
Hétfőn két, Mészáros Lőrinchez köthető luxusgép is Bordeaux-ba repült
Vajon mit szállítottak Lölőék Franciaországba?

Vajon mit szállítottak Lölőék Franciaországba?
Amikor nemrég NER feleséget láttunk vezetőszáron és bilincsben, mindenkiben felmerült, hogy Lévai Anikót is szeretnék így látni. Az igény teljesen jogos, így összeszedtük, mik azok a bűnök, amik Lévai lelkén száradnak, hogy emlékeztessük Orbánt a kötcsei bohóckodása közben: nem felejtettük el amit a családja művelt 16 év alatt.
A legemlékezetesebb a kegyelmi botrány: Lévai barátnői, Ugron Zsolna és Molnár-Bánffy Kata ezer szálon kötődnek a Kónya családhoz Tudjuk, hogy épült fel ez a kapcsolati háló, és bár Novák Katalin és Balog Zoltán magára vállalta a bűnös szerepét, kizárt, hogy ilyen döntést ők maguk meghozhattak volna a legfelsőbb jóváhagyás nélkül, ami itt Lévaitól jött. Nem tisztünk megérteni ennek az asszonynak az erkölcsi és pszichológiai állapotát, de az, hogy többgyermekes családanyaként hozzájárult ahhoz, hogy egy elítélt pedofil segítője szabadon garázdálkodjon, az igencsak sötét lelkületre és aljasságra vall.
Nem különben aljas tett volt Iványi Gábor lelkészt és a gyülekezetét zaklatni, kitenni büntetőeljárásoknak, ellehetetleníteni a tevékenységüket, teljes jogfosztottságba taszítani azokat, akik egész életükben csak másokon segítettek. Először Lévai Anikó kiáltotta ki árulónak Iványit, miután az felszólalt az Orbán rezsim törvénytelenségei és elnyomása ellen. Lévai ezután börtönbe juttatta volna azt a lelkészt, aki eskette őket és a gyerekeiket keresztelte. Hogy miért? Mert ez a nő gátlástalanul megtehette hogy árt másoknak és ehhez igénybe vette a hatóságok és a teljes államapparátus segítségét.
Pusztaverszáj és a zebrák története jól mutatja ennek a nőnek a kisebbségi komplexusokkal kevert megalomániáját. Az első Orbán kormány idején is tanúbizonyságot tett ‘üzleti érzékéről’, elég csak a tokaji szőlőkre és a Mester utcai önkormányzati szoba-konyhás lakásból lett Haris közi nagypolgári lakásra, majd a Cinege utcai villára gondolni. Olyan emberként, aki egy pillanatig sem dolgozott piaci alapon, mára elképesztő luxusban él, az egész családjával, és később sem lesznek gondjaik, köszönhetően annak a pénznek, amit az évek során a saját nevén helyezett el külföldön.
Illik megköszönni még Lévainak a magyar kultúra lezüllesztését és tönkretételét is. Ő volt az, aki 2010-ben ránk szabadította kedves barátját, Szőcs Gézát, aki mindent megtett, hogy a kultúra a NER elit kiváltsága, az intézmények pedig kifizetőhelyek legyenek. Rajtuk keresztül aztán jött a sáskahad. Nélkülük egészen biztosan gazdagabb lenne a magyar kultúra, ezt pedig köszönhetjük Orbán feleségének is.
A teljes írást itt lehet elolvasni:
Lévai Anikó bűnei - Hungary in Exile
Szeretnénk a svájci magyarok segítségét kérni. A Hungary in Exile egy tényfeltárással foglalkozó szervezet, igyekszünk fényt deríteni arra, hogy mi történt 16 év alatt Magyarországon és azon kívül a magyar adófizetők pénzével és milyen visszaélések történtek az országban és azon kívül.
Jelenleg egy nagyon fontos ügyet igyekszünk feltárni, amihez szükségünk lenne a segítségetekre. Arra kérjük a Svájcban élő vagy dolgozó magyarokat, hogy osszák meg velünk a tapasztalataikat a berni Magyar Nagykövetség és a genfi Magyar Főkonzulátus működésével kapcsolatban. Elsősorban a követség és a főkonzulátus 2013 és 2026 közötti működésére lennénk kíváncsiak, ha van akár pozitív, akár negatív tapasztalatotok, vagy történetetek, információtok ami segíthet, akkor kérlek küldjétek el nekünk.
Várjuk az infókat itt vagy privát üzenetben. Előre is köszönjük a segítségeteket!
Kumin Ferenc nagykövet hatalmas partival búcsúzott Londonból, de az utolsó aljassága már az elutazása után derült ki:
RICHARD EDEN: King Charles caught up in a most peculiar horsey hoo-ha | Daily Mail Online
Egy "bennfentes forrás" értesítette a Daily Mail-t hogy a Tisza kormány visszakéri a lipicai lovakat amiket még III. Károly király koronázásakor adott ajándékba az Orbán kormány. Mint kiderült, ez nem igaz.
A forrás azt is elmondta az újságírónak, hogy a kommunizmus óta nem történt olyan, ami most Magyarországon van, és Magyar Péter kormánya nem csak a Tisza ellenfeleit lehetetleníti el, hanem célja a magyarok nemzetközi kapcsolatainak és megítélésének az aláásása is.
Úgy tudjuk több forrásból is, hogy ez a "well-placed Hungarian source" nem volt más, mint Kumin Ferenc volt nagykövet, aki ezt a hazugságot előadta Richard Eden újságírónak. Reméljük, hogy ez az ember soha többé nem fog a diplomácia közelébe kerülni és végleg eltűnik a közéletből.
These recent pictures are from her Marbella holiday, pictured with her brother, Hubertus von Hohenlohe and Gunilla von Bismarck
2021-ben az MNV Zrt. egy nem nyilvános kormányhatározat alapján megvásárolta a Batthyány család Ausztriában őrzött okleveleit. Megszereztük a vásárlással kapcsolatos dokumentumokat:
A Batthyány Oklevelek adásvételi szerződése – Hungary in Exile
A Batthyány Oklevelek szakértői dokumentumai – Hungary in Exile
Ezek alapján három magánszemély, az osztrák Batthyány-Strattmann Veronika özvegy hercegné, valamint sógorai, dr. Batthyány Ferenc gróf és Batthyány Ádám gróf összesen 5.600.000 EUR-t, vagyis akkori árfolyamon 2.250.000.000 forintot kapott az államtól az oklevelekért.
Batthyány Ádám gróf közel 750 millió forintot keresett az ügyleten. A gróf az egyik megszűntetett kekva, a Batthyány Lajos Alapítvány tiszteletbeli elnöke, amely a NER egyik kifizetőhelye volt: többek között a szélsőjobbos CPAC rendezvényeket, az Alapjogokért Központot és a Danube Institute-ot, a Rubicon Intézetet, a kétes hírű Drogkutató Intézetet finanszírozta, közpénzből.
Arra kérdésre, hogy mi indokolta a nemzetközi viszonylatban is magas, 5,6 millió eurós vételárat, illetve hogy az oklevél vásárlás egyéb szereplői, közvetítői, köztük a Fidesz közeli Balsai Ügyvédi Iroda mennyi pénzt keresett az üzleten, az MNV Zrt. nem válaszolt.
Mezőkövesd városa az augusztus 20-át, ami ott a város napja is, a jelenleg tisztség nélküli Tállai András (volt fideszes országgyűlési képviselő) ünnepi beszédével és jelenlétével ünnepelte. Kiemelt helyen ült a templomi szentmisén is feleségével, ahol a pap külön köszöntötte őket, illetve együtt koszorúzott a helyi politikusokkal.
Eközben a város és a térség Tiszás országgyűlési képviselőjét, Csézy Erzsébetet nem hívták meg a rendezvényekre, ő környékbeli településeken vett részt programokon.
Valaki szólna esetleg a mezőkövesdieknek hogy kormányváltás volt április 12-én és a helyi kiskirályok már nem urak többé?
A héten többen látták Tiborczot a Botaniq Clubban és a Pasaréti úti irodaházban is, valamint az őt szállító, sötétített ablakú mikrobusz is minden nap jött-ment a Költő utcai villájukból. Megbeszéléseket tartott Budapesten, de arra nagyon vigyáztak hogy ne derüljön ki hogy az országban van, pláne a sajtó ne tudjon róla. Nem sikerült, úgy tudom több újságíró is figyelte a felbukkanási helyeit a héten, remélem valakinek sikerült lefotóznia is.
A kép tavaly készült az amerikai követség fogadásán, Tiborcz mellett Nagy István volt svájci nagykövet, bankár látható.
A zabolai Roy-Chowhury Mikes Alapítvány összesen 875.986.800 Ft összegű támogatást kapott a magyar adófizetők pénzéből 2017-ben a luxusszállodaként működő kastély felújítására.
Mint látható, egy pár soros levél és egy egy oldalas táblázat volt a pályázat alapja.
Az elszámolás határidejét többször módosították, legutóbb 2025 október 31-re, de még mindig nem számoltak el a közel 900 millió forintos támogatási összeggel.
A teljes pályázati dokumentációt itt lehet megtekinteni:
A zabolai Mikes-kastély pályázati anyaga (BGA Zrt.) – Hungary in Exile
A kastély onnan ismert, hogy a kegyelmi botrány főszereplőjének a falujában található, és Novák Katalin valamint Lévai Anikó is többször nyaralt ott a családjával.
Továbbá a kastély tulajdonosa, Ugron Zsolna volt férje, Roy-Chowdhury Mikes Gregor ellen két millió eurós sikkasztás miatt nyomoznak, ami miatt a kastélyt tulajdonló céget is zár alá vették a román hatóságok:
Telex: A kézdivásárhelyi nadrággyár kivéreztetésével vádolják a zabolai Mikes-örököst
A zabolai Roy-Chowdhury Mikes Alapítvány összesen 875.986.800 Ft összegű támogatást kapott a magyar adófizetők pénzéből 2017-ben a luxusszállodaként működő kastély felújítására.
Mint látható, egy pár soros levél és egy egy oldalas táblázat volt a pályázat alapja.
Az elszámolás határidejét többször módosították, legutóbb 2025 október 31-re, de még mindig nem számoltak el a közel 900 millió forintos támogatási összeggel.
A teljes pályázati dokumentációt itt lehet megtekinteni:
A zabolai Mikes-kastély pályázati anyaga (BGA Zrt.) – Hungary in Exile
A közpénzből működő alapítvány eddig 3,5 milliárd forint költségvetési támogatást kapott, aminek nagy részét személyi kiadásokra fordították. A NAV és a Miniszterelnökség is vizsgálatot folytat.