Nekem egyértelműen a kisebb forgalom az utakon. Előre tudom, hogy 20 perccel korábban kell majd indulnom dolgozni, mert megjelennek a szülők akik legszívesebben az osztályterem előtt parkolnának le a kocsival, mikor iskolába viszik a gyereket, mert ugye csak kocsival juthat el suliba a kölyök.
Sokszor elgondolkodom ezen. Vajon egy kifejezetten szép, vonzó nő tisztában van azzal, hogy mennyire jól néz ki, vagy ez kívülről sokkal egyértelműbb, mint belülről?
Arra gondolok, hogy ha egy nő rendszeresen kap figyelmet férfiaktól – az utcán, boltban, munkahelyen, kutyasétáltatás közben, bárhol –, akkor egy idő után nyilván összeáll benne a kép, hogy „oké, valószínűleg nem vagyok éppen észrevehetetlen”.
De vajon ez azt is jelenti, hogy pontosan tudja, hogy jó csaj?
És van egy másik része is: mennyire más egy nő önmagáról alkotott képe ahhoz képest, ahogy a férfiak látják? Lehet, hogy valaki teljesen átlagosnak gondolja magát, miközben a környezete kifejezetten gyönyörűnek tartja. Vagy fordítva.
Előre is elnézést, kicsit hosszú lesz, köszi ha végigolvasod.
Hamarosan szülinapom lesz. Szerettem volna a hétvégét a barátnőmmel tolteni. Ő a barátaival (nők és férfiak is) megy bulizni előző este, nekem rosszul esik, hogy nem én vagyok a prioritás ezen a hétvégén. Láttam egy messenger beszélgetés részletét a barátnővel, azt írta, menjenek aznap is, amikor szülinapom van. Erre a barátnőm azt írta, mivel extra jó a társaság, majd kitalál valamit, hogy ott lehessen. Ezt természetesen azonnal elmondtam neki, hogy láttam, végül kibékültünk, elnézést kért, a szülinapomon nem megy, csak előző este. Azt ígérte, reggel a buliból egyből jön hozzám másnap. Közben megirta, a barátnője fel akar vinni az ő lakására egy srácot a buliból (a saját társaságukból kavar valakivel), de ő nem tudja mit csináljon, ezt nem akarja engedni, mert félti a lakást. Ezt nem tudom hova tenni, nyilván egyfajta bizalmatlanság az oka, de kicsit azt érzem, keres valami problémát másnapra. Erre azt mondtam, hogy kicsit kacifántos a sztori és sok a “de” a történetben. Mondtam, hogy mi lenne, ha elmennék én is, elvégre szülinapom van azon a hétvégén. A múltkor is egyedül volt ugyanezzel a társasággal, most hadd menjek én is. Mindenféle kifogással élt, hogy miert ne menjek, végül csak azt mondta, hogy a barátaival akar egyedül lenni.
- jogosan érzem-e, hogy ezen a hétvégén nem kéne buliznia, pláne, hogy másnap a születésnapi kerti partimra adott esetben hulla fáradtan jönne
- jogosan érzem-e, hogy a visszautasítása annak, hogy én is ott legyek, nem tiszta dolgot rejt erkölcsileg?
Nem akarok ultimátumot adni, inkább szeretném hogy érezze, megbánt ezzel az egésszel. Hogyan tudnék hatni rá? Fogadjam el ezt az egészet? Irtó rossz érzés a háttérbe szorítottság érzése, megalázottnak érzem magam.
Nem tudom igazán kitől megkérdezni, ezért írok ide.
Elég friss kapcsolatról van szó, néhány hónapos. Gyakran látom, hogy messenger, insta üzenetei jönnek, de abszolút nem éreztem problémának, bármelyik barátnőjével, családtagjával beszélhet. Viszont az elmúlt pár napban kétszer is láttam, hogy olyan pasikkal beszélt, akiket nem említett a baráti társaságból. Ha látta, közel vagyok, gyorsan bezárta az appot. A kanapén mellette ülve simán írt a fickónak, nem láttam mit, de nem zavarta, hogy mellette vagyok - ez persze jelentheti azt is, hogy semmi olyan jellegűt nem írt amin aggódni lehetne, de lehet csak leszarja. Fél szemmel azt is láttam, hogy olyan írt neki, akiről korábban mesélte, hogy akart tőle valamit. Kicsit visszafogottabb lettem vele, de nem mondtam az aggályaimat, mert innen még könnyű eltüntetni mindent. Nyilván erzem a problémát, a kérdés inkább az, hogy itt hagyjam annyiban a kapcsolatot azonnal, indok nélkül, vagy még várjak, amíg konkrét bizonyítékot tudok felmutatni? Ha az utóbbi, hogyan csináljam? Érdemes ebbe belemenni, megjátszani magam adott esetben még hetekig, hátha lesz bizonyítékom?
Engem egyre jobban zavar, amikor a klímaválság árát az átlagemberekkel akarják megfizettetni. Most azt kérik, hogy ne mossunk autót, ne töltsünk medencét, és a legnagyobb hőségben lehetőleg még a klímát se használjuk. Közben a világ legnagyobb szennyezői ugyanúgy termelnek, magángépek repkednek, óceánjárók közlekednek és óriásvállalatok szennyezik a levegőt. Én nem érzem igazságosnak, hogy azt sugallják: ha én nem kapcsolom be a klímát este, akkor megmentem a bolygót. A globális klímaválságot nem én okoztam, és nem is én fogom megoldani. Persze lehet kulturáltan bánni a vízzel és az energiával, de szerintem teljesen aránytalan, hogy mindig a lakosságot kérik áldozatvállalásra, miközben a legnagyobb kibocsátókhoz alig nyúlnak. Tényleg az átlagembernek kellene egyre több dologról lemondania, vagy ez inkább egy kényelmes politikai üzenet, amivel a felelősséget lefelé tolják?
Egy ideje foglalkoztat egy kérdés, kíváncsi lennék mások véleményére is.
Mostanában gyakrabban fordul elő, hogy az emberek fiatalon házasodnak, és jellemzően nagyjából egykorú partnerük van. Ilyenkor együtt fejlődnek, együtt építik az életüket, de közben egyik fél sem feltétlenül ismeri még teljesen önmagát.
Régebben, az én korosztályomban viszont sok 30-as éveiben járó ember csak később talált párt vagy házasodott meg, és azt látom, hogy ilyenkor gyakrabban fordul elő 5–10 év korkülönbség a férfi és a nő között. Ebben az esetben mindkét fél általában érettebb, stabilabb egzisztenciával rendelkezik, és talán jobban tudja, mit keres egy kapcsolatban.
Szerintetek:
Az azonos korú, fiatalon kötött házasságoknak vannak olyan hosszú távú kockázatai, hogy a felek idővel külön irányba fejlődnek?
A 30+ korban kialakuló, 5–10 év korkülönbséggel működő kapcsolatok valóban stabilabbak lehetnek, mert a felek már kiforrottabb személyiséggel rendelkeznek?
Vagy a korkülönbség inkább új problémákat hoz (eltérő életszakasz, családalapítás időzítése, energiaszint, stb.)?
Miért változott a trend, miért házasodnak ma 22 éves fiatalok?
Nem azt keresem, hogy melyik a „helyes” modell, inkább érdekelne, hogy kinek milyen tapasztalata vagy megfigyelése van a saját környezetéből.
Az elmúlt időszakban sikerült jelentősebb súlyt leadnom, ezért a legtöbb ruhám vagy túl bő lett, vagy egyszerűen már nem áll jól.
Nyárra szeretném részben újraépíteni a ruhatáramat, de nem tudom, hogy jelenleg mely boltok és márkák adják a legjobb ár-érték arányt.
Inkább letisztult, hétköznapi stílust keresek: jó minőségű pólók, len ingek, pólóingek, chino rövidnadrágok, könnyű nyári nadrágok stb.
Ti hol vásárolnátok most, ha szinte nulláról kellene újra összerakni egy nyári ruhatárat?
Mely darabokba érdemes többet fektetni?
Van olyan márka, amit kifejezetten ajánlotok vagy kerülendőnek tartotok?
Közepes költségvetésben gondolkodom: nem luxus, de a tartósabb, jobb minőségű alapdarabokért szívesen fizetek többet, keret kb. 250k. (Férfi, 35)
Gyakran látom, hogy amikor valaki lebukik egy félrelépéssel, a kommentek nagy része felmenti a másik felet, amiért belenézett a telefonjába.
De ha a telefon átnézése a másik tudta nélkül történik, az nem ugyanúgy a bizalom megsértése? Ha a végén talál valamit, akkor utólag igazolható a telefonkutatás?
Lehet, hogy népszerűtlen vélemény, de egyre inkább azt látom, hogy sokan panaszkodnak arra, milyen nehéz normális párt találni, miközben olyan elváráslistájuk van, amit ők maguk sem teljesítenek.
Nem arról beszélek, hogy valaki legyen kedves, hűséges vagy legyen közös értékrendetek. Ezek teljesen jogos elvárások.
Arra gondolok, amikor valaki átlagos külsővel, átlagos egzisztenciával és átlagos életmóddal csak olyan partnert hajlandó elfogadni, aki kiemelkedően vonzó, magas keresetű, érzelmileg tökéletesen érett, vicces, sportos, magabiztos, romantikus és még azonnal elérhető is.
Közben ugyanezek az emberek gyakran azt mondják, hogy „nincs normális férfi/nő”. Nem lehet, hogy a probléma néha nem a kínálattal van, hanem azzal, hogy a közösségi média és a társkeresők miatt mindenki úgy érzi, hogy mindig jöhet egy még jobb opció?
Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok. Tényleg rosszabb lett a párkeresési piac, vagy egyszerűen elszálltak az elvárások az elmúlt években?
Unpopular opinion: A legtöbb megcsalás nem azért történik, mert valaki boldogtalan a kapcsolatában, hanem azért, mert lehetősége adódik rá.
Amikor egy megcsalás kiderül, szinte mindig előkerülnek az olyan magyarázatok, hogy „eltávolodtunk egymástól”, „nem kaptam elég figyelmet”, „hiányzott valami a kapcsolatból”. Szerintem ezek sok esetben inkább utólagos indoklások.
Rengeteg ember él olyan kapcsolatban, ahol vannak problémák, mégsem csalja meg a partnerét. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik látszólag boldog kapcsolatban élnek, mégis félrelépnek, amikor felbukkan egy vonzó lehetőség, és úgy érzik, hogy nem lesz következménye.
Emiatt szerintem a megcsalás elsősorban nem a kapcsolat minőségéről árul el valamit, hanem a megcsaló jelleméről, önkontrolljáról és értékrendjéről.
Ti hogy látjátok? A megcsalás inkább a kapcsolat hibája, vagy inkább azé, aki meghozza a döntést?
Kutatást végzek a Gillette-pengék természetes élettartamáról. 😄
Nálatok hány napig / hány borotválkozásig szolgál egy penge, és mi történik utána? Tompul, húz, irritál, vagy egyszer csak egy reggel azt mondja, hogy “ennyi volt, főnök”?
Használtok még eldobható borotvát is, és ha igen, mire? Tényleg egyszer használjátok, vagy végigmegy egy bizonyos leszálló ágon a kuka előtt? Illetve érdekelne a személyes borotvaevolúciótok: eldobhatótól a Mach3-on és a Fusion5-on át a biztonsági borotváig, vagy teljesen más útvonalon jutottatok el a jelenlegi megoldásig?
Tenerifére tervezünk utazni egy hétre. Úticél Los Cristianos. Kettesben, elsősorban romantikus, pihenős nyaralás a cél. Béreljünk autót, ha mégis kirándulni támad kedvünk?
Mit gondolnak azok a férfiak, akiknek a felesége/barátnője a kapcsolat elején nagyon jól nézett ki, de az évek alatt sokat hízott? Ugyanúgy vonzódnak hozzá és szeretik, vagy titokban azt kívánják, hogy jobban adjon magára?
Mennyire gyakori szerintetek, hogy valaki egy korábbi kapcsolat sérüléseit viszi tovább a következőbe?
Láttam egy kommentet, ahol egy nő írta, hogy az exe mindig azzal takarózott, hogy „a telefonom a magánszférám”, aztán később kiderült, hogy kompromittáló üzenetei voltak a kolléganőjével, akivel meg is csalta. A kapcsolat véget ért, de azóta az új kapcsolatában gyakorlatilag teljes hozzáférést kér a párja telefonjához, a lokátor is alap, és ha nem lenne az, azonnal dobná is a pasit.
Szerintetek mennyire fair olyasmit elvárni a következő partnertől, ami valójában egy előző kapcsolat traumájából fakad? Hol van a határ az egészséges bizalomépítés és a másik kontrollálása között?
Miért van az, hogy ha valaki belenéz a párja telefonjába és talál valami gáz dolgot, akkor utólag mindenki azt mondja, hogy “jól tette, hogy megnézte”? Viszont ha nem talál semmit, és a másik fél kiborul azon, hogy kutakodtak a telefonjában, akkor hirtelen az lesz a hibás, aki belenézett.
Szerintetek hol van itt a határ? A telefonban kutatás önmagában mindig gáz, vagy az eredmény dönti el, hogy elfogadható volt-e?
Nem tudom, hogy csak én érzem azt, hogy kedvesebb a benzinkutas, mosolyog a dohányboltos, és egyáltalán a mindennapi apró emberi interakciók könnyedebbek április 12-e óta? Mindenki boldogabb, vagy csak az én örömöm vetül ki a világra?