

Nyomozás sem indult itthon a Török Áramlatnál talált bomba miatt
hang.huFeledy Botond lesz a Külügyi Intézet új vezérigazgatója
Medián: Az elsietett elnökjelölt-állítás nem tett jót a Tisza támogatottságának
hvg360: Medián: Az elsietett elnökjelölt-állítás nem tett jót a Tisza támogatottságának
Megtorpant a Tisza: júniushoz képest hibahatáron billegő mértékű visszaesés következett be a támogatottságában – derült ki a HVG számára július 22-e és 24-e között készített Medián-felmérésből. Az természetesen nem bizonyítható, hogy a Tisza enyhe visszaesése szoros oksági összefüggésben lenne a „Polgár-üggyel”, de az elhamarkodott kommunikációt, a beígért társadalmi egyeztetés elmaradását még a Tisza-szavazók jelentős többsége is kifogásolta.
A népesség 57 százaléka szavazna a Tisza Pártra „egy közeljövőben tartandó” feltételezett választáson. A június végén készült Medián-elemzés (HVG, 2026. július 2.) a Tisza „tetőzéséről” beszélt, ahhoz képest mostanra 3-5 százalékponttal csökkent ugyan a kormánypárt támogatottsága, de a választani tudó „biztos” szavazók körében még így is kétharmadnál nagyobb a Tisza többsége.
Eközben a Fidesz stabilizálni tudta a helyzetét: a teljes népesség 19 százaléka, a választani tudók 22, míg a biztos szavazók 23 százaléka mondta azt, hogy a Fideszre szavazna, ami mindhárom viszonyítási alapon hibahatáron belüli növekedést jelent az előző hónaphoz viszonyítva. A Mi Hazánk támogatottsága nőtt június óta, miközben továbbra is kevesen vannak a párt nélküli állampolgárok.
https://datawrapper.dwcdn.net/visw6/2/
A Medián-felmérés közvetlenül az azt követő napokban készült, hogy Sulyok Tamás aláírta a köztársasági elnökségének végét jelentő alaptörvény-módosítást, és hogy Magyar Péter Polgár Juditot javasolta államfőnek, aki viszont visszautasította a jelöltséget.
A történtekkel a társadalom szinte teljes egésze tisztában van, a felnőtt lakosság 97 százaléka hallott arról, hogy Sulyok Tamás helyett új államfőt kell választani, és 94 százalék arról is tud, hogy a miniszterelnök Polgár Juditot javasolta a tisztség betöltésére.
https://datawrapper.dwcdn.net/rdoAf/2/
https://datawrapper.dwcdn.net/FgkrJ/4/
A világhírű sakklegendát a népesség egyharmada tartotta volna jó jelöltnek, 42 százalék viszont nem támogatta az ötletet – legalábbis utólag ennyien mondták ezt a Medián kérdezőbiztosainak. Még a Tisza-szavazóknak is csak 43 százaléka gondolta volna jó köztársaságielnök-jelöltnek Polgár Juditot, és bő egyharmaduk ebben nem értett egyet Magyar Péterrel.
https://datawrapper.dwcdn.net/vYMi4/3/
A nagyobb vita azonban nem is Polgár Judit személyét, hanem a jelölés folyamatát övezte a közbeszédben, és a közvélemény-kutatás is ezt támasztja alá:
>a lakosság kétharmada szerint zavaró, hogy elmaradt a beígért társadalmi egyeztetés a köztársasági elnök személyéről, és csak 22 százalék tartja helyesnek, hogy a kormánypárt gyorsan reagált a megüresedő államfői pozícióra.
Természetesen mindkét kérdésben a fideszesek a leginkább kritikusak, de a jelöltállítás módjának helyességéről még a Tisza-szavazók többsége sincs meggyőződve: 60 százalékuk hiányolja a társadalmi egyeztetést.
https://datawrapper.dwcdn.net/3F5EB/5/
A téma szinte teljes körű ismertségével és a pártszimpátiától függetlenül magas arányú kritikával összhangban van, hogy a társadalom jelentős többsége fontosnak tartja, ki lesz Magyarország új köztársasági elnöke. Az emberek háromnegyede a közepesnél fontosabbnak tartja ezt (több mint felük ráadásul nagyon fontosnak).
A leendő államfő személyével kapcsolatban a kutatók által felsoroltak közül azt tartották a legtöbben (több mint kétharmadnyian) fontos kritériumnak, hogy kizárólag magyar állampolgár legyen, tehát ne lehessen kettős állampolgár. Az emberek közel fele szerint a jogi végzettség és a pártfüggetlenség is elengedhetetlen, illetve a többség a közepesnél fontosabbnak tartja azt is, hogy Magyarország államfője nemzetközileg elismert életpályát tudjon maga mögött.
https://datawrapper.dwcdn.net/lmC49/3/
https://datawrapper.dwcdn.net/WvWGd/3/
A Medián-felmérés kitért arra is, hogy milyen személyekről gondolják úgy az emberek, hogy megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, vagyis kiket látnának szívesen köztársasági elnökként. A nyitott kérdésre érkező válaszokból nem rajzolódott ki nagyon erős társadalmi akarat a következő államfő személyére vonatkozóan, sőt a megkérdezettek 60 százalékának egyáltalán nem volt ilyen javaslata. A legtöbb spontán említést Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter kapta (a népesség 8 százaléka említette), de Hadházy Ákost (6 százalék) és Márki-Zay Pétert (5 százalék) is viszonylag sokan látnák szívesen a köztársasági elnöki pozícióban.
https://datawrapper.dwcdn.net/317NV/2/
Módszertan: A felmérést 2026. július 22-e és 24-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3,1 százalékpont.
Orbán Anita: Magyarország elítéli Oroszország civilek és polgári infrastruktúra elleni támadásait, köztük a lett tiszteletbeli konzulátus elleni csapást, valamint a román légtér többszöri megsértését.
Vidéki prókátor: "azt mondom, hogy valaki vagy alkalmas most köztársasági elnöknek, vagy elfogadható a Fidesz-KDNP számára. A kettő ugyanis kizárja egymást."
A Tisza külpolitikusa Washingtonban próbálta kilobbizni, hogy ne sújtsák Magyarországot 100 százalékos büntetővámokal
>Hajdu elmondása szerint arra kérte tárgyalópartnereit, hogy „vegyék figyelembe azt, hogy Magyarország a választások után megkezdte azt a munkát, hogy leváljon az egyoldalú függőségről, és kiegyensúlyozza energiaellátását, ezért ne tegyenek elhamarkodott lépéseket”. > >„Megértést tapasztaltam, és azt gondolom, hogy jó eséllyel el tudjuk kerülni ezt a problémát”
Kapitány István: A magyar szélenergia program új mérföldkőhöz érkezett
az Integritás Hatóság elnöke: "2024 márciusában velem effektíve közölte az akkor regnáló igazságügyi miniszter Tuzson Bence az európai ügyekért felelős miniszterrel Bóka Jánossal karöltve, hogy ne végezzem a dolgomat,"
teljes interjú: https://youtu.be/FgaI-YT2hTQ?t=772
Leváltották a NAV két vezetőjét, akik érintettek az aranykonvoj ügyében | hvg360
Leváltották a NAV két vezetőjét, akik érintettek az aranykonvoj ügyében
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal visszavonta a bűnügyi főigazgató-helyettes és a Központi Nyomozó Főosztály főosztályvezetőjének a megbízatását. A HVG értesülését a Pénzügyminisztérium és a NAV is megerősítette. Mindkét vezető részt vett az ukrán pénzszállító feltartóztatásának előkészítésében, és ott voltak az ukránok kihallgatásán is.
A jelek szerint a NAV átmeneti elnöke, Tamásné Czinege Csilla eleget tett Magyar Péter miniszterelnök egy hónappal ezelőtti felszólításának, miszerint – a terrorelhárítókhoz és a titkosszolgálatokhoz hasonlóan – az adóhivatalnak is azonnali belső vizsgálatot és átvilágítást kell végrehajtania az aranykonvoj ügyében.
>A vizsgálat azonban két olyan vezetőt kaszált el, aki valamelyest ellenállt a nyomásnak, nem ítélte bűncselekménynek az ukránok pénzszállítását, és csak tanúként volt hajlandó kihallgatni őket.
Szilágyi Tamásról, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán dolgozó bűnügyi főigazgató-helyettesről és a Központi Nyomozó Főosztály főosztályvezetőjéről, Tóth Márkról van szó, akikről a Pénzügyminisztérium most megerősítette, hogy a NAV visszavonta a megbízatásukat. A szaktárca hozzátette, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében a visszavonást nem szükséges indokolni, és ismételten megerősítette, hogy „a minisztérium transzparens, szakmai alapon működő, politikai befolyástól mentes, korrupciómentes működést vár el a NAV-tól”.
A minisztériumi közlés arról tehát nem szólt, hogy a leváltás összefügg-e az aranykonvoj ügyével, de a HVG úgy tudja, hogy igen. Az ukrán pénzszállítókra március 5-én csaptak le a Terrorelhárítási Központ munkatársai, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján a Legfőbb Ügyészség a NAV-ot bízta meg, hogy nyomozzon a pénzmosás gyanújával indított ügyben.
A TEK ugyan lecsapott a hét ukrán államolgárra, és be is vitte őket kihallgatásra, de a pénzügyőrök nem találtak pénzmosásra utaló jeleket, így hivatalosan nem is foglalták le a szállítmányt, nem vették őrizetbe az ukránokat, és csak tanúként hallgatták ki őket. Szilágyi Tamás és Tóth Márk volt az, aki a NAV részéről a legmagasabb rangban jelen volt az akcióban, és
>a később a túlkapások miatt indított eljárásban a tanúk arról számoltak be, hogy meglehetősen feldúltak voltak.
Az ukránok jogtalan fogvatartásának és sanyargatásának gyanújával indított nyomozásban a kiszivárgott tanúvallomások szerint ez a két vezető volt az, aki a munkatársakkal közölte, hogy a Legfőbb Ügyészség utasítására kellett elrendelni a nyomozást a pénzmosás gyanúja miatt. Tóth Márk utasította az egyik NAV-nyomozót arra, hogy írja meg a felkérőt a TEK-nek a pénzszállítók előállítására. A két vezető arról is döntött, hogy a NAV mindenképpen értesíti az ukrán konzult.
Tóth Márk ugyanakkor elfogadta, hogy az ukránokon bilincs van, mondván, amíg ott a TEK, addig ők felelnek a biztonságért. Bár Tóthék a kihallgatás után el akarták engedni a tanúkat, egy államtitkári telefon után tudomásul vették, hogy a pénzszállítókat idegenrendészeti őrizetbe fogják venni a rendőrök.
A probléma az, hogy Szilágyi és Tóth hiába próbáltak ellenállni a számukra nyilvánvaló jogsértések jóváhagyásának,
>a HVG értesülése szerint több olyan szakmai hibát is elkövettek, amelyet – bármilyen szándékkal is hajtották most végre a belső vizsgálatot – nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Belementek például abba, hogy bár a NAV volt a nyomozószerv, a pénzszállítókat mégis a TEK-nél állítsák elő. Tudomásul vették azt is, hogy az elfogott ukránokat a titkosszolgálatok munkatársai is kihallgatták, holott ők a nyomozati szakaszban már nem vehettek volna részt, csak a felderítésben.
A főigazgató-helyettes és a főosztályvezető egyet tehetett volna: március 5-én azonnal lemond a posztjáról, amikor látja a jogsértéseket. Nagyon valószínű, hogy ha a Legfőbb Ügyészség iránymutatása alapján a NAV lefoglalta volna az ukrán bank 27 milliárd forintnyi pénzét és aranyát, és gyanúsítottként hallgatta volna ki a pénzszállítókat, akkor Szilágyi Tamás és Tóth Márk még ma is vezetők, mindketten 30 éves szakmai múlttal.
https://hvg.hu/360/20260611_furcht-pal-fougyesz-lemondott-ukran-aranykonvoj-ebx
A NAV a HVG kérdésére az aranykonvojüggyel kapcsolatban annyit válaszolt, hogy a korábbi hivatalos tájékoztatást tudják megerősíteni. Mint írták, az ukrán pénzszállító ügyében az első vizsgálatot április végén rendelte el a NAV. A vizsgálat tárgya a büntetőeljárás első 72 órájának jogi-törvényességi vizsgálata volt.
„Tekintettel arra, hogy az egyes intézkedések esetében megállapítható volt a szabálytalanság, a NAV újabb, de már teljes körű vizsgálatot rendelt el. A hivatal saját hatáskörben teljes körű átvilágítást végez, ami azt vizsgálja, hogy minden eljárási és nyomozati cselekmény az érvényes és hatályos jogszabályok alapján, a belső eljárási rendnek megfelelően történt-e. A vizsgálat jelenleg is folyamatban van. Annak lezárultával az eredményről a NAV a nyilvánosságot tájékoztatni fogja” – közölték a HVG-vel.
A jogellenes fogvatartás ügyében egyelőre a TEK volt főigazgatóját, Hajdu Jánost hallgatták ki gyanúsítottként, de ő is szabadlábon védekezhet. Közben pedig patthelyzet alakult ki, mert amíg a NAV nem ejti a bűncselekmény gyanúját, addig az ukránokkal szembeni eljárás tulajdonképpen megalapozott. A folytatásban kulcsszerepe lehet a NAV átmeneti elnökének, Tamásné Czinege Csillának, akit számos kritika ért, mert az adóhivatal vezetésében és gyanított túlkapásaiban évek óta részt vett az Orbán-kormány kötelékében.
^(Nyitókép: Az Oscsad Banktól lefoglalt páncélozott járművek kiadása a NAV Bünjelkezelő Központjában 2026. márciusban. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt)
Tévészerelőt hívott, nem értette, miért nincs Híradó az M1-en
delmagyar.huOrbán Anita: Magyarország elítéli az Oroszországhoz köthető rosszindulatú kibertevékenységeket, szolidaritást vállal az érintett országokkal, és elkötelezett a biztonságos kibertér, valamint a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett
Kapitány István: Májusban és júniusban már 4–5 százalékos növekedést mutatott a lakossági fogyasztás
IDEA Intézet: A felnőttek majdnem kétharmada elégedett a TISZA-kormány eddigi teljesítményével
"A választások óta eltelt több mint két hónapban a TISZA Párt növelni tudta a támogatói bázisát, miközben a Fidesz-KDNP potenciális szavazóinak aránya tovább csökkent. Ez önmagában is azt jelzi, hogy a társadalom többsége elégedett a Magyar-kormány eddigi teljesítményével. Ezentúl is több egyéb vizsgálati eredmény is mutatja, hogy a felnőtt népesség tagjai sokkal optimistábbak az ország helyzetével kapcsolatosan, mint ahogyan az a választások előtt tapasztalható volt. A döntő többség elégedett a TISZA-kormány eddig teljesítményével - többek között ez derült ki az IDEA Intézet június közepén elvégzett, országosan reprezentatív felméréséből.
Magyarország gazdasági helyzetét a választásokat megelőzően a felnőtt népesség majdnem kétharmada negatívan látta: 46 százalék nagyon rossznak, további 16 százalék pedig rossznak értékelte azt. Áprilisban lényegesen kevesebben voltak azok, akik pozitív véleménnyel voltak Magyarország gazdasági helyzetéről, hiszen csak a felnőtt népesség 21 százaléka gondolta jónak, vagy nagyon jónak az állapotokat. Igaz, ezen a területen drámai változások nem is történtek, de az új kormány megalakulása óta mégis egy kicsit kedvezőbbnek mutatkozik a közhangulat. Az ország gazdasági helyzetét nagyon rossznak értékelők hányada áprilisról májusra 46 százalékról 35 százalékra csökkent, majd júniusra még tovább, 27 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan azok aránya nőtt a duplájára, akik az ország gazdasági helyzetét rossznak, tehát már nem nagyon rossznak tartják (16-ról 33 százalékra). Mindezzel együtt Magyarország gazdasági állapotáról továbbra is nagyon keveseknek van jó véleménye, júniusban a felnőtt népesség mindössze 17 százalékáról volt ez elmondható.
A választások után viszont a korábbiaknál sokkal többen gondolják azt, hogy az ország dolgai jó irányba tartanak. 2024-ben, az EP-választás után még a felnőtt népesség kétharmada látta úgy a dolgok rossz irányba mennek az országban, és csak a társadalom ötödének a véleménye volt ezzel kapcsolatban pozitív irányultságú. Az áprilisi választás eredményei viszont sokkal kedvezőbbé tették a társadalmi várakozásokat: már májusra 55 százalékra emelkedett az optimisták aránya, június közepén pedig már a felnőtt népesség tagjainak 63 százaléka úgy gondolta, jó irányba mennek a dolgok az országban. Ezzel párhuzamosan a negatív véleményt képviselők aránya a 2024-es 65 százalékról 31 százalékra mérséklődött.
A pártpreferenciák választások utáni alakulását magyarázza, hogy június közepén a felnőtt népesség 62 százaléka nagyjából, vagy teljes egészében elégedett volt Magyar Péter kormányának addigi teljesítményével és csak szűk egyharmaduk volt erről negatív véleménnyel. A TISZA-szavazók várakozásai általában egyelőre teljesültek a választások óta eltelt hetekben, ezt mutatja, hogy 95 százalékuk elégedett volt június közepén a Magyar-kormány teljesítményével.
További ábrák és adatfelvételi információk kommentben."
"Adatfelvételi információ: Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2026. június 12. és 2026. június 17-e között vette fel online kitölthető kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és közösségi oldal felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±3-4 százalékpont."