u/Fun_Chocolate_8988

Van két közeli barátnőm. Az egyikük 18 éves, vele már kb. 9 éve tart a barátságunk, a másik pedig 16 éves, aki ugyanabba a gimibe jár, ahova mi is járunk (vagyis én csak jártam, mert most ballagtam), vele kb. másfél éve lettünk jóban.

Az igazság az, hogy sokat köszönhetek nekik. Amikor tudunk, szervezünk programokat, sokat nevetünk, beszélgetünk, szóval vannak nagyon jó pillanataink. Viszont ennek van egy másik oldala is, ami egyre jobban megvisel.

Mióta a 16 éves barátnőnk is bekerült a társaságba, sokszor azt érzem, hogy a velük való kapcsolat inkább stresszt és feszültséget okoz bennem. Napi szinten hívogatnak, sokszor órákig beszélnek olyan dolgokról, amik egyáltalán nem érdekelnek, viszont nagyon nehéz velük lezárni a hívást. Hiába mondom, hogy dolgom van vagy tanulok, sokszor mintha meg sem hallanák.

Most készülök a szóbelikre, ezért többször normálisan elmondtam nekik, hogy napközben tanulok, és inkább este keressenek, de ezt főleg a 16 éves barátnőm nem nagyon érti meg. Ha nem veszem fel a telefont, rögtön jönnek a szemrehányások, hogy biztos meguntam és/vagy direkt kerülöm őket.

A másik probléma, hogy ők nagyon bulizósak, én viszont egyáltalán nem vagyok ilyen típus. Nem szeretek inni sem, mégis folyamatosan próbálnak rábeszélni a bulikra, sőt sokszor vicceskedve mondják, hogy majd ők "itatnak" engem. Szerencsére ez eddig nem történt meg, mert nem hagytam, de ettől még rosszul esik, hogy nem tisztelik a határaimat. A 16 éves barátnőm ráadásul sokszor annyira lerészegedik a bulikban, hogy már alig lehet vele bírni.

A nemet sem igazán fogadják el. Ha valahova nem akarok menni, akkor könyörögnek vagy erősködnek. Őket majdnem mindig mindenhova elengedik a szüleik (bár a 16 éves barátnőmmel mostanában elég szigorú az anyja), engem viszont eléggé fog az anyukám, főleg a tanulás miatt. Én ezt megértem, mert csak jót akar nekem, viszont a barátnőimnek ez nagyon nem tetszik, és emiatt sokszor szidják anyukámat, ami nekem nagyon rosszul esik.

Mostanában egyre többször gondolkodom azon, hogy lehet, nem kellene tovább erőltetnem ezt a barátságot, mert sokszor inkább lehúznak és rossz irányba akarnak vinni. Állandóan azt érzem, hogy készenlétben kell állnom, nehogy valamin megsértődjenek vagy kiakadjanak rám.

Vannak más barátaim is, akik sokkal nyugodtabbak és kedvesebbek, csak sajnos messzebb laknak, ezért nehezebb velük találkozni.

Lehet, hogy egyszerűen kinőttem ebből a társaságból? Ti mit tennétek a helyemben?

Van két közeli barátnőm. Az egyikük 18 éves, vele már kb. 9 éve tart a barátságunk, a másik pedig 16 éves, aki ugyanabba a gimibe jár, ahova mi is járunk (vagyis én csak jártam, mert most ballagtam), vele kb. másfél éve lettünk jóban.

Az igazság az, hogy sokat köszönhetek nekik. Amikor tudunk, szervezünk programokat, sokat nevetünk, beszélgetünk, szóval vannak nagyon jó pillanataink. Viszont ennek van egy másik oldala is, ami egyre jobban megvisel.

Mióta a 16 éves barátnőnk is bekerült a társaságba, sokszor azt érzem, hogy a velük való kapcsolat inkább stresszt és feszültséget okoz bennem. Napi szinten hívogatnak, sokszor órákig beszélnek olyan dolgokról, amik egyáltalán nem érdekelnek, viszont nagyon nehéz velük lezárni a hívást. Hiába mondom, hogy dolgom van vagy tanulok, sokszor mintha meg sem hallanák.

Most készülök a szóbelikre, ezért többször normálisan elmondtam nekik, hogy napközben tanulok, és inkább este keressenek, de ezt főleg a 16 éves barátnőm nem nagyon érti meg. Ha nem veszem fel a telefont, rögtön jönnek a szemrehányások, hogy biztos meguntam és/vagy direkt kerülöm őket.

A másik probléma, hogy ők nagyon bulizósak, én viszont egyáltalán nem vagyok ilyen típus. Nem szeretek inni sem, mégis folyamatosan próbálnak rábeszélni a bulikra, sőt sokszor vicceskedve mondják, hogy majd ők "itatnak" engem. Szerencsére ez eddig nem történt meg, mert nem hagytam, de ettől még rosszul esik, hogy nem tisztelik a határaimat. A 16 éves barátnőm ráadásul sokszor annyira lerészegedik a bulikban, hogy már alig lehet vele bírni.

A nemet sem igazán fogadják el. Ha valahova nem akarok menni, akkor könyörögnek vagy erősködnek. Őket majdnem mindig mindenhova elengedik a szüleik (bár a 16 éves barátnőmmel mostanában elég szigorú az anyja), engem viszont eléggé fog az anyukám, főleg a tanulás miatt. Én ezt megértem, mert csak jót akar nekem, viszont a barátnőimnek ez nagyon nem tetszik, és emiatt sokszor szidják anyukámat, ami nekem nagyon rosszul esik.

Mostanában egyre többször gondolkodom azon, hogy lehet, nem kellene tovább erőltetnem ezt a barátságot, mert sokszor inkább lehúznak és rossz irányba akarnak vinni. Állandóan azt érzem, hogy készenlétben kell állnom, nehogy valamin megsértődjenek vagy kiakadjanak rám.

Vannak más barátaim is, akik sokkal nyugodtabbak és kedvesebbek, csak sajnos messzebb laknak, ezért nehezebb velük találkozni.

Lehet, hogy egyszerűen kinőttem ebből a társaságból? Ti mit tennétek a helyemben?

Nem tudom, hogyan dolgozzam fel azt, hogy az anyám csak akkor kedves velem, amikor minden tökéletes. Ha hibázom (akár teljesen apró dolgokban is), egyből jön a flegmázás, a kiabálás, sőt még kurvaanyázni is szokott néha.

A legrosszabb az egészben, hogy nem érzem azt, hogy "rossz gyerek" lennék. Mindig is nagyon szótfogadó voltam, próbáltam jól viselkedni, megfelelni, nem problémát okozni. Mégis sokszor azt érzem, hogy ezt sosem értékelte igazán.

Nagyon irigylem azokat az embereket, akiknek a szülei normálisan, tisztelettel beszélnek velük akkor is, ha hibáznak vagy nem tökéletesek. Nálunk mintha csak addig lenne béke, amíg minden pontosan úgy történik, ahogy kell.

Igazából nem is tudom, tanácsot várok-e, csak szerettem volna kiírni magamból, mert mostanában nagyon nehéz ezt nem magamra venni. 🥲

Sziasztok!

18 éves lány vagyok, és az utóbbi fél évben eléggé elengedtem magam étkezés terén. Egyáltalán nem figyeltem arra, hogy mit eszek, nem számoltam a kalóriákat, és rendszeresen ettem édességeket, chipset meg egyéb snackeket. Emiatt sajnos elég gyorsan fel is szedtem pár kilót, ami eléggé meglátszik rajtam (főleg a combomon és a fenekemen), és ez nagyon zavar.

Télen és tavasszal még nem foglalkoztam vele annyira, mert a vastag ruhák úgyis eltakarták a fölösleget, meg valahogy nem érdekelt különösebben. Most viszont, hogy közeledik a nyár, egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben, és eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, én nem nézhetek így ki.

Szeretném elkezdeni számolni a kalóriákat, egészségesebben enni, és fogyni pár kilót. A probléma az, hogy még itthon élek a szüleimmel, így nem magamra főzök, ezért attól tartok, hogy nem fogok tudni mindent grammra pontosan mérni vagy kiszámolni. Szeptembertől valószínűleg kolis leszek, és abban reménykedem, hogy ott valamennyivel könnyebb lesz jobban kontrollálni az étkezést, de addig is szeretnék elkezdeni változtatni.

A másik problémám az, hogy szeretném teljesen elhagyni a mindenféle egészségtelen édességeket és snackeket, viszont félek attól, hogy ha hosszabb ideig nem eszek ilyesmit, akkor egyszerűen meg fogok őrülni, mert annyira hiányozni fog. Nem tudom, hogy érdemes-e teljesen megvonni magamtól ezeket, vagy néha beleférhet egy kis nasi.

Azoktól kérdeznék, akik hasonló helyzetben voltak:

- Hogyan kezdtetek neki a fogyásnak?

- Mennyire kell pontosan számolni a kalóriákat?

- Lehet fogyni úgy is, ha nem tudok mindent lemérni?

- Ti teljesen elhagytátok az édességeket, vagy néha ettetek?

- Van valami tanácsotok arra, hogyan ne adjam fel pár hét után?

Bármilyen tapasztalatot vagy tanácsot szívesen fogadok. 😊

Sziasztok!

18 éves lány vagyok, és az utóbbi fél évben eléggé elengedtem magam étkezés terén. Egyáltalán nem figyeltem arra, hogy mit eszek, nem számoltam a kalóriákat, és rendszeresen ettem édességeket, chipset meg egyéb snackeket. Emiatt sajnos elég gyorsan fel is szedtem pár kilót, ami eléggé meglátszik rajtam (főleg a combomon és a fenekemen), és ez nagyon zavar.

Télen és tavasszal még nem foglalkoztam vele annyira, mert a vastag ruhák úgyis eltakarták a fölösleget, meg valahogy nem érdekelt különösebben. Most viszont, hogy közeledik a nyár, egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben, és eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, én nem nézhetek így ki.

Szeretném elkezdeni számolni a kalóriákat, egészségesebben enni, és fogyni pár kilót. A probléma az, hogy még itthon élek a szüleimmel, így nem magamra főzök, ezért attól tartok, hogy nem fogok tudni mindent grammra pontosan mérni vagy kiszámolni. Szeptembertől valószínűleg kolis leszek, és abban reménykedem, hogy ott valamennyivel könnyebb lesz jobban kontrollálni az étkezést, de addig is szeretnék elkezdeni változtatni.

A másik problémám az, hogy szeretném teljesen elhagyni a mindenféle egészségtelen édességeket és snackeket, viszont félek attól, hogy ha hosszabb ideig nem eszek ilyesmit, akkor egyszerűen meg fogok őrülni, mert annyira hiányozni fog. Nem tudom, hogy érdemes-e teljesen megvonni magamtól ezeket, vagy inkább néha beleférhet egy kis nasi.

Azoktól kérdeznék, akik hasonló helyzetben voltak:

- Hogyan kezdtetek neki a fogyásnak?

- Mennyire kell pontosan számolni a kalóriákat?

- Lehet fogyni úgy is, ha nem tudok mindent lemérni?

- Ti teljesen elhagytátok az édességeket, vagy néha ettetek?

- Van valami tanácsotok arra, hogyan ne adjam fel pár hét után?

Bármilyen tapasztalatot vagy tanácsot szívesen fogadok. 😊