u/Particular_Writer_63

Gyakran olvasom, hogy relatív nagyobb kockázatot vállalni fiatalon érdemes, hiszen ilyenkor az ember még nem keres olyan sokat illetve nem fektet be olyan sokat, ha veszít is sincs akkora probléma, még előtte amúgy is 40 év munkaviszony.

Ezzel szemben azzal is relatív gyakran találkozom, hogy amikor valaki fiatalon örököl sok pénzt, akkor azt lehetőleg okosan fektesse be minimális rizikóval, hiszen ezzel az anyagi jólétét garantálhatja élete végéig.

A kérdésem a két esetnek egy keveréke: Milyen stratégiát választanátok, ha nincs még jelentős mennyiségű megspórolt pénzetek, azonban relatív korán fogtok jól keresni: Mondjuk 25 éves kortól lehetőségetek nyílik havi 1M forint befektetésére, illetve évente 2-3%-al tudjátok emelni a havi befektetés összegét.

Nagyon sok embertől hallom illetve sokszor társkeresőkön lehet olvasni, hogy szeretik a spontán programokat, a semmiből felmerülő tevékenységeket.

Saját tapasztalom azonban az, hogy nagyon kevesen mennek bele spontán dolgokba. Például írok egy barátomnak kedd délután, holnap van-e kedve a Balatont megkerülni, vagy elmenni via ferratázni hétvégén, vagy elrepülni egy random ország random városába, ahol még nem voltunk, pusztán azért mert olcsó a repjegy. Nagyon ritkán kapok beleegyező választ, pedig az életkoromból és szociális helyzetemből adódva (egyetemista + alkalmi munkák, anyagilag középosztály) a spontanitást nem lehetetleníti el semmiféle kötelesség.

Szóval a kérdésem azokhoz szól, akik szintén nem mennek el a fentebb írt programokra, de magukat spontánnak tartják: Ti mire gondoltok spontán program alatt?

TLDR: Sok kapcsolati hibám kapcsán reflektáltam és változtatam, amelyek részben okai voltak a kapcsolat végének, mégsem jár a második esély.

​

​

​

Kontextus > Mi történt > Jelen helyzet:

​

Első komoly kapcsolatom 4 év után ért véget, mivel jobbnak láttam így, minthogy görcsösen halogassam a válaszolást akár telefonon, akár élőben.

​

Egy igaz, klasszikus probléma volt mindössze, a féltékenység témaköre, mely megölte a kapcsolatot. Legalábbis sokáig ezt hittem, utólag ( durván 1 év elteltével) jöttem rá, sok fejtörést követően, hogy milyen sok egyéb, apró hiba adódott össze, melyet részben fokozott az alapfeszültség, részben önmagukban is toxic traitek voltak.

​

Nem sokkal ezelőtt újra találkoztunk, ahol először is bocsanatot tudtam kérni mindazon tetteimért illetve tetteim hiányáért, amellyel az egyébként is viszály sújtotta helyzetben méginkább aláástam a kapcsolatot. Bár a bocsánatkérést elfogadta volt párom, látszólag nem érintette meg. Ezt követően felvetettem neki annak a gondolatát, hogy tanulva mindketten a kapcsolatunkból illetve annak hibáiból, adhatnánk ennek mégegy esélyt, melyet hosszas gondolkodás után elutasított.

​

​

​

Most úgy érzem magatehetetlen vagyok; tettem azért, hogy jobb párja lehessek, láthatta rajtam hogy valóban ugyanazon pontokat gondoltuk problémásnak, illetve időközben a kapcsolat alatt kitűzőtt közös álmainkból/céljainkból is sikerült elérni egy párat, illetve megteremteni a lehetőségét annak hogy az álmok megvalósíthatók legyenek, mégis vissza lettem utasítva.

​

Mit tehettem volna még?

Miért nem volt elég a hibák felismerése, reflektálása?

​

Hogyan tovább?

Ne adjam fel, és próbáljak beszélni vele 3 hónap múlva? Lépjek túl rajta és hagyjam magam mögött?

​

​

Csalódott vagyok és dühös, egyszerre szeretném elfogadni tudni a helyzetemet, ugyanakkor azon kapom magam, hogy rosszakat kívánok számára (~ "majd rájon hogy jól elb*szta ezt a lehetőséget velem, aztán már késő lesz, és majd foghatja a fejét"). Őszintén szégyellem hogy vannak ilyen gondolataim.

​

​

​

Konvencionálisan sikeres dating világot tekintve:

Fiatal (28) férfi, tanult, stabil jövedelem, polgylot (orosz, angol, német, francia és magyar), 192cm magas, sportos alkatú (Bár a magasságomhoz képest kissé sovány)

​