Image 1 — Mindenki nyugodjon meg, egy kipróbált NER-káder is ott volt a kihelyezett kormányülésen
Image 2 — Mindenki nyugodjon meg, egy kipróbált NER-káder is ott volt a kihelyezett kormányülésen
▲ 484 r/szamonkerjuk+1 crossposts

Mindenki nyugodjon meg, egy kipróbált NER-káder is ott volt a kihelyezett kormányülésen

Sokra vitte a Csendes Olivér nevű NER-káder, hiszen még a kihelyezett kormányülésen is ott van/volt. Még Guller Zoltán nevezte ki a Magyar Turisztikai Ügynökséghez tartozó Visit Hungary ügyvezetőjének. Majd amikor Gullert 2025 tavaszán kinevezték a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójának, akkor vitte magával oda is Csendest 2025 májusában (második kép).

Aztán az idei "rendszerváltás" után valahogy pont ezt a Csendest találták a legmegfelelőbb embernek az MTÜ vezetésére és megtarthatta a pozícióját a Szerencsejáték Zrt.-nél is. Közös pont: a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a Szerencsejáték Zrt.-nél a topvezetők cseréjén kívül semmilyen személyi változás nem történt. Nagyrészt ugyanazok dolgoznak ott igazgatói szinten, akik akkor is, amikor ezek a cégek a NER alázatos kiszolgálói voltak.

Ja, a képen Csendes Olivér mellett a vigyorgó nő Zolnay Judit, akinek állítólag kulcsszerepe volt Csendes kinevezésében. Hát gratulálok.

u/Sytix2 — 11 days ago
▲ 2.3k r/szamonkerjuk+3 crossposts

MP Rendkívüli bejelentése

https://www.facebook.com/reel/2155248495419399

Rendkívüli bejelentés. Ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatelizálja a rendszerváltást és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többször befuccsolt politikai karaktergyikossági kísérletet.

Az, hogy a tízmilliárdos korrupciós ügyekben érintett Seszták Miklóssal és Hankó Balázzsal egyszerre kérte ki a mentelmi jogomat a maffiát éveken keresztül gond nélkül kiszolgáló ügyészség a Magyar Országgyűléstől, egyetlen célt szolgál: hogy súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket összemosson egy, a propaganda által ellenem sikertelenül építgetett politikai lejáratással. Amely egyébként korábban sem működött, és most sem fog működni.

Hankó Balázs fideszes képviselőt, Orbán Viktor egykori miniszterét hűtlen kezeléssel gyanúsítják az NKA-ügyben. 17 milliárd forintos korrupciós ügyről beszélünk.

Seszták Miklós KDNP-s képviselő, Orbán Viktor egykori minisztere ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás, abban a Volánbusz-botrányban, aminek kapcsán az ország egyik leggazdagabb emberét és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját is letartóztatták. Seszták a gyanú szerint 11 milliárd forintnyi kenőpénzt vett át.

Egészen szánalmas és nevetséges, ahogyan a legyőzött maffia ügyészi utóvédharcosai ezeket az ügyeket akarják összemosni és egy lapon említeni az én esetemmel. Ez nagyjából mindent elárul arról, milyen morális állapotban van a Legfőbb Ügyészség az orbáni maffia 16 éve után.

Ámde, ha már így alakult: ha ez felgyorsítja, hogy Hankó Balázsnak és Seszták Miklósnak a magyar hatóságok előtt kelljen elszámolniuk azzal, ahogyan éveken, évtizedeken keresztül milliárdokkal megkárosították a magyar embereket, akkor örömmel állok rendelkezésre.

Szívesen lemondanék a mentelmi jogomról, de erre nincs lehetőségem, hiszen arról az Országgyűlésnek kell döntenie. Ezért kérni fogom, hogy a menetelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek megérkezése után, haladéktalanul hívjuk össze az Országgyűlés rendkívüli ülését annak érdekében, hogy egy perccel se kelljen tovább várnunk arra, hogy Hankó Balázzsal és Seszták Miklóssal valóban magasabb fokozatba kapcsolhasson az Út a börtönbe! program.

Ami a 2024-es telefonos ügyemet illeti, mellyel kapcsolatban az ügyészség rekordgyorsasággal nyomozott, szeretném elmondani, hogy ma sem tennék másképp. Ma is megpróbálnám megakadályozni, hogy egy a hatalom által felbérelt provokátor fiatal lányokat és fiúkat zaklasson egy nyilvános szórakozóhelyen.

Ugyan már sokan nem emlékeznek az ügy minden részletére, de én nem felejtettem el, hogy azon az éjszakán az intézkedő rendőri vezetők nyilvánvalóan politikai utasításra, a helyszínre érkezésük után szinte azonnal 3-4 búvárt küldtek sötétben az áradó Dunába, hordalékok és farönkök közé, hogy próbáljanak védőfelszerelés és mindenféle segítség nélkül felkutatni egy állítólag a Dunában lévő telefont. Gondolom még senki nem hallott korábban olyanról, hogy egy állítólag a Dunába esett telefon miatt a rendőrség 1 órán belül belül búvárokat vezényel az erősen áradó folyóba, veszélyeztetve ezzel azon búvárok életét, akiknek a valódi feladata katasztrófák esetén emberéletek mentése lenne. Mivel ezzel a cselekedetükkel az intézkedő rendőri vezetők nyilvánvalóan megszegték a szakmájuk szabályait és indokolatlanul veszélyeztették a Dunába küldött búvárok életét, ellenük feljelentést teszek fogalalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és hivatali visszaéllés bűntette miatt. A nyomozás során pedig majd elmesélhetik, hogy melyik volt miniszter utasítására veszélyeztették a búvárok életét az áradó Dunában éjszaka.

Ami pedig a Legfőbb Ügyészséget illeti: a mai bejelentésével elérkezett az eddigi mélypontra, és saját maga üzente meg Magyarországnak, miért van szükség az ügyészségen teljes tabula rasara, átvilágításra és felelősségre vonásra. Nem lennék meglepve, ha ezt a mai szánalmas akciót ugyanazok a polt féle maffia ügyészek tervezték volna, akik anno közreműködtek a Rogán Antalig érő végrehajtói botrányban, és az Orbán Viktor miniszterére terhelő adatoknak és mondatoknak a nyomozati iratokból való kitörlésében.

Egyet szeretnék rögzíteni, ha a TISZA-n múlik, akár már három héten belül lehetne új legfőbb ügyésze Magyarországnak, akinek az egyik feladata lesz a maffiát évekig segítő és védő korrupt ügyészek felelősségre vonása és bíróság elé állítása.

Ahhoz külön szeretnék gratulálni a Polt-féle ügyészségnek, hogy a több tízmilliárdos Volán Busz korrupciós ügyben 10 évre volt szüksége az első érdemi nyomozati cselekményhez, valamint, hogy az MNB alapítványoknál lenyúlt százmilliárdok ügyében máig senkit sem sikerült meggyanúsítani, de egy szórakozóhelyen történt provokáció ügyében a fél rendőrséget és ügyészséget hadrendbe állították, és még búvárok életét is veszélyeztették.

Az én lelkiismeretem tiszta, kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat, örömmel és büszkeséggel állok a hatóságok elé, mert ezzel is felhívhatom a figyelmet az ügyészség felelősségére a maffiaállam évekig tartó fenntartásában.

Seszták Miklósnak, Hankó Balázsnak, Rogán Antalnak, a Matolcsy klánnak, az össze orbáni maffiózónak és kitartóiknak pedig üzenem: most tényleg indul az út a börtönbe program.

Kapaszkodjanak jól!

u/Sytix2 — 23 days ago
▲ 0 r/szamonkerjuk+1 crossposts

Valami itt rohadtul nincs rendben… De ha kérdezni mersz vagy kritizálni, akkor csak egy büdös nagy fideszes troll vagy..: És igen, így foszlik szanaszét a rendszerváltásba vetett hit. Rohadtul lehangoló…

u/Sytix2 — 24 days ago
▲ 8 r/szamonkerjuk+1 crossposts

Tarr Zoltán körül “érdekes” alakok jelentek meg. Vajon ő lesz a következő korrupt tiszás miniszter? Gajdosról már írtunk korábban, Ruszinról is. Kicsit több mint 100 nap alatt már 3 miniszterben kellett csalódni. Kurva jó…

Több elkeseredett felvidéki honfitársunk küldte el megdöbbenten Tarr miniszter úr tegnapi posztját. A poszt arról szól, hogy milyen jól megértik egymást a Fidesszel hosszú éveken keresztül kollaboráló felvidéki magyar párt vezetőjével. Az egyik szlovákiai honfitársunk szerint ennyi erővel Semjénnel vagy Rogánnal is beszélgethetett volna a kultuszminiszter a magyarság egységének fontosságáról. Gubikék ugyanis Orbán hű szövetségeseként szakmányban talicskázták ki a közpénzt. Például csak egy kis mai hír (link a kommentek között), hogy több mint egymillió eurót magyar közpénzt költöttek el a kollaboráns párt kampányügynökségénél.

Úgy tűnik, a kollaboráns felvidéki politikusok azonnal dobták Orbánt és azonnal megindult az új kormányhoz dörgölőzés. Szlovákia magyar nemzetiségű volt rendőr főkapitánya pár hete már hosszú cikkben részletesen írt arról, hogy Tarr miniszter úr körül milyen alakok jelentek meg.

Általánosságban is várható volt, hogy a rendszert tizenhat éven keresztül kiszolgáló, elvtelen , talpnyaló alakok pillanatokon belül megpróbálnak majd új talpakat keresni határon innen és határon túl is. Erről természetesen az új kormány nem tehet. Arról azonban nagyon is, hogy a kezüket (vagy akár a “talpukat”) odanyújtják-e ezeknek az alakoknak. Mert ha igen, abból nemigen lesz rendszerváltás .

Ezekre az emberekre ugyanis nincs szükség: határon innen és határon túl is van rengeteg tisztességes honfitársunk, akik nem működtek együtt Orbán mocskos rendszerével. A felvidéken is vannak tisztességes magyar politikusok, akik sem Orbánnal, sem Ficoval nem kollaboráltak
A kommentek közé teszek néhány linket a fentiekrők.

Néhány link a fentiekhez
https://www.facebook.com/tarrzoltan.tisza/posts/122187337532898389?rdid=OCvevBNiW9OnO5nn#
https://www.korkep.sk/cikkek/velemeny/2026/07/14/hamran-istvan-ki-az-a-barczi-laura/

https://parameter.sk/1384243/a-magyar-7-egymillio-euronal-is-tobb-magyar-kozpenzt-koltott-el-az-mkp-kampanyugynoksegenel-amelynek-meg-weboldala-sincs/

https://444.hu/2026/09/18/tobb-mint-egymillio-euronyi-magyar-kozpenzt-koltott-el-egy-felvideki-lap-a-fidesszel-szovetseges-part-kampanyugynoksegenel
https://youtu.be/qaHNo2eKh1A?is=vYAK12XWPjoM\_gIW

u/Sytix2 — 24 days ago
▲ 2 r/szamonkerjuk+4 crossposts

Zelcsényi a velünk élő NER… Újabb pofon a rendszerváltásnak!

Rendszerváltás? A Tisza rendezvényigazgatója azzal dicsekszik posztjában, hogy az ő cége volt a büfés alvállalkozó az állami rendezésű atlétikai világversenyen. Nagy sikerként számol be arról, hogy eladott 300 hordó sört és tizenötezer hot dogot.

A poszt több dolog miatt is a régi rendszert idézően szemtelen és lehangoló:

-az Átlátszó írta meg a minap, hogy egy atlétikai és a judo világverseny megszervezését is kamu közbeszerzéssel, valódi verseny nélkül adták oda. Akkor is elmondtam: természetesen elfogadható, hogy az idő rövidsége miatt nem írtak ki nyílt közbeszerzést, hanem meghívásos eljárással kértek ajánlatokat. A baj azzal van, hogy kiket kerestek meg.

Egyrészt a tűzijáték mutyi nyertesét, másrészt a Tisza párt rendezvényeit kiszolgáló, amúgy költségvetési csalással gyanúsított vállalkozót. Végül Zelcsényi nem adott ajánlatot, hanem egy NER-es cég nyert-viszont a jelek szerint Zelcsényi vihette a piát és a kaját….

A legnagyobb baj viszont a másik ajánlattevő volt, ahol egy mindenféle referencia nélküli, „nullás” bevételű, alkalmazott nélküli céget is meghívtak. Ez objektíven érthetetlen, ennek egyetlen célja a verseny elbábozása lehetett. Sajnos a tűzijáték mutyi óta több olyan vállalkozó keresett meg, akik szerint az eljárásra nem helytálló magyarázat, hogy nem lett volna más megkereshető alkalmas vállalkozás.

-Zelcsényi a tüzijátékmutyi fő szervezője volt. Ahelyett azonban, hogy szépen csöndben maradna, még dicsekszik is vele, hogy jól keresett egy újabb állami megrendelésen, ahol ugyanúgy buherált “versenyben” választották ki a nyertest.

-a nyílt dicsekvés azért is bicskanyitogató Zelcsényi amúgy egy NER-es csalás egyik gyanúsítottja: Orbán fogorvosával együtt pakolhattak ki a pénzt a triatlon szövetségből.

Minden reményünk meg kell legyen, hogy a valódi rendszerváltás felé haladunk. De az ilyen ügyek azt mutatják, hogy addig még nagyon oda kell figyelnünk. És a lejtőn akkor kell megállítani az autót, amikor az még csak éppen elkezd gurulni.

FRISSÍTÉS: a tényszerűség kedvéért egy pontosítás, aminek személy szerint örülök: Zelcsényi csak VOLT rendezvényigazgatója a Tiszának

Zelcsényi posztja:
https://www.facebook.com/share/r/1DHCMmb3RE/?mibextid=wwXIfr

Az Átlátszó cikke:
https://atlatszo.hu/kozpenz/2026/09/11/nulla-fos-nulla-bevetelu-ceget-is-felkertek-a-nagy-sportrendezvenyek-megszervezesere/

u/Sytix2 — 1 month ago

Vajon a szlovákiai pénzszivattyús bulit felhozzák holnap Magyar Péternek a köztévén? - Költői a kérdés.

Benyó Rita rákérdezhetne majd arra is, hogy a nagy zéró toleranciás 'átvilágitásokba' hogy fér bele az, hogy Tarr Zoltán a szlovákiai közpénzkidobások ellenőrzéséhez pont nem a megfelelő emberekkel, hanem Fico korrupt politikusaival veszi körbe magát...

Mellesleg a videó többi részében arról beszél ez a nyomozó, hogy a politikusok hogy lehetetlenítették el hogy a szlovák 'elszámoltatás' eljusson a legfelsőbb körökig és azóta a kényes ügyeken dolgozó nyomozókat tönkre is tették és eljárás alá vonták.

Szerinte a kulcs hogy lesznek-e nem a legjobb tudású hanem elég bátor és erkölcsileg megfelelő emberek végigvinni ügyeket, és a legfontosabb hogy eltávolítják-e azokat akik eddig a fidesznek tussolták el az ügyek százait.

Na meg itt van ez az ügy is a napokból: https://atlatszo.hu/kozpenz/2026/09/11/nulla-fos-nulla-bevetelu-ceget-is-felkertek-a-nagy-sportrendezvenyek-megszervezesere/

u/Sytix2 — 1 month ago

VALAKI MONDJA MÁR MEG, HOGY MI KELL MÉG AHHOZ, HOGY ELJÁRÁS INDULJON A NAGYHALAK ELLEN?

Vályi-Nagy Vilmos, a Fidesz volt államtitkára azt állítja, hogy az Antenna Hungária visszavásárlásakor az állami tárgyalók 48 milliárd forintra alkudták le az árat, majd Orbán Viktor személyesen arra utasította, hogy emeljék azt vissza 53 milliárdra. Az állam végül közel 56 milliárd forintot fizetett.

Vagyis közel 8 milliárd forinttal több adófizetői pénzt költöttek el annál, mint amennyire az árat már lealkudták.

De miért?

Ez itt nem egy ellenzéki politikus vádja. Sőt, nem is egy névtelen forrás állítása. Egy volt fideszes államtitkár beszél arról, hogy a volt miniszterelnök személyesen avatkozott bele egy több tízmilliárdos állami üzletbe, amelynek végén az állam milliárdokkal többet fizetett. Tanúkat említ, konkrét tranzakcióról beszél, aminek kell, hogy legyen dokumentációja.

MI KELL MÉG AHHOZ, HOGY EGYÁLTALÁN ELKEZDJÉK KIVIZSGÁLNI A POLITIKAI RENDSZER TETEJÉT IS?

Ott van az MNB-alapítványok ügye. Ott vannak az elmúlt évek sokmilliárdos állami botrányai. Most pedig itt van egy volt államtitkár konkrét állítása Orbán Viktor személyes szerepéről, egy konkrét ügyben tanúkkal.

Közben a Fásy családhoz kötődő ügyben 80 millió forintos támogatás miatt őrizetbe vesznek embereket, Fásy Ádám feleségét pedig vezetőszáron viszik a bíróságra.

És félreértés ne essék: azt az ügyet is ki kell vizsgálni.

De ha néhány tízmillió forintnál működik az állam teljes büntetőjogi gépezete, akkor több milliárd forintos ügyeknél miért nem látjuk ugyanezt?

Hol vannak a beígért kihallgatások?
Hol vannak a bekért iratok?
Hol vannak azok az eljárások, amelyek nem a rendszer alján álló embereket vizsgálják, hanem a valódi döntéshozókat?

Még csak nem is ítéletekről beszélek.
Eljárásokról.

Mert nem az az elszámoltatás, hogy látványosan elvisznek néhány embert pár tízmilliós ügyekben.

Mi a rendszerváltásra szavaztunk! Arra, hogy kivizsgálják a sok-sok kétes milliárd ügyeit.

Induljon vizsgálat.
És derüljön végre ki, mi történt.

Ha egyetértesz azzal, hogy itt az ideje, hogy elinduljanak a vizsgálatok a nagyhalak ellen, kérlek oszd meg a posztot!

#FarkasDezső #közpénz #elszámoltatás #OrbánViktor #Magyarország

u/Sytix2 — 1 month ago

Istenem, csak 1 hét telt el... Itt az újabb korrupciós eset... Ráadásul ez mind meghívásos volt, ergo ők választották ki. Átlátszó cikk a leírásban!

https://preview.redd.it/u12fq4gqvvoh1.png?width=724&format=png&auto=webp&s=92c89cd0624bdce53e5d28a4abe08c714aa109bc

A lejtőn akkor kell megállítani az autót, amikor az még csak éppen elkezd gurulni. Az Átlátszó sajnos részletesen, objektív tényekkel mutatja be, hogy ez már a második olyan ügy, ahol az új kormány ideje alatt is manipulált közbeszerzésen, nem valódi versenyben választottak ki rendezvényszervező vállalkozót. Természetesen elfogadható, hogy az idő rövidsége miatt nem írtak ki nyílt közbeszerzést, hanem meghívásos eljárással kértek ajánlatokat. A baj azzal van, hogy kiktől kértek ajánlatot: részben a tűzijáték mutyi aktív résztvevőjétől és a Tisza párt rendezvényeit kiszolgáló, amúgy NER-es, költségvetési csalással gyanúsított vállalkozótól.

A legnagyobb baj viszont a negyedik ajánlatkérés, ahol egy mindenféle referencia nélküli, „nullás”, alkalmazott nélküli céget is meghívtak. Ez objektíven érthetetlen, egyetlen célja a verseny elbábozása lehetett. Sajnos a tűzijáték mutyi óta több olyan vállalkozó keresett meg, akik szerint az eljárásra nem helytálló magyarázat, hogy nem lett volna más megkereshető alkalmas vállalkozás

atlatszo.hu
u/Sytix2 — 1 month ago
▲ 49 r/szamonkerjuk+1 crossposts

Cserhalmi György Nagy Ervinnek: Úgy látszik, be kéne iratkozni valami fejlődéstechnikai általános iskolába

telex.hu
u/Nasuf83 — 1 month ago
▲ 15 r/szamonkerjuk+2 crossposts

Balásy Gyula DUBAJBAN vett luxus lakást… Mi a kva élet van itt komolyan??? Kinyomozta az Átlátszó!

Egyre inkább felmegy a pumba bennem, a kétharmados(!) soha nem látott felhatalmazású kormány töketlenkedése miatt. Kurvára elegem van a bábszínházból amit ma is lenyomtak a parlamentben. Nem érdekel hogy szidják egymást, pont leszarom.

Még ez a félkegyelmű, szar bőgőmasina is vígan veheti a luxus lakását Dubajban… Ugyan, milyen elszámoltatás lesz itt? Semmilyen…

https://atlatszo.hu/kozpenz/2026/09/07/dubajban-vett-luxuslakast-balasy-gyula-reklamcege-leanyvallalatot-alapitott-az-emiratusokban/

u/Sytix2 — 1 month ago
▲ 11 r/szamonkerjuk+1 crossposts

Fanarion Ortodox Keresztény Dialógus Köpont ingyen kapott palotanegyedi ingatlanokat, millárdos támogatást, magyarul épül-szépül a klerikális állam - vajon mit szól hozzá a Tisza?

Szili-Darók Ildikó közszereplő bejegyzése

"Ma Józsefvárosban átadásra került a Fanarion Ortodox Keresztény Dialógus Köpont. Köszönöm a meghívást. 2021. szeptember 11-én az alapkő letételén is jelen voltam. Az alapkövet I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka helyezte el és most Őszentsége adta át az intézményt, így számomra különösen nagy élmény volt a felújított Múzeum utcai központ megtekintése. A misét Joszif Atya cerebrálta, ami nagy örömmel töltött el, hiszen Joszif Atya rendszeres látogatója tanodás programjainknak, táborainknak. A Fanarion jelentése kicsiny fény. Így a név a konstantinápolyi Fanart idézi, mely nem csupán egy hely, hanem tanúságtétel a szolgálat, az emlékezet terén. Reméljük, hogy ez a józsefvárosi dialógus központ is a valódi párbeszédet segíti majd ember és ember között." -

büszke MSZP-s politikus, nagy élmény neki a klerikális állam építése.
Kommentelők, tudomásom szerint nem politikusok, nem örülnek annyira:

"Ezer-kétezer híve van, ennek ellenére ingyen kapott a magyar államtól két palotanegyedi ingatlant, mellé 2023-tól 34,2 milliárd forintot. Nem tudok felhőtlenül örülni. És ahogy a MÁV Szimfonikusokat kidobták onnan.."

"És mivel az államnak nincsen pénze, a magyar adófizetők nagyvonalúan állták még a Központ építkezési költségét is. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának a nyilvántartások szerint 1701 tagja (híve) van Magyarországon és remélhetően a Dialógus Központ nem kevés fenntartási és működtetési költségeit elő tudják majd teremteni..."

reddit.com
u/Free_Rigo — 1 month ago
▲ 17 r/szamonkerjuk+2 crossposts

Újabb taggal bővült a NER-t kiszolgálók ejtőernyős alakulata. Most a honvédséghez igazolt egy korábbi káder. Ízlelgessük kicsit…

Ruszin Szendi Romolusz közben TITKOSSZOLGÁLATI eszközökkel (értsd: pl kémprogram) keresteti azt a katonát, aki az újságokhoz fordult a hírrel. Csak nekem tűnik ez “fideszes” tempónak?

Források:

https://444.hu/2026/09/04/panyi-szabolcs-szerint-ruszin-szendi-akaratlanul-is-elismerte-hogy-vannak-informacioi-arrol-kik-beszelhettek-a-hvg-nek-szuvak-attilarol

https://444.hu/2026/09/04/ruszin-szendi-szerint-ner-es-modszerekkel-tamadjak-a-katonai-nemzetbiztonsag-elere-jelolt-szuvak-attilat-hadhazy-szerint-epp-ez-idezi-a-regi-rendszert

Ja és ugyanarról a Ruszin Szendiről van szó aki pár nappal ezelőtt HAJDÚ PÉTERREL (ízlelgessük…) ünnepelt focimeccsen, egymást ölelgették is.

Fantasztikus hírek, ugye?

u/Sytix2 — 1 month ago
▲ 173 r/szamonkerjuk+1 crossposts

Hajdú Péter és Ruszin Szendi Romulusz Fradi meccsen

Valószínűleg tik tok - ról, nem tudom nem - e szerkesztett, de a pálya széli hirdetések és molinók egyeznek a Trabzonspor meccsen kihelyezettekkel.

u/Sytix2 — 1 month ago