
u/Infamous_Question430

Mi történt a Mediaworks szivárgás anyagával?
Úgy volt, hogy újságírók számára megnyitják, ez már hetekkel ezelőtt volt. Megtudtunk bármit is?
Hogyan tudjátok feldolgozni, amikor sikerül elkezdenetek dolgozni magatokon, de a szüleitek már nem tudnak/akarnak veletek fejlődni tovább?
Nem nagyon szubjektív dolgokra gondolok, csak például arra, hogy nálunk a családban nem divat beismerni ha hibázol, bocsánatot kérni. Alapvetően a szüleim nincsenek túl magas szinten érzelmi intelligencia terén, és nekem is sok idő és sok családon kívüli kapcsolat kellett hogy elkezdjek tudatosan odafigyelni dolgokra.
Eljutottam oda, hogy próbálom azokat az új, tanult dolgokat alkalmazni a családomban is, hátha velem tartanak majd akkor. Ha összeveszünk valamin, utólag mindig bocsánatot kérek, ha az én hibám volt, vagy én voltam rossz passzban, vagy ha a másiknak van igaza, akkor mindig belátom ezt. De valahogy ők ide nem jutnak el, és szembe kell néznem azzal, hogy sosem fognak.
Tudom, mindenki a saját fejlődésének kovácsa, de szomorú, amikor a családunk nem akar velünk tartani, és rájönni arra, hogy mennyire nehéz ettől.
Hungary: Peter Magyar's Tisza Party at 73%, Fidesz at 20% among decided voters: Viktor Orbán’s party has lost ~1 million voters since the last election; pollster says “the house of cards built on an alternative reality called Fidesz has collapsed”
nepszava.huOrbán: “The outgoing government did not plunder Hungary, it raised it up. With Tisza, the Soros network has entered the PM’s Office. We will fight the looting.” He donated his €95k severance to a children’s home in Kárpátalja after the new PM said Orbán wouldn’t receive it.
444.hu"You'd think we live in Switzerland," Hungary’s new PM, Péter Magyar released a video from inside government buildings never before opened to the public, showing the €250M Orbán-era compound and asking how officials lived in such luxury while the country faced years of economic crisis.
telex.huFelvidék–what's behind the term that has once again put Slovak-Hungarian relations on edge?
telex.hu"Öntől ugyanaz az elvárás mint bármely másik ép embertől. A fogyatékosságával járó problémákat majd nagy erővel kell tudni kiküszöbölni," emlékezteti a fideszes Szekeres Pál a tiszás Kátai-Németh Vilmost.
Én egyszerűen nem hittem el, amit hallok. Ez komoly, hogy azt gondolják, csak azért, mert látássérült, akkor ő azt várja el, hogy neki kevesebbet kell majd dolgoznia? Miért volt szükséges erre figyelmeztetni? Egyből azt gondolják, hogy majd akkor kifogásként hozza fel a fogyatékosságát, ha valami nem sikerül? Annyira felbasz, ráadásul Szekeres egy volt PARALIMPIKON. Hogy beszélhet így?
We are Moscow’s Trojan horse no more, Hungarian minister declares
thetimes.comVida Kamilla Ruff Bálintról: "Mostantól én sem Bálintként fogok hivatkozni rá, tehát ez a poszt az utolsó, ahol a jelentés végül megérkezik: "Szia Bálint!""
Lannert Judit a nekik járó tisztelettel méri végig Hankó Balázst és Radics Bélát 😂
"Szerintem nagyon furcsa Önöknek, de az igazságszolgáltatás az akkor jó, ha független." Tanács Zoltán becsicskítja Radicsot gender és Pázmány ügyben
Radics Béla próbált egy gotchát tolni azzal, hogy beviszi Tanács Zoltánt egy genderes utcába, illetve a Pázmány kirúgott tanáráról kérdezte, az egyházi iskolák önrendelkezésének kontextusában. Mindeközben az NKA sztárja, Hankó Balázs ücsörgött mellette.
Egyszer szeretnék valaminek annyira örülni, mint ez a Mihazánkos ennek a kérdésnek, amit feltehetett 🤡🤡
This genuinely felt historic: as barriers came down after MAGA friendly Viktor Orbán's election defeat, crowds poured onto the Parliament stairs, openly gay Romani-Hungarian singer Ibolya Oláh began singing her song about Hungary publicly again for the first time since 2022.
youtube.comHungary: Ágnes Forthoffer of Peter Magyar’s Tisza Party makes her first decision as Speaker of Parliament: restoring the EU flag to the Hungarian Parliament after 12 years
telex.huVan olyan tulajdonság, hobbi vagy tárgy, ami alapján hajlamos vagy előítéletet alkotni valakiről?
Például én még nem nagyon találkoztam olyan magyar BMW-ssel, vagy vizsla tulajdonossal, akit kedveltem volna személyiségileg.
Ruff Bálint az elszámoltatásról Vida Kamilla verseskötetének megjelenésekor (2026. május 2.)
Teljes videó itt: https://www.youtube.com/watch?v=JvgqdBBZlyo
Edit: Hiba a címben, a könyv a választások előtt jelent meg, ez csak az azt megünneplő esemény, beszélgetés a szerzővel. Itt megvásárolható a kötet.