

Ez egy több réteges téma lesz, mert nem teljesen vagyok tisztában a gazdasági összefüggésekkel illetve az e körül használt matekkal sem. Eddig igazából csak beszoptam minden befektetésemet, és mindig ez a kurva deviza árfolyam baszik ki velem.

Viszont, hamarosan (pár hónapon belül) szeretnék vásárolni egy komolyabb (6-7k euró) értékű felszerelést hobbi miatt. Ezek a termékek külföldről jönnek, szóval alapjáraton euró árfolyam is belejátszik az árba nagyon hevesen, és mit ad isten, 6 éves "mélyponton" van az euró jelenleg.

Remélhetőleg ez nem számít kristály gömb kérésnek, de ez a kormányváltás utáni forint erősödés mennyire számít irregulárisnak és mennyire lehet tartós? Persze közrejátszik, hogy a piac adott egy előleges bizalmat a Tisza kormánynak, és tegyük fel be lehet indítani a gazdaságot; de Magyarország gazdasági helyzete megenged egy tartós 350 körüli eurót? Eddig tényleg csak Orbán faszsága miatt körözött 400 körül?

Vagy tényleg várható egy gyengülés amint a honeymoon period véget ér és beállhat egy sokkal "reálisabb" érték mondjuk 380 körül?

Minden esetre nem szeretnék nagyon kapzsi lenni, én tökéletesen örülök ha 350 körül tudok venni és azt felhasználni szeptemberben a későbbi vásárlásra (itt már eldől, sikerül-e az EU-s pénzeket hazahozni, ha meg tovább gyengül az euró akkor elfogadom, hogy így jártam), szóval itt jön a második része a kérdésemnek.

Ma kaptam üzenetet, hogy a Revolut fiókomat áthelyezték a magyar fióktelepre, szóval mostantól én is támogathatom nagyszerű országunkat 0.45%-os tranzakciós díjjal minden utalás után. Viszont akkor így egyáltalán megéri még Revoluton váltani mondjuk egy OTP bank helyett? (Ott van a fő forintos számlám, oda kapom a fizetést)

Eddig ha bármikor kellett volna kissebb összeg (gondolok itt tizes, max pár százas rendre), revoluton váltottam mert egyszerű volt. Megnéztem a csomagokat, és Standardon havi 350 ezret lehet díj nélkül átváltani, annál nagyobb összegekre pedig 1% díj van.

Ezt hogyan kell kimatekozni? Ha pl egy hónapban akarok 1 millió forintot váltani, akkor 350 ezer "ingyen" van, és a maradék 650 ezerre pedig 1% díj kerül felszámításra? Vagy mivel nagyobb az összeg mint 350 ezért az egész millióra számít az 1%?

Illetve ezt a díjat levonják az összegből, és annyival kevesebbet vált át, vagy pedig az eredeti összeg + 1% díj kell legyen a számlámon ahhoz, hogy elvégezzék a devizaváltást? A leírásból ez nekem nem derül ki.

Köszönöm a türelmet és válaszokat.

reddit.com
u/MunchyCheeseCake — 4 months ago