



Sziasztok!
Apukám már a sokadik strokeját
kapta az elmúlt 2-3 évben. Ez legalább az ötödik volt. Fokozatosan romlott az állapota és vannak társbetegségek is (szív, cukor, vérnyomás, érszűkület, szürkehályog). A mostani strokejánál magától ült be a tolószékbe, mikor vitte a mentő, amit valamennyire látott is, aztán 9 órát aszalták a Honvédban a folyosón, mire átszállították máshova egy neurológiai osztályra. Ott már azt mondták, nem fog tudni járni, meg apám sem látott addigra semmit. (Ez elég furcsa nekem, de anyám volt vele végig, az ő elmondása.)
Erről az osztályról kirakták őt másfél hét után, mondván, nem együttműködő. Ahogyan többen is írtatok hasonlót, teljesen zavart volt, félrebeszélt, gyakorlatilag semmilyen rehabot nem kapott, csak kikötözték és gyógyszerezték. Teljesen megnyekkent, mire hazajött. Bár segíteni nem tudunk neki, de talán jobb neki itthon.
Na most eddig ő járókerettel közlekedett a lakásban, tudott segítséggel fürödni, mosdóba menni… anyukám eddig is ápolta. De most visszakaptuk úgy, hogy pelenkázni/ágytálazni kell, egyáltalán semmit nem lát, és semmi életkedve, feladta. Alig eszik. Nem lehet a kedvében járni. Agyilag jobban képben van, mint a kórházban, de érződik, hogy meg van nyekkenve. Ma megkérdezte, szerintem meg fog-e gyógyulni. Nagyon elszomorít.
A stroke nála nem hagyott hátra elméletileg semmilyen bénulást! Ez nagyon fontos. Július elején történt. Az én kérdésem, hogy hogyan tovább? Hogyan tudok segíteni apámnak, van még remény, hogy egy picit kevésbé vegetatív életet éljen? 73 éves.
Már csak pár hónap választ el a 30-tól, és az utóbbi néhány hónapban furcsa jelenségre lettem figyelmes.
Egyre többet álmodom azokkal a fiúkkal, akik gimiben tetszettek/volt köztünk valami, és megöl a kíváncsiság, mi lehet velük.
Van párom, jól megvagyunk, ezért is furcsa, hogy az ilyen álmok után hetekig ők járnak a fejemben, és szinte egymást váltják.
Van erre valami magyarázat? Más is tapasztalt ilyet?
Annyit tennék még hozzá, hogy nálunk semmilyen osztálytalálkozó nem volt azóta, senkit nem láttam.