u/TaroRevolutionary386
Átvilágítás: a választások előtti utolsó pillanatban kisztott 14,59 milliárdnyi támogatásra bukkant a Tisza-kormány minisztere - 24.hu
24.huVidéki prókátor
Jegyzeteim a kegyelmi üggyel összefüggő, nyilvánosságra hozott dokumentumokkal kapcsolatban:
A kegyelmi kérvényt K. Endre felesége terjesztette elő.
Dr. Horváth Ákos főosztályvezető 2023. április 14-én kelt előterjesztéséből kikövetkeztethetően a kegyelmi kérvény indokai főként a büntetőeljárás során elkövetett anyagi jogi és eljárásjogi hibák voltak, vagyis olyan állítások, melyek – miként azt az előterjesztés helyesen megjegyzi – nem szolgálhatnak elnöki kegyelem indokául. A köztársasági elnök ugyanis nem rendelkezik hatáskörrel a büntetőeljárásban meghozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára, a kegyelmi jog nem jogorvoslatot jelent.
K. Endre kegyelmi kérvényével együtt egyszerre 49 személy 51 ügyét terjesztette fel az igazságügyi miniszter a köztársasági elnök részére 2023. április 18-án, vagy 19-én, ebből 3 személy esetében tett előterjesztést a kegyelem gyakorlására. Ezen három személy között nem szerepelt K. Endre. Ezen három személy tekintetében az elnök – az előterjesztéssel egyezően – kegyelmet gyakorolt.
Novák Katalin 2023. április 27-én hozta meg K. Endre ügyében a kegyelmi határozatot. Az elnök kegyelmi döntését az igazságügyi miniszter ugyanazon a napon látta el ellenjegyzéssel, vagyis nem tartották be a szolgálati utat. Ezt Répássy Róbert államtitkár a pápalátogatással indokolta. A Pápa másnap, vagyis 2023. április 28-án érkezett Magyarországra. Vajon véletlen volt-e, hogy Novák Katalin a pápalátogatást megelőző napon hozta meg a határozatot?
K. Endrén kívül még egy személy esetén döntött úgy a köztársasági elnök, hogy az igazságügyi miniszter javaslatával ellentétben kegyelmet gyakorol. Ezen öt személy kegyelmi határozatának ellenjegyzésére került sor 2023. április 27-én, vagyis a Pápa Budapestre érkezését megelőző napon.
Répássy Róbert 2024. február 5-én kelt feljegyzéséből kikövetkeztethető, hogy az elnöki hivatalban már azelőtt tudhattak K. Endre kegyelmi kérvényéről, hogy az oda az Igazságügyi Minisztériumból megérkezett, mert „a terhelt ügyében” kérték a mielőbbi felterjesztést. A felterjesztést követően mégis csak nyolc nappal később, a Pápa Budapestre érkezését megelőző napon hozta meg az elnök a határozatot. Véletlen?
Presser Gábor üzenete.
Kedves Mindenki!
Jelzések garmadáját kaptam, hogy a szombati, Kossuth téri “Neked írom a dalt” megelőző néhány bevezető mondatomat a helyszínen, “élőben” nem lehetett hallani, és hogy mi volt az?
Íme:
“Amikor ezt a dalt írtam, nem gondoltam volna, hogy 51 évvel később itt leszek, és azoknak játsszuk el azokkal, akik akkoriban még meg sem születtek!
Ez a dal 51 év alatt túlélt mindenféle rendszert, rezsimet, hatalmat — puhány, vagy épp kapzsi diktatúrát, és sajnos túlélte azt a zenekart is, amelyik először eljátszotta. Már 10 éve, hogy Somló Tomi halálával megszűnt az LGT.
És egy kicsit már túlélt engem is.
(...)
Legyenek Boldog Hétköznapjaitok!"
Annyit még hozzátennék, hogy elmondhatatlan érzés volt ott lenni, és játszani nektek.
Köszönöm Mindenkinek.
És köszönöm a Muzsikusoknak is, hogy velem tartottak:
@Födő Sándor @Mehringer Marci @Somody Áron @SzabolcsiBence Fészek @Szebényi Dani @Wunderlich József
fotók: Facebook, Youtube, Melegh Noémi Napsugár_Telex
Mennyire fontos gondolatok Kovács Bálint újságírótól!(hvg)
január 9-én Orbán Viktor miniszterelnök ország-világ előtt kijelenti: igazságtalan, hogy kártérítést kéne fizetni az egész életükben a többségi társadalomtól elszeparált, szegregáltan oktatott cigány kisgyerekeknek, mert Orbán Viktor szerint a cigányok nem dolgoztak meg ezért a pénzért, így aztán a bírósági ítélet Orbán Viktor álláspontja szerint sérelmes a fehérek számára.
május 9-én a Sükösdi Tamburazenekar részeként többek között cigány kisgyerekek éneklik el ország-világ előtt a Parlament legfontosabb csarnokában a Cigány Himnuszt Magyar Péter miniszterelnök beiktatásán arról, hogy a világ örök csavargóvá tette a cigányokat, akik pedig nem loptak semmit, legfeljebb csak egy szöget Jézus vérző tenyeréből. Magyar Péter beiktatásának megünneplésén a magyar zászló felvonása után a két első dalt két cigány előadó, Oláh Ibolya és Molnár Ferenc Caramel éneklik el.
Én most semmi mást nem szeretnék elmondani.
Aki nem élhette meg a szabadságot: Emlékezzünk Szabó Zsoltra
Szabó Zsolt kapitány egyike volt azoknak, akik a legnehezebb időkben is megőrizték az egyenes gerincüket Vásárhelyen.
Tragikus, hogy a tegnapi váltást és az ország új fejezetét már nem érhette meg velünk. A gátlástalan propaganda és a módszeres ellehetetlenítés végül elérte szándékát, mielőtt célba értünk volna.
Ő a mementója annak, miért volt elkerülhetetlen a változás, és miért nem szabad soha többé hagynunk, hogy a hatalom bárkit így megtörjön. A tegnapi győzelem az ő emlékének is szól.
Emlékét megőrizzük.
Tóta W. Árpád
A hibbant Néró. "A német nép gyengének bizonyult, megérdemli a sorsát." Ezzel a sommás ítélettel adta ki Adolf Hitler a Néró-parancsot, miszerint le kell rombolni mindent egész Németországban, legfeljebb majd éhen halnak a nyomorultak, akik nem tudták megnyerni az ő háborúját.
Orbán Viktor számára a Nemzeti Sport mellett a Vadhajtások az ige, és ezt Dopemannek köti a barna orrára. Ez az ő Néró-parancsa. Százmilliárdokat ölt a médiabirodalmába, és azok annyira nyomorult idiótáknak bizonyultak, hogy most neki egynegyede van a parlamentben. A világ hülyéit pénzelte, vállalva hűtlen kezelést, versenyjogi túlkapást, ormótlan törvénykezést és nemzetközi kínokat. És ennyit tudtak. Alulmaradtak az adományokból meg pályázatokból vegetáló libsikkel szemben, mert leírhatatlan mértékben voltak szarabbak.
Most felégeti őket, az ország söpredékét, bosszúból. Fegelein, Fegelein! Pusztuljanak vele együtt. Ha kevesek voltak teljhatalom mellett, akkor ebből a mély pöcegödörből végképp nem húzzák ki. Döglődésük gyönyör lesz. Gyermeki, ártatlan szadizmussal nézzük végig.
Soha kormányt ilyen örömünnep nem köszöntött, mint az Orbánt váltó legénységet. Alig tudunk róluk többet, mint hogy nem fideszesek. És ez most elég az örömódához. Ez nemcsak Orbán csődje, hanem valóban mindenkié, aki az ő nevében végtelen pénzből képes volt visszataszítóbb lenni - a bárminél. A járatlan út azért nyerhetett, mert ezek a lapos, sötét, buta alakok képviselték.
Vége van. Rákból gyógyulunk fel. Második születésnapunkat ünnepeljük. Ilyenkor szoktuk megfogadni az életmódváltást. Lássuk, képes-e erre egy egész nemzet.
Tóta W. Árpád
Szépen halad a polgári megújulás. Mi mehet vajon egy ilyen szalonban? Fingóverseny, célba hányás?
Te világfalu bolondja, te leépült roncs. Ha szerencsétek volna, megosztozhatnátok a hat százalékon a Mi Hazánkkal, de azoknak van annyi eszük, hogy konkrét nácikat nem vesznek a nevükre.
Amúgy nyugi, a polgári Magyarország remekül megszervezte magát, és ünnepel. Azt ünnepli, hogy végre eltakarodsz. Azt ünnepli, hogy szabadesésben zuhansz. És tapsra emelt kézzel várja a becsapódást.
Gyertek minél többen, felejthetetlen nap lesz délelőtt 10 órától hajnali fél 2-ig.
Több százan készítik elő a május 9-i rendszerváltó népünnepélyt. Már túl vagyunk a főpróbán is.
Gyertek minél többen, felejthetetlen nap lesz délelőtt 10 órától hajnali fél 2-ig.
Az egész napos élő közvetítés 9 óra körül kezdődik.
Tali holnap.
A Fidesz szavazói nem találják az okát, miért bukott meg pártjuk a választáson – derült ki körképünkből. Dél-baranyaiakat kérdeztünk a vereség okairól, szerintük a bukott, egykori kormánypárt mindent jól csinált, amikor hazudott, akkor se hazudott.
https://nepszava.hu/3321578\_fidesz-bukas-riport-orban-viktor-hazugsag
Kifogást emelt a Mi Hazánk az ellen, hogy a parlament alakuló ülésén elhangozzon a magyar himnuszon kívül az uniós himnusz, a cigány himnusz és a Tavaszi szél című népdal, amit a Tisza Párt használt mozgalma jelképeként az elmúlt két évben.
https://hang.hu/belfold/sulyok-tamas-donthet-a-tavaszi-szelrol-es-a-cigany-himnuszrol-188295
❗️A mai napon, 2026. május 5-én, kedden a CATL üzemi területén nyomáspróbát végeztek, amely során zöld színnel festett vizet használtak annak érdekében, hogy az esetleges szivárgási helyeket nyomon tudják követni.
➡️ A nyomáspróba elvégzése után, az erre felhasznált víz leürítésre került a szennyvíz-csatornába. A csatornában lévő dugulás miatt a színezett víz megjelent a felszínen. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata egyeztetett a CATL vezetésével, a nyomáspróbát végző céggel és a Debreceni Vízművel, akik megerősítették, hogy a víz szennyező anyagot nem tartalmaz.
➡️ A Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Kormányhivatal, valamint a Debreceni Vízmű és Debrecen Megyei Jogú Város hivatalának munkatársai a helyszínen tartózkodnak. A színezett víz lokalizásra került, továbbá az önkormányzat munkatársai intézkedtek az élővízbe történő bejutás meggátlásáról.
➡️ A szakemberek mintát vesznek a vízből, a laboratóriumi vizsgálat eredményéről a későbbiekben adunk tájékoztatást.
Sok szerelmet bír el a Rakpart ...
A Tiszával egyeztetve május 9-én 13 órától tartjuk meg a Hála nektek! rendszerzáró rendezvényt a Rakparton, így azt követően mindenki csatlakozhat a Kossuth téri rendezvényhez és hallgathatja meg a miniszterelnöki eskütételt.
A Hála nektek! rendezvény egy gesztus, ami mindazoknak szól, akik az elmúlt 16 évben kiálltak közös ügyeinkért és akiknek ezért üldöztetést, megaláztatást, lejáratást, vegzálást, propagandahazugságokat kellett eltűrniük a most véget ért rendszertől. Civilek, független alkotóközösségek, jogvédők, tanárok, diákok, a munkavállalói jogokért küzdők, az egyetemi autonómia mellett kiállók, a független sajtó, a legszegényebb honfitársainkat támogatók, roma aktivisták, a melegek jogegyenlőségéért kiálló közösségek, vagy éppen az élhető környezetért tenni akarók. Tartozunk nekik legalább egy köszönettel. Egyetértünk abban, hogy nem felejtjük el a kiállás bátorságát és nem felejtjük el az ellenük elkövetett aljas tetteket sem.
Találkozzunk a Lánchídnál a Rakparton és utána menjünk közösen a Kossuth térre!
A Res Iudicata Egyesület többek között arra is rámutatott, hogy egy jogi kiskapu miatt vezetői tisztsége megszűnése esetén nemcsak Varga Zs. András ítélkezhet tovább a Kúrián, hanem öt alkotmánybíró is a Kúrián, vagy valamelyik ítélőtáblán folytathatja pályafutását.
https://hvg.hu/itthon/20260504\_res-iudicata-nyilt-level-birak-igazsagugyi-miniszter-jogallam