u/Ok_Relationship_4322

Biszexek/leszbikusok, volt részetek hasonlóban?

[Elöljáróban; A húszas éveim elején járó lány vagyok, aki fél évvel ezelőttig heterónak hitte magát, akkor kipróbálta lánnyal is (írtam arról is “most akkor leszbikus vagyok?” címmel) azóta amúgy úgy érzem, mindig is ez kellett (volna) nekem!] Ez csak azért releváns információ, mert;

Amikor barátnőm lett, eleinte csak ujjal/nyelvvel izgattuk egymást; élveztem, már azt is, ha csak végigsimogathattam a testét. viszont fogalmam sem volt jó ideig, “mit is kezdhetnék (még) vele”, hiszen előtte csak hímtaggal rendelkező partnereim voltak:D

Emiatt éreztem egyfajta hiányt, mert a szex nem volt a megszokott módon “egyszerre kölcsönös élvezet”, csak felváltva. Egy alkalommal ráültem abban a pózban a barátnőmre, ahogyan előtte lovagoltam egy pasin (csak úgy tudtam elélvezni, mikor heteró kapcsolatban voltam). Valahogy olyan jól sikerült, hogy mindketten hatalmasat tudunk élvezni ebben a pózban, valamint úgy is, hogy ha a hátamon fekszem felhúzott, széttett combokkal és a barátnőm fölém hajol (mint misszionárius pózban a pasi).
Sokkal nagyobbakat élvezünk így, el tudunk élvezni egyszerre is, stb.

Azóta több beszélgetést is folytattam, írtam hasonló posztot csoportokban a témáról, mert - bár az ollózásról hallottam, ez mégis más - érdekelt, másnak is működik-e így… + aki hasonló cipőben jár és épp felfedezi ezt a “világot”, talán kap pár ötletet:D

Szóval amellett, hogy tudom; a lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat és működjön köztünk a szex (ezzel semmi baj!), érdekelne; másnak is van hasonló élménye vagy tapasztalata?

Előre is köszönöm a válaszokat!🥰

reddit.com