Válás előtt állunk – lemondjak az ingatlanrészemről a gyerekek javára?
Sziasztok!
Válás felé haladunk a feleségemmel, és kíváncsi lennék mások véleményére, tapasztalataira.
Kb. két éve, miközben munka mellett tanultam, a feleségem félrelépett. Erről csak fél évvel később szereztem tudomást. Amikor kiderült a dolog – a szülei előtt is –, akkor még szerettem őt, ezért megpróbáltuk rendezni a kapcsolatunkat. Később viszont kiderült, hogy a háttérben tovább folytatódott a viszonya. Az elmúlt egy évben köztünk gyakorlatilag semmilyen intimitás nem volt.
A hétvégén volt egy komolyabb vita, és megbeszéltük, hogy a héten kiköltözöm a közös ingatlanból.
Az ingatlan tulajdoni aránya 1/3 részben az enyém, 2/3 részben az övé. Ez azért alakult így, mert korábban neki volt egy ingatlaneladásból származó nagyobb önereje, ezért annak idején korrektnek akartam lenni. A közös Babaváró hitelt is beleforgattuk az ingatlanba.
Most az a javaslat érkezett a feleségem és a szülei részéről, hogy kifizetik a teljes Babaváró hitelt, én pedig mondjak le az 1/3 tulajdonrészemről a gyerekek javára.
Ami nekem ebben nehezen elfogadható, hogy ezen az ingatlanrészen kívül gyakorlatilag semmilyen vagyonom nincs.
Ha lemondok róla, akkor úgy indulok újra, hogy nincs saját ingatlanom vagy jelentősebb vagyonom, miközben várhatóan gyermektartást is fizetnem kell.
Emiatt érzelmileg nagyon igazságtalannak érzem ezt a helyzetet. Tudom, hogy a jog és az igazságérzet nem mindig ugyanaz, ezért próbálok minél több véleményt meghallgatni.
Ti mit tennétek a helyemben?
Elfogadnátok ezt a megoldást, és lemondanátok a tulajdonrészről?
Vagy ragaszkodnátok a tulajdoni hányad értékéhez (illetve annak és a Babaváró fennálló részének különbözetéhez)?
A gyermektartás és a vagyonmegosztás mennyire kezelhető külön?
Szerintetek mi lenne a korrekt megoldás ebben a helyzetben?
Természetesen ügyvéddel is fogok beszélni, de érdekelnek mások tapasztalatai és véleményei is.
Köszönöm előre is.
Plusz információként:
A teljes ingatlan jelenlegi értékét nagyjából 80–100 millió forintra becsülöm. A közös Babaváró hitelből jelenleg körülbelül 8,6 millió forint tartozás van hátra.
Ezért is vagyok bizonytalan a javaslattal kapcsolatban. Ha jól gondolom, akkor az 1/3 tulajdonrészem nagyságrendileg 26–33 millió forintot érhet, miközben a Babaváró fennmaradó tartozása ennek csak egy része. Emiatt nehezen látom arányosnak azt a megoldást, hogy a hitel kifizetéséért cserébe teljesen lemondjak a tulajdonrészemről.
Nyilván nem szeretnék a gyerekeim ellen tenni, és az is fontos számomra, hogy stabil otthonuk maradjon. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ha lemondanék az ingatlanrészről, akkor gyakorlatilag az egyetlen jelentősebb vagyonomról mondanék le, miközben újra kell kezdenem az életemet, és várhatóan a gyermektartás fizetése is rám hárul majd.
Ti hogyan látjátok ezt kívülről?