u/New-Manufacturer8333
Van olyan szó, amitől kiráz a hideg?
Nekem a bringa. De utálom basszameg.
Itt az idő, hogy Varga Judit kitálaljon
A modern Magyarország legnagyobb politikai botrányáról van szó, amibe belebukott a 16 éven át teljhatalmat gyakorló kormánypárt.
Elszámoltatásról, felelősségre vonásról volt szó, erre megint ott tartunk, hogy valaki elnézte, nem olvasta el, nem tudta, nem volt ott, vagy éppen nem lehet megnevezni ki kérvényezte. Elég volt. Itt az ideje, hogy Varga Judit kitálaljon, mondja el hogyan történt, ha kényszerítették, akkor pedig nevezze meg a felelősöket. Ha ezt önként nem teszi meg, akkor az új kormány feladata jogi eljárás alá vonni. Ez MP-nek is szól, ha már olvassa a redditet. Elég volt a sejtetésekből, az utalgatásokból. Ennyivel tartoznak a magyar embereknek és az áldozatoknak.
Magyar Péter elkezdte a exfelesége kimentését
AZONNAL, KÉRDÉS NÉLKÜL TÖRÖLVE HUNGARYRÓL
16 év Fidesz után (amiből ők is bőven kivették a részüket) szerintem maradjon joggal szkeptikus az ember.
Azt mondta a kormányinfón, hogy Varga Judit nemleges javaslata ellenére kapott kegyelmet K. Endre Novák Katalintól. Ezt most higgyük el? Mi garantálja, hogy ezek a dokumentumok valósak? Ha tényleg így történt, kérdés, hogy tudott-e róla Magyar Péter? Politikai haszon céljából nem szólalt fel eddig Varga Judit védelmeben?
Bűzlik ez a sztori.
Mivel foglalkoznak a legjobban kereső ismerőseitek?
Csak kíváncsiság. Nyilván konkrét számokat nem fogunk tudni, de azt látni, ha valahol van pénz lóvéra.
Most hogy megvannak a minisztereink, szerintetek melyikük volt a legnagyobb igazolás a Tisza számára?
És melyikük gyengébb?
Nálam az önálló egészségügyi minisztérium egy elismert, praktizáló orvossal az élen a csúcs. Ja, és nem azért, mert táncol.
Takács mégis hogy szeretne konstruktívan vitázni Hegedűssel, amikor egyrészt nem ért hozzá, másrészt előzetes letartóztatásba fog kerülni, amint a Vagyonvisszaszerzési Hivatal megkezdi a munkáját?
Akik felnőttek voltak a 2008-as válság idején, hogyan éltétek meg?
Munkahelyek, lakhatás, élelmiszerárak, stb. Rosszabb volt, mint a 2022-es?
Tényleg lezárult egy korszak. A rendszerváltás óta először van parlament Orbán és Gyurcsány nélkül.
Csak egy kérdés. Hogy süllyed egy ország olyan mélyre, hogy a leköszönő miniszterelnök egy drogos, nőverő bűnözőnek adjon interjút?
Az elmúlt 1 hónapban óriási forint erősödés volt, ennyi idő alatt pedig már tudtak volna korrigálni az üzletek. Csökkent valaminek az ára? Forint romláskor azonnal beárazzák, most nem kapkodnak annyira.
Múltkori Havas Henrik podcastben említette, hogy belsős infó szerint miután Orbán lejött a színpadról a vereségbeszédet követően, azt vágta oda a többiekhez (ha jól emlékszem konkrétan Rogánhoz), hogy "elárultatok engem".
Ennek van bármi alapja szerintetek? Lehet, hogy már a fidesz sem bírta elviselni az öreg maffiavezért? Nem csoda, hogy dől a dominó. Másrészt nehéz megkülönböztetni a szándékos akadályoztatást az inkompetenciával.
Olvasom ezeket a friss nyilvánosságra hozott papírokat a NKA-ból... egyszerűen felfoghatatlan összegű pénzt lapátoltak ki a magyar adófizetők zsebéből és osztották szét a haverok és csókosok között. Egy fotósnak 500 millió? Mire? Aki van itt fotós elmondhatná, hogy mennyi pénzt kap egy melóért, gondolom nem 500 milliót. És ez egy kis morzsa a Fideszes patkányoknak, a felelős miniszter Hankó konkrétan nem is hallott erről az emberről vagy a cégéről, mint az kiderült a Rónai Egon interjúból, de valahogy mégis jóváhagyta. Ez nem veri ki a biztosítékot az embereknél? Én elég jól keresek, valahol top felső néhány ezrelék, de ez még nekem is egy élet munkája lenne, ezek meg úgy kiosztják hogy másnap el is felejtik.
És akkor ez még csak a jéghegy csúcsa. Egy fotósról van szó, nyilván nagyon kedves valakinek. De akkor mekkora vagyont lophattak el az igazi nagykutyák? Sok ezer milliárd. Egy milliárd az ezer millió forint, számold ki mennyi idő alatt keresel ennyit.
Kurvára nem lesz könnyű a Tiszának kihúzni az országot ebbből a gödörből, és csak remélem, hogy MP betartja a szavát és az utolsó kiskatonáig MINDENKIT elszámoltat, akik meglopták a magyar embereket.