Valakinek van tapasztalata szegeden a proginfóval levelezőn?
Mennyire vészes így levelezőn a szak? Eltudtatok vele helyezkedni?
Mennyire vészes így levelezőn a szak? Eltudtatok vele helyezkedni?
Sziasztok! Mostanság sokat gondolkodok, hogy az emberek hogyan látnak engem. Legfőképpen azért, mert még mindig azt érzem a családomban és ez miatt a baráti körömben, hogy az elsős kori énem az, akit látnak bennem. Tudni kell, hogy utáltam azokat a tantárgyakat tanulni, amik nem érdekeltek és ez miatt ezek a tantárgyak hármasnál jobban nem igazán sikerültek. Aztán nagyjából ez ment hetedikig, mikor végre bejött a fizika, kémia és matekból is végre elkezdtük tanulni az algebrát. Középiskolában a reál tárgyakból ötös, a többiből négyes voltam, mert nem érdekeltek. Most itt vagyok egyetemen, szenvedek szintén, mert a tárgyak döntő többsége egyáltalán nem érdekel. És megint kezdem azt érezni, mint amit az elsős énem a családom és barátaim részéről, hogy semmire nem vagyok képes és butának néznek, miközben vannak tárgyak amikből tényleg jó vagyok. Ti ezzel hogy küzdöttetek meg? Vagy csak az én elsős énem vetíti ki megint a többiekre azt, hogy butának nézik?
Ti mit kezdtek ezzel? Én nem is tudom hányadik vizsgám bukom el ez miatt. Természetesen a szóbelik előtt szokott megtörténni. Mintha nem is tanultam volna, olyan vagyok. Lefagyok és mintha elfelejtenék mindent. Nem tudom komfortosan érezni magam a tanárok mellett és amikor beszélek velük.
https://reddit.com/link/1t48xzi/video/06b396cgy9zg1/player
This is my first project using deep q-learning, and I wanted to visualize what the neural network is doing during training. I’m currently studying chemistry at university, but I’m really interested in applying machine learning and deep learning in my future research. I’ve mostly been learning with AI tools so far, but I’d also like to build a more solid foundation in a more traditional way. Are there any good books or resources you would recommend for learning the basics of ML and DL?