
Kicsi és büdös süni a fedélzeten!
"Apró, bűzös vendég érkezett a Vadállatmentő Központba!
Már az átvétel pillanatában figyelmeztetett minket a megtaláló, hogy óvatosan nyissuk ki a dobozt, mert a benne lapuló apróság bizony nem éppen rózsaillatú. Nem is tévedett; a hordozóban egy apró sünkölyök lapult, akinek a közelében nem igazán tudtunk mélyeket lélegezni.
Első dolgunk volt, hogy megmérjük újdonsült védencünket: mindössze 99 grammot nyomott!
Honnan eredt az erős szag? A megtaláló a kertjében bukkant rá a kis tüskésre, amint éppen a németjuhászuk ürülékét vizsgálgatta meglehetősen közelről. Mivel attól tartott, hogy a kutya kárt tehet benne, gyorsan biztonságba helyezte. Egy jól szellőző, zárható dobozba tette, és egy kis vizet is készített be neki.
Félt, hogy ha a sünit a környéken engedi szabadon, visszatérhet a kertbe, és újra veszélybe kerülhet, ezért úgy döntött, segítséget kér. Behozta hozzánk, a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő Központjába. Felelős döntést hozott!
Nálunk már kényelmes hely, megfelelő táplálék illetve gondoskodás várja, és nemsokára egy alapos fürdetésre is sort kerítünk.
A következő időszakban figyeljük, hogyan gyarapodik, és miként alakul az állapota. Az alacsony testsúlya miatt egyelőre kérdéses, hogy még idén visszatérhet-e a természetbe. Nagy valószínűséggel a telet nálunk fogja tölteni."