u/Karoly_Nemecsek

Sziasztok! Online beszélgetnék. Kíváncsiságból írom ezt a posztot, hogy vajon bárki kíváncsi lenne-e egy hozzám hasonló, nulla önértékeléssel létező, alagsori befőttre, egy beszélgetésre, vagy akár több beszélgetésre. Bárki írhat, aki beszélgetne. Találkozni... nem nagyon fogunk :)

​

A hikikomori (japánul  ひきこもり vagy 引き籠もり) szó jelentése körülbelül az, hogy „elzárva lenni”, és egy alapvetően Japánban  megfigyelhető, több évtizedes társadalmi jelenség – és a hozzá köthető emberek – megnevezése. A japán egészségügyi minisztérium hivatalosan is definiálta a fogalmat; minden olyan személy, aki elzárkózik otthonába, és több mint 6 hónapig fenntartja ezt az állapotot. Wikipédia.

​

Hogy mégis miért nevezem magam pszeudó, hamis hikikomorinak? Valójában nem zárkózok el a külvilágtól teljesen. Azonban nem emlékszek egy alkalomra sem, az előző pár évből, amikor bármikor valakivel tudtam volna beszélgetni, nem írásos formában. És nem, azt nem veszem beszélgetésnek, ha jegyet kérek a kallertől, vagy megkérdezem a pénztárostól, hogy adjak-e aprót; vagy hogy az előadást hallgatom az egyetemen, vagy akár szóban felelek. Ha a legjobb barátomnak nem tudnék naponta írni, szerintem már teljesen becsavarodtam volna.

​

Magamról: Mentálisan beteg vagyok, ha valaki szeretne, tudna írni egy száz oldalas tanulmányt. Folyamatosan jár az agyam, gondolkodok, zsebfilozofálok. Kávé függő vagyok, keveset alszok, hogy meghosszabbítsam a napot. Szeretek olvasni nagyon rossz novellákat, mangát, szeretek animét nézni, és a ráment, de alig eszek. Szeretem az MLP-t, Yugiohzni szoktam, és imádom az rpg-ket, a DnD-t, roleplayt, a fantasyt, a scifit, a pokemont. Nem tudok emberek közt lenni, utálom a nyarat, a meleget, az én ideális helyem egy leengedett redőnyű szoba.

​

Egy olyan otthoni munkám van, ami teljesen kikészít idegileg, erről nem szeretnék beszélni.

Mint mondtam, csak beszélgetni szeretnék. Bárki írjon, aki kíváncsi.

​

Like you can't make this up.

Diana comes from a posh, rich family, with influential/word-renowned ancestor, but by the time the events takes place, their ways of nobility is diminished to being more genteel. Which is a common trope in my opinion, especially one where the protagonist's love interest is a fallen noble whose family was stripped of their title, and/or she tries to restore it.

Meanwhile Akko is from a commoner family, with no history related to magic users. Even though she is not seen as a magic user prodigy, unlike Diana, she is able to find her ways.

We know very little about their parents, but it's also an usual thing that the other girl's mother/or both parents are dead, and such is the way for Diana's mother.

Even their appaerance is very typical.

Akko is the brunette soft one with bubbly/kind personality, with more younger looking bodytype, while Diana has that well known type of first-rude-but-became-lover-with-the-protagonist type. Her blonde, pretty hair, and blue eyes are just the cherry on top.

If we ever get a second season I wish for them to get together canonically!

Tartózkodok az öndiagnózistól, de nem tudok másra gondolni. Szeretnék eljutni pszichológushoz, de jelenleg nincs módom rá. Sajnos gyerekkoromban nem sikerült az a szocializáció, és a társasági készsgéket kifejlődése, ami most segíthetne.

Huszonnégy vagyok most. Már tíz éve érzem, hogy valami nincs rendben, talán régebb óta is így van, csak nem emlékszek rá. Talán morbidnak hangzik, de nem terveztem a 18. évem után élni. Sokszor éreztem az életemben ilyen filmszakadás szerű pillanatokat. Nem próbáltam meg öngyilkos lenni, végül valahogy elfogadtam a dolgot, de az a gondolat nem múlt el, hogy mindig ott van ez a lehetőség, ha nem marad más. Talán ezért is vagyok sokkal inkább kockázatvállaló.

Régóta küzdök egy üresség érzéssel. Nem az érzések hiányával, mert azokat meg tudom élni, és elég érzelgősnek is érzem magam. Sokkal inkább az a baj, hogy a nap nagy részében azt érzem, hogy jobb lenne belefeküdni egy árokba, és várni, hogy visszavegyen a föld. Folyamatosan fáradt vagyok, de nem fizikailag, sokkal inkább lelkileg vékonyodtam el. A legrosszabb, hogy ez legtöbbször, periodikusan tart, van, hogy hetekig, és ilyenkor nem csak a motivációm, de az életkedvem is elvesztem. De ha le tudok ülni, akkor úgy érzem, egy nem evilági térben lebegek. De teljesen nem tudom, mikor tudtam utoljára relaxálni, teljesen elengedni magam. Talán soha. Nemrég kezdtem el azon gondolkodni, hogyha ez nem normális, az átlag ember mit érez?

Másfelől, sokszor úgy érzem, mintha nem a saját testemben lennék, hanem kívülről szemlélném magam, és ha felismerem a problémáim egy írásban, azonnal felteszem a kérdést magamban, vajon nem-e képzelem be? (Nem.) Sajnos apatikusan érzek a eredmények/dicséretek felé is. Jól esik, de úgy érzem, bármit teszek, azt más is meg tudná csinálni, sőt, jobban is. Nem érzek büszkeséget, vagy a

sikeres befejezés miatti örömöt, hanem, inkább azt, teljesen haszontalan vagyok. Pedig legalább örülni kellene, egy pozitív eredménynek, nem?

Ha ezek az érzések nincsenek, akkor folyamatosan kocsma van a fejemben, folyamatosan zakazolnak a gondolataim, megállás nélkül, nincs egy perc csend sem. Még akkor is, ha éppen egy fontos gondolatmenetet/novella ötletet vezetek végig mentálisan, van, hogy egy gondolat szétrobbantja, és nem tudom újra kezdeni. Mintha a síneken mennék át, és pont középen, a semmiből egy teljes sebességgel robogó vonat teletalálna. Sokszor ezért még könnyebb gondolatokat sem tudok befejezni. Ezek a dolgok lehetnek teljesen véletlenszerűek, vagy nehéz emlékek. Mivel vizuális vagyok, sajnos képi formában is látom. De a rossz emlékek másokban is felidéződnek, nem?

Send help pls :(

Sziasztok!

Ha pszichológushoz megyek, noha még csak tervezem, milyen kérdésekre készüljek fel? Mindenképp össze szeretném írni, mert biztos, hogy a reflektorfényben, kapásból nem fogok tudni jó választ adni.

Elolvastam a neten található kapcsolódó blogokat, és hogy elsőre meg fogják kérdezni, miért jöttem, mit szeretnék elérni, voltam-e már pszichológusnál...

De utána mi történik a fentmaradó időben? Nézzük egymást? Milyen úton indul el a beszélgetés, mik lesznek a kérdések, amiket feltesz? Nektek milyen kérdéseket tettek fel?

Sziasztok!

Régóta érlelődik bennem a címben található felvetés.

Bűntudatot (legalább is bűntudatot, és az abból fakadó, magam felé fordított haragot, szégyent, elkeseredettséget, összezavartságot) érzek, ha valamiért boldog vagyok; legyen az olyasmi, mint egy csendes pillanat, amire már szükségem volt; ha teljesítek egy célt, elérek valamit, amire vágytam.

Egyfelől, nehezebben élem meg a boldogsághoz kapcsolódó érzéseket egy ideje. Szó sincs arról, hogy egyáltan nem tudnám; örülök, hálás vagyok, és pozitív érzelmekkel tölt fel, ha a legjobb barátommal tölthetek időt például, vagy mosolygok, ha egy viccet olvasok.

Azonban ezen az időn kívül, apatikusan érzem magam. Bűntudatom van, amikor kicsit is jól érzem magam; ha azt veszem észre, hogy mosolygok, azonnal fapofára váltok, egy nagyot nyelek, hogy elmúljon. Még akkor is, ha egyedül vagyok akár az egész utcában, mert úgy érzem, nem helyes, nincs min mosolyognom, nem vagyok olyan helyzetben, hogy megérdemeljem, hogy vidám legyek. A megérdemlés kérdésére is idegesít.

Úgy érzem, nem helyes, hogy az érzelmeim ilyen jutalomfalatok, amiket az agyam látszólag teljesen önkényesen, minden logikát nélkülözve adagol. Felfogom, hogy ezek a dolgok az agyam kémiai egyenletlenségeiől származnak, azonban nem tudok erre logikus választ adni, a viselkedésemet megváltoztatni.

Azt szeretném kérdezni tőletek

1. Ti hogyan ismertétek fel, hogy ilyen problémátok van?

2. Milyen pszichológiai eseményhez vezetitek vissza a hasonló gondolataitok?

3. Milyen szakanyagot olvashatok el, hogy többet tudjak meg erről?

4. Ezzel fordulhatok pszichológushoz? Tudom, mindenki a maga szintjén nyomorog, de nagyobb a félelmem, hogy elhajtanak, hogy miért terhelem őket ilyen hülyeségekkel, és azt mondják, hogy csak embereljem meg magam 🫠

Szívesen válaszolok minden kérdésre, ha felmerül.