
u/Alive_Fisherman8241

Itthon: A KNYF megerősítette: a legfőbbügyész-jelölt testvére is az aranykonvojügy egyik gyanúsítottja
hvg.huVidéki Prókátor: Fürcht Pál nyilatkozata alapján nyomozást kell indítani bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanúja miatt
Fürcht Pál mai nyilatkozata alapján nyomozást kell elrendelni bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanúja miatt. Megjegyzem, Fürcht Pál, mint hivatalos személy, maga is köteles lett volna, illetve lenne feljelentést tenni, mivel - nyilatkozata szerint - a hatáskörében közvádra üldözendő bűncselekmény jutott a tudomására. Ebből a szempontból pedig semmi jelentősége nincs az ügyészi szervezet működési módjának és elég volt abból, hogy az ügyészek a szent szervezeti hiararchia mögé bújva próbálnak kibújni a felelősségük alól. Ez rajtuk kívül senkit nem érdekel. Egyetlen ügyésznek sincs joga törvénysértő és bűncselekményt megvalósító utasításokat adni és egyetlen ügyésznek sincs joga törvénysértő és bűncselekményt megvalósító utasítást bűncselekményt megvalósító módon végrehajtani. Ha ezt mégis megteszik, az utasítást adó és az utasítást végrehajtó is bűncselekményt követ el, amiért felelnie kell. A felettes ügyészi utasítás teljes mértékben irreleváns a büntetőjogi felelősség tekintetében, a büntető törvénykönyv nem ismer ügyészekre vonatkozó speciális büntethetőségi akadályt. A jövőre nézve pedig meg kell szünteti a szóbeli utasítás lehetőségét az ügyészségeken.
https://www.facebook.com/share/1EQtgh53ou/
Aki nem látta a riportot.:
Kubatov fia kéthavi pénzzel távozik a külügytől, Nagy Gábor Bálint és Kövér László fia maradt az ügyészségnél más pozíciókban
Közös megegyezéssel, július 15-ével szűnt meg a Külügyminisztériummal fennálló kormányzati szolgálati viszonya a Fradi-elnök Kubatov Gábor fiának.
A Legfőbb Ügyészségen dolgozott Kövér Vajk és Kontrát Richárd is.
Az ifjabb Kövért és Kontrátot – Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész augusztus 25-én hatályosult lemondásával összefüggésben – hátrébb vonták, de nem jártak rosszul. A HVG korábbi értesülésének megfelelően más beosztásba helyezték át őket, ám státuszban a Legfőbb Ügyészségen maradtak, ugyanazért a milliós fizetésért.
Nagy Gábor Bálint a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályához legfőbb ügyészségi ügyészi munkakörbe került át augusztus végén.
Ligeti Miklós az MNB-ügyről: Nincs észszerű magyarázata, hogy a felelősök miért nincsenek elszámoltatva
A cikkből :
> "Az MNB alapítványainak ügyéről azt mondta, az körülbelül 300 milliárd forintnyi közpénzveszteséget eredményezett a magyar embereknek. Ligeti szerint az ügy elleni nyomozás már 1,5 éve tart, és az ügyészség részéről elhangzott, hogy 91 milliárd forint értékű vagyon került biztosításra."
Nem is volt valójában pontrendszer Ungerék kiválasztásánál az NVHH-pályázaton
Sajnos egyre több a félre- és mellébeszélés... nem kéne ebbe jobban belecsúszni!
Egyetemi kuratóriumok ügye
Az egyetemeket irányító alapítványok élére új, ideiglenes kuratóriumokat választottak két napja.
A jelentkezéseket az Oktatási Minisztériumnak kellett beküldeni, ők kiszórtak bizonyos jelentkezőket, a többit pedig leküldték az egyetemeknek, ahol a jelenlegi (sokszor fideszes bábokkal kitömött) szenátus rangsorolhatta a jelölteket.
A végső döntést ugyan a minisztérium hozta, de azt látjuk, hogy nagyrészt megegyezik a szenátusok által javasolt névsorral (az SZTE és a PTE esetén pl. 5 főből egyet változtattak meg).
Ez az eljárás aggályos, mert (1) átláthatatlan, nem nyilvános, hogy milyen szempontok szerint történt a választás, és (2) lehetőséget ad a hatalomátmentésre. Nyilvánvaló összeférhetetlenség áll fenn, ha az a szenátus jelöli ki a kuratórium tagjait, akiket aztán a kuratóriumnak végső soron felügyelnie kell...
Át kell nézni, kik kerültek be végül, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem ez történt. De az eredménytől függetlenül is tudatosítani kell, hogy az eljárás maga nem megfelelő.
Az eljárás ellen több érdekvédelmi szervezet is tiltakozott:
https://szeged.hu/cikk/nyilt-leveles-segelykialtas-az-alapitvanyi-egyetemi-kuratoriumok-ugyeben
Install fail
I'm trying to re-install a Debian on a desktop computer, but received an error message at the step "Install the base system":
Debootstrap ErrorInvalid Release file: no valid components
I have no idea what could be the problem. I have downloaded the latest amd64 netinstaller package, wrote it to a USB stick using dd.
Any ideas?
A közterület-fenntartónk teljesen elment az esze?
A Széchenyi tér egy részén sikerült a legnagyobb melegben, valamikor du. 2 és 3 között beindítani a locsolókat. Mifelénk az óvodások is tudni szokták, hogy kánikulában hajnalban vagy este locsolunk: egyrészt némely növény érzékeny is a hőmérséklet-sokkra, másrészt ebben a forróságban egyszerűen elpárolog a kiszórt víz egy része...
Pár napja meg a közvilágítást sikerült fényes nappal felkapcsolniuk...
Áram és vízhiány van éppen az egész országban. Ezek ennyire inkompetensek, vagy direkt akarnak kárt okozni?
Microbes in pu erh tea
I've recently stumbled upon a detailed study on the various microbes involved in pu erh fermentation (see publication below, it's open access).
I was quite surprised to learn that
>Twenty-five toxic metabolites, mainly of fungal origin, were detected, with patulin and asperglaucide dominating and at levels supporting the Chinese custom of discarding the first preparation of Pu-erh and using the wet tea to then brew a pot for consumption.
Also, according to some references cited in the paper, Aspergillus niger is one of the most common linage of fungi that participates in the process. Commonly known as black mold. Its metabolites are highly toxic.
Are there any microbiologists who could chime in on this topic? Looks like consuming pu erh might not come without risks?
https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0157847
Plots in Spyder won't show up
If I set automatic, Qt, or Tk backend and plot something, the new window for the plot is created, but there's nothing on it. It looks as if the window is frozen, not even the axes are there.
The only way I can currently plot anything is to use the inline setting.
Any ideas?
System details:
Python 3.14.6 64-bit
Qt 6.10.2
PyQt6 6.11.0
Linux 7.1.3+deb14-amd64 (x86_64)
Meghalt egy 30 éves nyíregyházi tanár, miután rutinműtéten esett át
Touchpad won't work after hibernation
Touchpad and some of the Fn keys won't work after hibernation on my laptop.
I've tried removing and adding the psmousekernel module, as suggested on several forums, but it did not solve the problem.
How to solve this? What infomation shall I provide for debugging? I've posted in this sub, because the laptop runs Debian.
Orvosokat hol érdemes bepanaszolni, hogy fájjon is nekik?
Jobb esetben dilettáns, rosszabb esetben gonosz háziorvosról van szó, a beteg (családtag) régóta szenved, és ez az idióta egyszerűen nem hajlandó beutalni szakorvoshoz, hogy végre rendesen kivizsgálják. Most lett elegem ebből.
Hol érdemes felnyomni az ilyen patkányt, hogy eredménye is legyen? Botrányt akarok belőle csapni.
How to design a variable phase shifter circuit?
I have a 10 MHz signal (Vpp. 1 V), I'd like to build a variable phase shifter capable of covering a full period, i.e. 0--360 deg. The phase shift is controlled by an analog voltage (0-5V).
Any ideas?
Härtlein Károly: Az elektromos rollerek fizikája és veszélyei (Atomcsill, 2026.04.30.)
youtu.beUnwanted "do not populate" flag in KiCad 10
Upon updating the PCB, random "Do Not Populate" flag is activated in the pcb editor for several components. The flag is not activated in the schematic.
The issue seems to occur only in KiCad 10, the very same design does not exhibit this problem in KiCad 9.
I think it's a bug. Anyone can confirm?
A magyar közszféra mikor fogja végre kikukázni a windowst?
Most, hogy Európa kezd végre magához térni, és nyugaton sorra dobják ki a windowst a közszférából és térnek át Linuxra (legutóbb pl. a franciák jelentették be, hogy bojkottálják a M$-ot, 2.5M gépről törlik a win-t, és ejtik az ai- és felhő-szolgáltatásaikat is), természetes módon adódik a kérdés, hogy Mo. mikor fogja követni ezt az üdvözítő trendet?
Van erről valakinek valamilyen infója? Elindult már a szakmában ennek a követelése?
Mit gondoltok, van-e értelme ismét feltámasztani az UHU Linuxot, vagy megfelelő lenne-e egyszerűen valamelyik népszerű disztribúcióra átállni?
Asymmetrical frequency modulated signal
I'd like to have a closed formula for a frequency modulated signal that oscillates between 2* |sin(Omega(envelope)*t)| and - |sin(Omega(envelope)*t)|, see figure.
I know it's a heavily underdetermined problem, I'm looking for the most natural solution and nicest solution (continuous, smooth etc): imagine we start from the symmetrical case: sin(Omega(envelope)*t) * sin(Omega(carrier)* t), and then "strech" the signal towards the positive direction.