u/Frosty_Site9211

▲ 5 r/tanulommagam+1 crossposts

Nem haladok eléggé jogsival pesten, szerintetek le akarnak húzni?

Egy autósiskolánál tanulok, és úgy érzem, pont olyan oktatóhoz kerültem, akivel egyszerűen nem haladunk. Mielőtt belevágtam volna, édesapámmal már kb. 18 órát vezettem, hogy minél felkészültebben kezdjek, és igyekeztünk mindent begyakorolni, amit csak lehet, hogy kevesebb legyen a kötelező óraszám. Így mire az oktatóhoz kerültem, már tudtam tolatni, váltani egészen négyesig, a párhuzamos parkolás is megy valamennyire (bár azon még lehetne csiszolni), és kézifékkel is el tudok indulni lejtőn.

Ehhez képest most a 8. óránál tartunk, és csak most kezdtük el a váltást. A problémám az, hogy egyszerűen nem haladunk olyan ütemben, mint amennyire szerintem a tudásom alapján lehetne. Ez azért is gond, mert novemberig muszáj megszereznem a jogosítványt, különben lejár a KRESZ-vizsgám érvényessége.

Ráadásul az oktató kicsit simlisnek tűnik nekem. Ragaszkodik hozzá, hogy 45–50 órát vezessünk le, és bár azt mondja magáról, hogy rugalmas, mégis ahhoz ragaszkodik, hogy hétvégén vezessek – ami értelemszerűen felárral jár –, miközben nekem hét közben minden napom szabad 16:00-tól. (Tudom, hogy 30 óra alatt nehezen levezethető az 580 km, de 35–40 alatt szerintem megoldható, főleg ha rátanulok.)

Szerintetek ez elég ok arra, hogy próbáljak váltani, vagy inkább csak túlspilázom a dolgot? Mivel a pénzt már kifizettem, csak az autósiskolán (Dodzsem autóiskola) belül tudnék másik oktatót kérni, úgyhogy ha van valakinek konkrét ajánlása, hogy kihez érdemes átkérnem magam, azt megköszönném!

reddit.com
u/Frosty_Site9211 — 7 days ago