u/Brilliant_Sign_3725

Kérdés a címben.
Nemsokára vár rám egy ilyesmi Budapestről Romániába, és eléggé parázok tőle. Ha busz út lenne akkor még nagyjából oké, mert mondjuk 2 óránként megállunk vagy ilyesmi, de vonaton ahol egyhuzamban kell nyomni az egészet, el nem tudom képzelni. Eurocity vonattal megyünk egyébként ahol hat szemelyes kabinok vannak.

Én egy 4 órás utat Prágába is nehezen bírtam, nem egy ilyen hosszút.
(Előre mondom nincs szükségem a ,,akkor minek mész” , ,,mondd vissza” , ,,repülővel menj” féle ,,jó tanácsokra” mert egyikre sincs lehetőségem, és már visszamondani sem tudom az utat. Kérlek ezeket most ne kezdjük el fejtegetni, mert abszolút irreleváns és nem válaszol a kérdésemre.)

Köszönöm szépen a jó tanácsokat előre is:))

Sziasztok!

18 éves lány vagyok, aki ha minden jól megy még egy évig itthon él a szüleivel, utána kirepül Pestre egyetemre Felvidékről.

Az a típusú lány vagyok, akit minden érdekel. Mindent szeretnék tudni, megtanulni. Ilyen pl. A sütés-főzés is. Anyukám nagyon pedáns, rendszerető, akinek a konyha az érzékeny területe, háklis, ha valami nincs a helyén, ami teljesen érthető.
Valahányszor szerettem volna valamit egyetül kreálni, vagy nem engedte, vagy kb mindent csinált helyettem, én annyival járulhattam hozzá, hogy max összekeverem a hozzávalókat, vagy elhozok neki valamit.

3 éve nyáron eldöntöttem, hogy pizzát fogok sütni, és tudtam, hogy ő csak későn jön haza ezért bőven van időm, ha nagy káoszt is csinálok el tudom pakolni. De úgy döntöttem, hogy nem szólok neki, mert csak elvenné tőle a kedvem, lebeszélne róla. Tudni kell, hogy nem tudok dagasztani kézzel, és gépünk sincs, először megpróbáltam egyedül, de utána inkább segítségnek hívtam a szomszéd nénit.
Már csak a kész megsült pizzát küldtem el, és annak örült. De amikor ezt kétszer háromszor megcsináltam már kereste az okokat, hogy neki ez miért plusz meló még munka után (nem mostam el rendesen a gyúródeszkát, hogyan raktam vissza az élesztőt a sütőbe, összekarcoltam a tepsit etc…) így kvázi ,,megtiltotta”.

Volt, hogy muffint próbáltam sütni, de ott is csináltam hibákat, nem is lett jó a tészta, nem sikerült, aztán volt hogy cookiest csináltam, az túl kemény lett, és aztán utána már nem próbálkoztam. De mind a két esetben tudom, hogy mit rontottam el, és mostmár újabb tapasztalatokkal biztosan jobban sikerülne mindkettő.

Most nyáron megint elkezdtem ez felől érdeklődni, el is terveztem, hogy holnap ha megint nem lesz itthon, akkor olyan kínai szezámmagos csirkét szeretnék csinálni, ami tényleg nem nagy tudomány, meg tudok forgatni egy húst lisztes cuccban, meg tudom sütni forró olajban, aztán össze tudom sütni a szósszal… eddig úgy is volt vele, hogy oké menjen, de aztán most délután küldtem neki két receptet valami kalácsról, és ez a párbeszéd zajlott le kettőnk között:
ő:-Ez a fahéjas nagyon tetszik, inkább holnap csinálhatnánk ezt, mint azt a csirkét..
én:- De azt én szeretném egyedül csinálni
ő:- Tudod egyáltalán, hogy hogy kell megsütni a húst??
én:- persze, hát míg meg nem barnul, de azt látni is lehet azon a paníron
ő:- hát nem! Belül is meg kell sülnie, azt te nem tudod, hogy mikor van kész, megeszed, aztán megbetegszel tőle, ezért lenne jobb, ha én is ott lennék.
én:- jó, de akkor így soha nem fogok megtanulni semmit.
ő:- ha gazdagok lennénk, hogy csak úgy pazarolgathatjuk az alapanyagot, akkor mit bánnám én, de örülök, hogy van hús a hűtőben!

Lehet, hogy egy részről igaza van. És értem is az aggodalmát. De én 18 éves létemre nagyon rosszul érzem magam, hogy nem tudok még pl dagasztani, vagy normálisan főzni. Pedig tényleg szeretnék. De így sosem fogok megtanulni, ha mindig beleavatkozik, nem hagy kibontakozni, és ,,jaj most ezzel gyorsan kész kell lennem, ne zavarj most” .

És ezen kívül még számos más ilyen dolog van. Például a szülővárosomtól messzebb nem merek elmenni tömegközlekedéssel egyedül. Mert soha nem engedtek el a szüleim, féltettek, és persze belém nevelték, hogy a jegyre pénz is kell, és hasonlók. Pest nem lenne tőlem messze, már sokszor mentünk vonattal iskolából, szóval megvan a fejemben az útvonal, de nem engednek el egyedül, és azt nem csinálhatom meg, hogy nem szólok nekik és csak észreveszik, hogy elmentem, mert abból hatalmas cirkusz lenne. És annyira rosszul érzem magam emiatt, hogy mi lesz jövőre, amikor egyedül kell ezt oldanom, majd’ 20 évesen kell megtapasztalnom azt amin más 17 évesen már túl volt, és majd úgy az egész felnőttkoromban.

Egyébként férreértés ne essék: nem akarok az anyukámra köpködni, vagy rosszat mondani. Nem rossz ember egyáltalán, sőt, kifejezetten jót akar. Kérdés, hogy mennyire visz engem ez előrébb, de a lényeg, hogy nem direkt a célja, hogy ne jussak sehova. Szóval kérlek ne bántsátok őt🫶

Sajnálom, ha hosszú. De köszi, hogy végigolvastad. Ölellek. 🫶

Sziasztok.
Most főképp azokhoz szólnék, akik logopédia (gyógypedagógia) szakon végeztek/jelenleg tanulnak/ismernek valakit aki ott tanul/végzett.
A végzős éve előtt álló, történelemből érettségiző (felvidéki vagyok, matek és töri érettségi nem kötelező, magyar, szlovák, angol mellé kell egy negyediket választani) és humán beállítottságú diák vagyok, aki többek között érdeklődik a pszichológia, és a tanulási, illetve nehézségek iránt. Mellékes információ, hogy diszkalkúliás vagyok.

Mindezidáig tudtam, hogy jogot szeretnék tanulni az Eltén, most nyáron el is kezdtem tanulni az érettségi tételeket, és szembesültem vele, hogy rengeteg. Mivel nincsenek az idegeim kötélből, és Einstein agyam sincs, valószínűnek tartom, hogy 480 pontot nem fogok tudni szerezni. Illetve nem is az a vitatkozós ember vagyok, miután elvégezném a jogot valószínűleg gyermekjogi képviselő lennék.

Másodikos koromban a cserkészet által részt vettem egy képzésen, ahol sokat tanultunk a gyerekekről, személyiségekről, illetve a speciális nevelésű gyermekekről is szó esett. Ez nagyon felkeltette az érdeklődésem, egy ideig úgy is volt, hogy ez mellett köteleződök el, de aztán visszatértem a joghoz.

Mostanában ahogy tanulgattam, olvasgattam a tételeket jöttem rá, hogy ha már most, úgy, hogy ennyi időm van még hátra, és időben kezdem a tanulást, és ilyen problémáim vannak a mennyiséggel, akkor a jogon valószínűleg elvéreznék, mivel tisztában vagyok vele, hogy az a mennyiség amit ott kérnek nem emberi.
(Kérlek ne gyertek azzal, hogy ,,ha így állsz hozzá hogy nem fog menni akkor az egyetemet önmagában felejtsd el”, mert nem azt mondom, hogy nem vagyok rá képes, de biztosan nagyon nehéz lenne, amit ki tudja meddig bírnék.)

Nagyon elkezdett érdekelni mostanában a logopédia szakirány, hiszen hiány van belőlük, és szükség van rájuk, a munkájukra. Itt viszont van egy bökkenő.
Egy ,,pici” beszédhiba, amit hadarásnak hívnak. Egész életemben ez volt. Sokszor nem érteni amit mondok, többször meg kell ismételnem amit mondok, és úgy érzem, mintha visszatartaná/lenyomná valami a nyelvem, és emiatt van probléma vele. Ha figyelek rá akkor tudok normálisan beszélni, de amikor ezt csinálom, zavar, mert nem akarok lassított film lenni, és nem akarom, hogy megaludjon a tej a számban, és érzem, hogy sietnék, mondanám a mondanivalóm stb..elmentem pár hónapja egy logopédushoz, aki a fent említett nyelv lenyomásos problémámnak elmondta az okát: kiskoromban sokáig ittam cumisüvegből és használtam cumit, az iskola első pár hónapjában már ,,csak” a cumisüveget használtam a reggeli kakaóm elfogyasztására. Ez a sokáig tartó cumihasználat azt eredményezte, hogy az említett eszköz lenyomta a nyelvemet, és úgy szoktam meg. Ezen az elmondása szerint nem lehet változtatni.

Úgy tudom, mivel voltam idén az educatio kiállításon, hogy a négy éves képzésből egy év általános, és annak letelte után kell szakirányt választani, ha a logopédiát választod, megteheted, de ha nem mész át a tehetségvizsgán, akkor van egy éved fejleszteni a beszéded, utána vizsgázol. Ezt lehet rosszul tudom. Kérlek javítsatok ki ha tévedek.

Különösen az Eltés tapasztalatok érdekelnek, vagy ha az nem, akkor a budapesti egyetemek valamelyikei.
Kérdésem a következő: szerintetek így lehet belőlem Logopédus?

Kérdés a címben. Első, második évad, kísértők és a párok tagjai egyaránt. Minden érdekel. 😁

Holnap megyünk kirándulni a családommal. Van egy másfél éves vizsla kutyusunk, akit a család ötödik (ketten vagyunk tesok) tagjaként kezelünk és szeretünk, viszont nyilván Törökországba nem repülhet velünk (elég vitális kutya, ugrál, harap [bár azt már inkább nevezném csak sima rágásnak, ha simogatom és nincs nála játék], és kell neki, hogy picit kifáradjon).

A nagyapám velünk él, de az, hogy vele itthon maradjon egyedül több okból is kizárt volt (nem elég türelmes vele, bármikor ha picit túl hiperaktív megüti, [nem a fején, amiatt már többször szóltunk, hogy ne, persze nyilván a legjobb az lenne ha sehol nem kellene, mi nem is igazán csináljuk], kiabál vele, illetve nem is szeretgeti annyira mint mondjuk én) és attól is féltünk, hogy itthon fog várni minket az ajtó előtt, és szomorú lesz. Tavaly a nagyapám pont a kirándulás előtti héten kórházba került, szóval akkor nem volt kérdés, hogy el kell vinnünk a kutyát egy megőrzőbe.

Idén sem volt kérdés, hogy emellett döntsünk, bár apukám elég nehezen ment bele, szerinte jól el lett volna nagyapával is, de aztán sikerült rászedni őt, és holnap reggel kilenc körül visszük, háromkor pedig repülünk. Tavaly nagyon jól érezte magát azon a helyen, igazából egy lány ismerősöm aki tapasztalt az állatokkal, kutyákkal, menhelyre is jár, szokott kutyákat megőrizni, és neki is van asszem két kutyusa. Ahogy említettem előző alkalommal nagyon jól érezte magát ott a kis csöppség, amikor hazahoztuk, picit le is volt törve, hogy nem lehet az újonnan megismert barátjával.

Ami miatt én úgy döntöttem, hogy megosztom ezt veletek, és az ,,off my chest” kategóriába teszem, az az aggodalom, ami elfog vele kapcsolatban. Mi van akkor, ha nagyon hiányozni fogunk neki, és ha azt fogja hinni, hogy eladtuk őt, és soha többé nem jövünk vissza? Mi van akkor, ha szomorú lesz? … ha arra gondolok, hogy ő a kapun belül lesz, és észreveszi, hogy elhajtunk kocsival nélküle, majd fog utánunk nézni, összeszorul a szívem…

Akinek esetleg ezzel van tapasztalata, nyugtasson meg valahogy, valamivel.. nagyon sokat jelent nekünk, és neki a legjobbat szeretnénk…

Köszönöm, hogy végigolvastad, és ha esetleg válaszolsz is. Ölellek🫶