u/Narrow_Economist_890

A legnagyobb negatív kultúrsokkjaim

2017-ben költöztem ki Angliába. A pozitív kultúrsokkjaimról is írok majd, természetesen a negatívummal kezdem.

  1. A brit étkezési szokások szegényesek és a brit konyha fantáziátlan. Sokszor olyan érzésem van, mintha nem is szeretnének enni. Az ebédet elintézik egy meal deallel (szendvics-chips kombó) és nem értem, hogy hova tűnik az éhségérzetük egészen estig. Az adagok a magyarhoz viszonyítva lényegesen kisebbek is. Angol barátaim hüledeznek egymás főztjein, amikor nyilvánvaló, hogy nem használnak fűszereket, szóval csak vágom a jópofát. Az áruházakban nincs széles választék, a zöldségek ízetlenek, a tejföl nem tejföl, amit pedig az angolok kolbásznak hívnak, az sértés a magyar kolbászra nézve. Nincs péksütemény-kultusz, mint Magyarországon, és tévépaprikát csak a törökboltban találsz(!).
  2. Ugyan tompán, de még mindig érezni egyfajta felsőbbrendűségi, imperialista közhangulatot. Amikor nem brit vagy ír európaiakról beszélnek, akkor szeretik az “európai” jelzőt használni, de magukat nem említik európaiakként. Még angolra szinkronizált filmeket sem néznek és sokszor tényleg sokként élik meg, hogy pl. Litvániában nem beszélnek angolul.
  3. A kelet-európai resting bitch face-emet/slavic stare-emet még mindig nagyon nehezen élik meg. Az udvariasság szerves része a szociokultúrájuknak, szóval ha nincs nyitott tekinteted és nem mosolyogsz a semmin, akkor depressziósnak, barátságtalannak vagy egyenesen megfélemlítőnek tűnsz.
  4. A lakótárssasság teljesen elfogadott 40-en túl is. Magyarországon teljesen elképzelehetetlennek tartom, hogy 40 évesen lakótársam legyen.
  5. A fecske fehérnemű vagy a Speedo fürdőgatya hivalkodó és automatikusan szexuális töltetet ad a megjelenésednek. Ha beülsz a gőzbe a kondiban, azt mondod vele, hogy kész vagy szopatni, és a tudtodra is fogja adni 1-2 faszi, hogy ők benne lennének.
  6. Small talk. Na ez egyáltalán nincs jelen Magyarországon, de minél tovább tartózkodsz Angliában, annál jobban fog menni. A már említett kényszerudvariasság része, konkrétan egy néhány perces párbeszéd a kibaszott nagy semmiről, ami a sziát és a how are you-val kezdődik. Időpazarlás, de az angolnak kellemetlen az interakció hiánya, szóval meg fog szólítani, te meg részt veszel benne, ha nem akarod, hogy bunkónak és hidegnek tűnj.
  7. Nincs magánszféra. Az ablakokon sokszor nincs még függöny sem, nemhogy sötétítő. Max hangerőn vagy telefonon kihangosítva beszélik ki a legnagyobb magánügyeiket a tömegközlekedésen, amin sohasem húzzák el a lábukat, hogy ha melletted ülve összeér a tiéddel. Egy buszmegállóban lehetsz egyedül, ők biztosan szorosan melléd fognak állni.
  8. Angliában az esőzést konstans permetként, záporként kell elképzelni, a heves esőzés nem gyakori, mennydörgést kb. egyszer-kétszer hallani egy évben. Észak-Angliában nem jellemző az esernyőhasználat, mindenki csak ázik, hozzászoktak. A nyarat kivéve az év legnagyobb részében tényleg borús, nyálkás idő van. Minden télen átmegy 2-3 orkán az országon. A tél papíron nem hideg, de a gyakorlatban vacogsz - a száraz magyar tél ellentéte: nedves, szeles, undorító.
  9. Ugyanolyan megbízhatatlan a vasúti közlekedés, mint Magyarországon, de sokkal-sokkal drágább. A vonatokat ide-oda törlik, leszállítanak az isten háta mögött, cserébe a jegyed árából Máltára repülhettél volna.
  10. London belvárosát, főleg a nevezetességek környékeit, tudatosan elkerülik hétvégente a turistaáradat miatt, szóval angolokkal nem lehet találkozni.

EDIT: a kommenteket olvasva kevesen vannak tisztában a kultúrsokk fogalmával.

reddit.com
u/Narrow_Economist_890 — 10 days ago
▲ 362 r/hungary

Én otthagytam a propagandát, utánam lehetett volna csinálni. Vagy nem?

2017-et írunk. A Fidesz aktív médiafelvásárlási hulláma már évek óta tart, és eléri a céget, ahol dolgozom. Hétfő van, megiszom a kávémat, leülök az asztalomhoz, olvasom az emailjeimet, amikor kiviharzik a főnök az irodájából és a kezembe tol sok A4-es lapot, rajta kb. 30 névvel, részletes személyes adattal. Újságírók. A feladat az, hogy keressek utána, milyen kritikával illettek konkrét Fideszes oligarchákat és milyen kommunikációs stratégiával lehetne azokat a kritikákat ellensúlyozni. Ledermedek. Abban a pillanatban tudom, hogy velünk is megtörtént. A feladat tehát ki van adva, de más projekteket helyezek előtérbe és ignorálom az új feladatot egész héten. Következő héten felmondtam és a főnök megfenyegetett, hogy ha beszélek, perelnek - nem mondta ki egyenesen, de ez volt a lényeg.

2026 van. A Tisza felszámolta a közmédiának álcázott propagandagépezetet, kirúgta a fejeseket és felfüggesztette a hírszolgáltatást, aminek nagyon örülök. Ők jogilag ennyit tehettek, a szerkesztőséghez majd gondolom az új főnik nyúlhatnak és remélem, hogy így lesz és szépen ki lesznek a propaganda exei menedzselve. Viszont sokkoló, hogy azzal a bocsánatkérős üzenettel múlt héten mennyi Tiszás beérte.

Én otthagytam a propagandát, mert nem bírta sem a gyomrom, sem a lelkiismeretem. Nem volt egyszerű, mert szerettem a szakmámat, de elmentem pénzt keresni máshova. Ezért is megdöbbentő, hogy sokan azt hiszik, hogy egy teljesen új rendszert - az új közmédiát - a régi propagandistákkal is fel lehet húzni, ha bocsánatot kérnek és elkezdenek függetlenként tetszelegni, és hogy mindez teljesen oké, mert hát szegények hol máshol dolgoztak volna, ha nem az MTVA-nál, ami az egyetlen hely Magyarországon, ahol pénzt adnak munkára…

A propaganda a médiaetikával semmilyen szinten nem fér össze! Alapjaiban ellent mond neki! A rendszerváltás pedig rendszerváltás, nem egyszerű kormányváltás. Egy normális társadalomban a technikai stábon kívül most mindenkinek, aki aktívan építette a propagandát, mennie kellene a közmédiából. Aki a médiafelvásárlási hullám alatt érkezett, az nagy valószínűséggel nem fel lett véve, hanem be lett rakva politikai alapon, ami oltári nagy különbség. És ők most kibaszott alvóügynökök vagy csak gerinctelen emberek, akiknek tök mindegy, hogy mi a célirány, csak a médiában dolgozhassanak. Legyen már több igényünk, ha már 16 évig ment a hülyítés.

Ha maradtam volna a propagandában és most tudnátok rólam, hogy öntöttem rátok a bűzlő mocskot és próbáltam kvázi ellehetetleníteni az életeteket évekig, hiteles tudnék én is maradni a szemetekben?

reddit.com
u/Narrow_Economist_890 — 3 months ago

Miért temeted magad, miután betöltötted a 30-at?

Így 34 évesen már eléggé ki vagyok téve életkori sztereotípiáknak, de nem hogy megalapozatlannak tartom őket, hanem egyenesen sértik az intelligenciámat.

Régen a 40 volt a halál, ami szintén hülyeség. De mikor vette ár ezt a kaszát a 30? Vagy mindig így volt, csak fiatalabbként még nem éreztem?

Falnak megyek attól, ha valaki levénemberezi magát, és valósággal pánikroham-közeli hangulatom lesz, ha valaki elmagyarázza, hogy megváltozott az életstílusa és önképe egy kibaszott szám miatt. Nagyon zavar ez a társadalmi beidegződés és az, hogy csak hagyjuk, hadd peregjen.

Nem értelek titeket. Több energia van bennem, mint a 20-as éveimben. Új karriert akarok, utazni akarok, a barátaimmal akarom tölteni az időt, nem pedig otthon, heti ötször járok edzeni, bulizok, élem az életem, mint egy ember a világban.

De van egy 38 éves haverom, aki megmondta, hogy csak az életkora miatt már nem érzi helyénvalónak az egyéjszakás kalandokat, az átmulatott éjszakákat, szóval vett egy macskát és elvan az új párjával otthon, gyereket nem akarnak. Mellette Samantha Jones-nak érzem magam.

Tegyük fel, hogy élsz 84 évig. Most 34 vagy. Mi a faszért kezd el temetni a társadalom ilyen hamar?! Te meg miért engeded? A következő 50 évet savanyúkáposztaként akarod leélni?

reddit.com
u/Narrow_Economist_890 — 3 months ago

Az angliai közbiztonság teljes hiányáról, saját tapasztalattal

Angol Redditen nem tudom kritizálni a közbiztonságot anélkül, hogy ne szélsőjobboldalizzanak le, szóval itt keresek párbeszédet.

  1. 2017-ben költöztem ki, Manchesterben két hét múlva egy napos délutánon felvezetett mellém a járdára két idióta egy robogón és kirántották a telót a kezemből. Utána meg még integettek is. Sokkoló volt, 25 évesen sohasem szenvedtem el bűntényt, hívtam a rendőröket, akik felvették a jegyzékbe, de közölték, hogy a CCTV nem működik azon az utcán, úgyhogy másnap értesítették a közeli irodákat, hogy figyelmeztessék már az alkalmazottakat, hogy moped thug-ok aktívak a környéken. Igen, a moped thug-ok egy jelenség, amire számtalan utcai tábla is figyelmeztet, én viszont akkor még nem tudtam.

  2. 2018-ban Londonba költöztem. Egy London Bridge-hez közeli bárból éjszaka kisétálva láttuk, hogy valakit megkéseltek és az elkövetőt valószínűleg megkötözhették korábban, mert előttünk szabadult ki a kötésből és elfutott.

  3. Kb. egy hónap múlva Waterloo-ban sétáltunk szombat éjszaka és egy saroknyira hallottunk valaki szenvedését. Vér a járdán, arrajárók próbálnak segíteni egy megkéselt emberen, már jött a mentő is.

  4. Finsbury Park-hoz költöztem, helyszíneléseket láttam havonta. Soha azelőtt nem láttam még helyszínelést és letakart hullát.

  5. Greenwich-be költöztem, affluent area. A f.szt. Leszálltam tömegközlekedésről, és egy négyfős fiatal balaklavát viselő banda elkezdett követni. Ha kertes házban élek, nem pedig apartment blokkban recepcióval, szerintem megtámadtak volna. (Kontext: jellemző, hogy embereket az otthonuk előtt találnak holtan.)

  6. És ma sétáltam haza és egy drogfüggő nő a semmiből megütötte a karom. Lehordtam mindennek, aminek csak le lehetett, de nem hívtam a rendőröket, mert hát tudjátok… brit rendőrség…

Egy izmos, 190 centis férfi vagyok. Ha csak velem megtörténik ennyi, mégis milyen bűntényektől kell féltenem női ismerőseimet, jövőbeli gyerekeimet a nyílt utcán? Nyugaton élni sok szempontból kifizetődött, de egyszerűen nincs közbiztonság.

reddit.com
u/Narrow_Economist_890 — 4 months ago