u/Neinstein14

TL;
Régen alapvetően kedves, empatikus, érzelmileg nyitott embernek tartottam magam, aki sokat volt ott a családjának és barátainak. Az elmúlt 2-3 évben viszont sok haláleset, családi/párkapcsolati nehézség és folyamatos érzelmi terhelés ért, és most azt érzem, teljesen kimerültem ebben. Már nem megy úgy mások problémáival foglalkozni, konfliktusokat rendezni, mély beszélgetésekben jelen lenni; inkább menekülök, hárítok, szőnyeg alá söprök dolgokat, még akkor is, ha tudom, hogy ezzel bántok másokat vagy rontok a helyzeten. Olyan, mintha kiégtem volna az empátiában, és visszafejlődtem volna egy sokkal önzőbb, érzelmileg zártabb emberré. Nem tetszik, hogy ilyen lettem, szeretném visszakapni a korábbi énemet. Mit lehet ezzel kezdeni?

Részletes iromány, háttér, satöbbi:

Nehéz pontosan megfogalmazni, mire gondolok, de megpróbálom.

28 éves férfi vagyok. Az elmúlt pár évig egy olyan személy voltam, amivel alapvetően tök elégedett voltam. Mások elmondása szerint kedves, empatikus, barátközpontú voltam, sok szeretet volt bennem. Családommal remek volt a kapcsolatom, szerettük egymást (persze még most is), édesanyámmal sokszor voltak mély beszélgetéseim, nem is volt kérdés. Barátaimmal sokat voltam, beszéltünk, partiztunk, kirándultunk. Minden rendben volt.

Az elmúlt 2-3 év során úgy hozta az élet, hogy ilyen-olyan dolgok miatt rengeteg érzelmi nehézség ért. Rövid időn belül elhunytak hozzánk közel álló nagyszüleink. Volt pár kapcsolatom, amit szüleim nehezen viseltek, (az is benne volt hogy a szeparaciom együtt jött a halálokkal, meg sok minden, pl. némelyikük nem igazán volt jó, de erre nem térek ki most). Édesanyám idegösszeomlást kapott és rengeteget lelkiztünk, miközben igyekeztem ott lenni neki hogy jobb legyen. Jobb lett, de ez évekig tartott. Párkapcsolataim némelyike nehéz volt, némelyik elég furán alakult, végük lett, jött új, aztán annak is, satöbbi. Most végre úgy érzem, stabil párkapcsolatban vagyok. Talán nem is ez a fontos.

Ma meg nagyon leterhelt vagyok, munka, párkapcsolat, teendők mellett úgy érzem, napi 48 óra sem elég az életemre, és az is közrejátszik az egészben, hogy úgy érzem, senkire se jut elég időm, le vagyok maradva a saját dolgaimmal is, satöbbi.

Ami a gond, az az, hogy most úgy érzem, érzelmileg teljesen zsibbadt vagyok. Nem vagyok az a jó ember, jó barát, aki voltam. Bár már egy éve nem volt semmi nagy trauma vagy botrány, nem tudok az a “jófej”, érzelmileg nyílt, empatikus barát, gyermek, pár lenni, mint amit annak idején magamban is szerettem, értéknek tartottam.

Amikor egy szülőm, barátom valami miatt rosszul érzi magát (pl. rég találkoztunk), akkor korábban első dolgom volt rendbe rakni a dolgot. Ma inkább gyomorgörcs fog el - “már megint egy dráma, megint nem vagyok elég jó, megint ezzel kell törődni, nincs hozzá kedvem” - és inkább szőnyeg alá söpröm a dolgot.

Egy barátommal nem szándékosan elkövettem egy dolgot (közös terv, stb.), ami nagyon rosszul jött ki, neki elég rosszul esett, és ami miatt bűntudatom van - korábban azonnal mentem volna megbeszélni vele és ahogy lehet elsimítani a dolgot, de most inkább eltussoltam, kitértem előle, úgy tettem mintha semmi gond nem lenne, mert érzelmileg nem bírok el egy új drámát az életemben. Sajnos emiatt jogosan ő is és valamennyire az egész baráti társaság, ami őt tartalmazta, ellenem fordult (nem visszafordíthatatlanul - inkább ilyen “fasz voltál, beszéld már meg vele, ismerd el, próbáld már valahogy helyrehozni” szinten), ami megint csak egy kezeletlen probléma és egy dráma/stresszforrás az életemben, és emiatt még mindig nem sikerült megoldani, hiába zavar és fáj a dolog.

Korábban nyílt voltam az érzelmeimről és véleményeimről, szívesen beszéltem mélyen egy-egy barátommal, ha problémája volt, elmondtam a meglátasaim, igyekeztem segíteni neki, mélyebbre ásni a gondjai mögé - egy barátom egyszer azt mondta rólam, nagyon jó lennék pszichológusnak, ami akkor nagyon jól is esett - de ma kerülöm az ilyet, inkább témát váltok. Amikor barátok közt volt feszültség, sokszor én voltam az, aki aktívan békítette őket, de ma ilyen helyzetben inkább elmenekülök a probléma elől, vagy úgy teszek, mintha semmi gond nem lenne.

Olyan, mintha kiégtem volna a nagy empatikusságomban, és nem maradt volna energiám másokra. Így inkább visszafejlődtem egy seggfejjé, aki ignorálja a körülötte állók problémáit, és csak magával foglalkozik.

Nem tetszik az, hogy ilyen ember lettem. Nagyon értékesnek tartottam a korábbi személyiségemet, és szeretném “visszakapni”, szeretném visszafordítani ezt az érzelmi, empatikussági visszafejlődést. Úgy a környezetem, mint magam miatt. Mit kellene tennem?

Somebody tell me please, what calorie counter app should I use?

2-3 hónapnyi használat eredménye. Mindig ilyen durván rossz minőségűek voltak a Lidl-s cipők?

Érzelmi közöny - annyi random dráma volt körülöttem az elmúlt pár évben, hogy már teljesen közönyös vagyok arra, ha probléma van velem/körülöttem, és ez rossz emberré tesz. Hogyan fordítható ez vissza?