r/KapcsolatiMegoldasok

▲ 9 r/KapcsolatiMegoldasok+1 crossposts

Tönkremegy a barátságunk, hogy tudnám megmenteni?

A volt (lány, én is lány vagyok) lakótársam, akit a mai napig nagyon szeretek már egy hónapja nem ír vissza. Legyen a neve B. Beszélgetés közepén teljesen eltűnt. Azóta mással is kerestem, egyszer sem kértem tőle semmilyen szívességet, nem voltam bántó sem, vagy fárasztó. Ez azért is volt érdekes nekem, mivel nyáron meglepetés szülinapot rendeztek nekem és egy másik volt lakótársamnak, viszont gyanús hogy a másik laktárs miatt volt megünnepelve az én szülinapomon is. Együtt voltunk fesztiválokon is. Ősszel az új lakótársának, (aki az én lakótársam is volt, legyen a neve Á.) szülinapjára is meghívott, amit ő szervezett, azonnal felajánlottam hogy segítek bármiben, sajnos nem lett megtartva a szülinap. Szóval az első másfél hét alatt nem volt nekem se probléma, hogy nem írt vissza. Viszont beszéltem barátokkal, akiknek rendszeresen visszaírt. Olyanoknak is, akik tudom hogy távolabb állnak tőle, mint én. Egy hónap ignorálás után már azért fáj a dolog. A volt lakótársakkal elkezdtünk szervezni egy összejövetelt, először nálam találkozna mindenki. Ezzel is kerestem már, viszont ugye nem válaszol, pedig meglepetést szerettem volna csinálni neki is. Közben Á. felhívott, hogy szeretne velem és B-vel tanulni, amúgy is rég nem találkoztunk. Megbeszéltük az alkalmat, és hallottam a telefonban, ahogy B. köhög a háttérben. Azonnal szóltam erről, hogy hallom B-t, viszont Á. bevédte, és azt mondta hogy ő volt. Éreztettem vele, hogy tudom hogy hazudik, de nem mondtam ki konkrétan, egyszerűen témát váltottam. (évekig lakótársak voltunk B-vel és Á-val, felismerem, hogy köhög. A lokátoron láttam, hogy ugyanott vannak. Ráadásul nehéz lenne úgy beszélni megállás nélkül hogy ugyanabban a pillanatban köhögsz is...) Megkérdeztem Á-t a telefonban, tud-e valamit B-ről, hogy jön-e hozzánk ő is a megbeszélt időpontban, amikor a lakótársakkal találkozunk. Azt mondta, hogy nem tudja, amikor már volt róla szó, és tisztán hallhatóan B ott ült mellette.

Nem tudom, hogy egyáltalán szeretnék-e többet beszélni velük ezek után. Bánt, hogy nem tudom elérni B-t és így meg sem tudjuk beszélni, mi a probléma. Tudtommal egyszer sem ártottam neki, így csak a személyemmel lehet baja. Egyébként ritkán beszéltünk amúgy is messengeren amióta elköltözött, de akkor is tartani szeretném vele a kapcsolatot. És az is bánt, hogy Á. ahelyett, hogy segítene megoldani ezt a helyzetet, inkább hazudott nekem. Ráadásul nem először.

Szerintetek érdemes egyáltalán küzdenem ezért a barátságért? Nekem nagyon sokat jelentett ez az egész, és akárhányszor magamba nézek, nem értem, mit rontottam el. Kicsit olyan, mintha egy családtagot veszítettem volna el.

Mit gondoltok?

reddit.com
u/Accomplished-Fee-52 — 5 days ago

Szakítás?

Sziasztok! 25 éves vagyok, az exem 22. Ez volt idáig mindkettőnknek a nagyon komoly kapcsolata (összeköltözés, ő költözött hozzám stb.). Nagyon jól indult az egész, viszont ő keresett itt egy új munkahelyet, ahol jóban lett egy 20 éves, házas csajjal. 1 hónapig ment a vita ezen, hogy ne beszéljenek, mert zavar. Konkrét dolog nem volt, ami zavarhatott volna, viszont az zavart, hogy amit vele beszélget, azt az időt velem is tölthette volna. Nagyon sokszor elmondtam ezt neki – hogy ez nekem nem fér bele meg ilyenek –, amit felfogott, de nem változtatott.
Egyik vita után belenéztem a telefonjába, és a csajnak írta le, hogy rajta megy a balhé. Erre a csaj teljesen úgy reagált, mint aki nem akar semmi rosszat, és én vagyok a féltékeny. Ezért is raktam ki, mert nem tudta azt mondani, hogy nem beszél vele, főleg nem egy vitát kibeszélve. Tegnap találkoztunk utoljára a cuccok miatt, ahol egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy sértett fél, hanem mint aki békülni akar. Akkor is azt mondta, hogy meg fogjuk oldani, de mindenkinek kell ez a különlét. Nem akar ismerkedni meg semmi, viszont beszéljünk... De mégis teljesen összevissza beszél, tehát emiatt szakítottam vele.
Amit utólag bánok is, meg nem is, mert rohadtul szeretem, viszont ha ő nem volt képes kilépni ebből a kollégás csevejből, ami engem zavart, akkor nem volt más opció. Hazaköltözött, ma volt az első külön töltött napunk, és beszéltünk is, bár most inkább a sértett személyisége volt előtérben, és elég semmilyen volt a beszélgetés.
Most nemrég néztem meg az Instáját, hogy kiket követ, és van egy új követése: egy csaj, aki vissza is követi őt. Fogalmam sincs, ki ez a csaj, életemben nem mesélt róla, tehát idegen. A kérdésem az – mert igazából nincs ebben semmi, de akkor miért mondja azt, hogy megoldjuk? Nem akarok B opció lenni, de azt sem akarom, hogy tényleg mást találjon, mert ezt a részét, ha akarta volna, meg tudta volna oldani. A beszélgetéstől elzárkózott, amikor átbeszéltük volna a kollégás drámát, mert fáradt, és nincs kedve a hisztihez. Ő amúgy sem bírja a feszültséget, ezért elnéző voltam. Már nem akarok elnéző lenni, úgyhogy írjátok meg a véleményeteket: teljesen megkattantam, vagy mégis mit csináljak?

reddit.com
u/behanyok11 — 8 days ago