Párommal vita autóvásárlásról
Párommal most állunk (használt) autóvásárlás előtt és egyszerűen nem tudunk egy dologban dűlőre jutni. Én nőként mondtam neki, hogy teljesen ráhagyom a dolgot, az egyetlen kérésem, hogy automata legyen. Mivel jogsi megszerzése után külföldre költöztem nagyvárosba, sose volt lehetőségem vezetni, és sajna a pár alkalommal amikor vezettem kézi váltósat, iszonyatosan nehéz és rossz élmény volt, azóta is szorongok a kézi váltós kocsiktól (nagyon rossz oktatóm volt, nem igazán tanított meg vezetni). Automatára viszont teljesen nyitott vagyok, érzem, hogy az nekem való, így is vennék pár órát oktatótól, de tudom, hogy sokkal könnyebb lenne belerázódni.
Mondtam páromnak, hogy én kifizetem saját zsebből azt az extra költséget, amibe egy automata kocsi kerül, tehát nem felesbe fizetünk, hanem én X %-al többet.
Ennek ellenére párom nem hajlandó belemenni, ő mérnökként csak azt sorolja, mennyi baj lehet egy automata váltós kocsival, milyen sokba kerülhet a javítás. Én ezt megértem, de nem szórakozásból szeretnék automatát, hanem mert teljesen be vagyok feszülve a vezetéstől és szeretnék fokozatosan belerázódni és biztonságosan vezetni. Ő azt mondja, hogy aki nem tud mindenre figyelni vezetés közben, beleértve a váltást, az ne vezessen. Azt is mondta, hogy neki nem probléma, hogy mindig ő vezessen, de én szeretnék megtanulni vezetni, szerintem mindenkinek jobb lenne hosszútávon.
Végső megoldásként mondtam, hogy oké, akkor legyen kézi, de nekem elég sok órát kell vennem azt gyakorolni, ami itt külföldön iszonyat drága, akkor felezzük el annak az árát. Erre azt mondta, hogy én se fizettem az ő jogsiját, ez az én dolgom, nekem kell kifizetni (nem ilyen bunkón mondta, de ez volt a lényeg).
Mit tudunk ezzel a helyzettel kezdeni? Alapvetően tudom, hogy kicsit én bonyolítom túl a dolgot, hiszen rengeteg ember megtanul kézit vezetni, talán én se vagyok annyira béna. Ugyankkor, ha van egy alternatív megoldás és ki tudom fizetni, miért ne élnénk vele? Köszi a tippeket!