Mi az, amit elbontanál Budapesten?

Kezdem én:
A Nyugati téri felüljárót.
A MOL-székházat.
Az Állatkertnél, a Vágány utca mellett lévő felüljárót.
A Göncz Árpád városközpontnál lévő felüljárót.
A Nyugdíjfolyósító toronyházát.
A József Attila Színházat.
A BRFK előtti felszíni parkolót.
A benzinkutakat egyes lakóparkok környékéről.
Az összegraffitizett, otromba utcai ELMŰ-s dobozokat.
A Kelenföldi Erőmű kéményeit.
Óbudán az egykori Harisnyagyár magas kéményét és a többi ipari kéményt.
Az újpesti roncs hajókat és a roncsok tárolására használt területet.
A lepukkant kórházépületeket – egy olyan képzeletbeli világban, ahol ez nem okozna fennakadást a betegellátásban.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 4 days ago
▲ 19 r/magyar

A 4iG-nek 6 milliárdot, Balásy Gyula cégének 2,4 milliárdot fizetett a jegybank Varga Mihály irányítása alatt

Független intèzmèny

telex.hu
u/Impressive_Boot3245 — 1 month ago

Az egész életünk egyetlen eszközön?

A telefonon.

Néhány éve meg szerettem volna szabadulni a Facebooktól, aztán egyre több applikációtól, de nemhogy nem jött össze, lassan azt látom, hogy mindenhez külön applikáció kell, jelszó, és minden ügyet telefonról kell intézni lassan. Beléptetés QR-kóddal, bankolás, ügyintézés, mindenféle azonosítás…

Jól látom, hogy a telefonunk elvesztése egyre nagyobb zűrzavarral járna? Szerintetek teljesen ellehetetlenítené a mindennapi életünket, vagy csak megnehezítené?

Mi lenne veled, ha ma elveszítenéd a telefonod?

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 2 months ago

Miben adtok szabad választást a gyereknek és miben nem?

Az előző generációkhoz képest ti miben adtok több szabadságot a gyereknek?

Például fülbelövetés (kislánynál), megkeresztelés, mit egyen, mikor vágassák le a haját, akar-e ölbe menni, puszit adni köszönésnél vagy megölelni valakit.

Ti mikor mondjátok azt, hogy „ na ebben nincs választási lehetőséged, mert szülőként én döntöm el, mi szolgálja az érdekedet” – például iskola, oltások, egészségügyi kérdések vagy bizonyos szabályok?

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 2 months ago
▲ 329 r/magyar

Fojtogatás a Lehel térnèl: hogyan történhet ilyen? - velem ugyanez megtörtént. A sajtó nem hozhatta le.

Néhàny éve, egy külföldi kinézetű, kigyúrt biztonsági őr 12 másodpercen keresztül eszelős és agresszív módon fojtogatott engem a falra szorítva. Az egészről kamerafelvétel készült, ami a mai napig a birtokomban van. 52 kg-os nő vagyok.

Előzmèny: az egyik biztonsàgi őr provokàlt minket beléptetéskor, és mivel èn visszaszóltam neki.
Az ügyvèdem szerint aznap egy “nagy ember” is ünnepelte ott a születésnapjàt és hàt rosszkor voltam rossz helyen.

,,Ilyen az amikor egy külföldi titkosszolgálat emberei lejàratnak valakit” - írták kommentelők azokra a kèpsorokra amelyeken MP-t kivitték az Ötkertből.

Velem is hasonlóan történt ez egy 5. kerületi szórakozóhelyen, de engem a szórakozóhely területén kívül, az utcán is brutàlisan bàntalmaztak. Mindenki csak kamerázott a telefonjával, de senki nem segített.
Koponya- és mellkasi zúzódással vittek kórházba.

A rendőröket èn hívtam fel egy idegen srác telefonjáról, a mentőket egy màsik idegen hívta ki. Idegen emberek ajànlották fel a kabátjukat a tèli hidegben.

A táskámat erőszakosan elvettèk a biztonságiak, a kabàtomat, értékeimet visszatartották. Mindez egy 5. kerületi, Rogán Antal kötődésű szórakozóhelyen történt. Kormànyvàltás után hirtelen bezárta kapuit ez a hely.

Az engem bántalmazó, visszaeső bűnöző biztonsági őrök ellen semmilyen eljárás nem indult. Az ügyvédem is figyelmeztetett, hogy ezt a helyet bevédik sajnos és a csillagos eget is lehazudják majd. Egy idő után el sem kísért engem a tárgyalàsokra, szerinte az ítèlet előre meg volt írva.

Ellenem viszont eljárás indult, és 3 éven keresztül meghurcoltak egy koncepciósnak érzett eljárásban. Ugyanúgy nők voltak a bírók is, akik teljesen félresöpörtèk a kamerafelvételeken làtottakat.

Engem elítéltek. A bűncselekmény tárgya az volt, hogy 2-3 lèpési kísérletet tettem a bejárat felè - az èrtèkeim visszatartása miatt - mely mozdulatsor felhatalmazta a biztonsàgiakat arra, hogy az út közepére vonszolva többször is földrevigyenek engem.

Az ügyben számos súlyos jogi és eljárási anomália történt. Jogszerű indítványokat utasítottak el, objektív bizonyítékokat söpörtek félre (kamerafelvètel), vallomást vettek fel hibásan, adatokat rögzítettek rosszul stb.

A teljes történetet dokumentumokkal tudom alátámasztani.

Több újságíró is megpróbálta megírni az ügyet, de végül egyikből sem lett cikk. Ügyvédemen keresztül eljutott hozzàm, hogy az ügyről nem írhatnak.

Szóval most, amikor mindenki azon döbbent le, hogy egy nővel ilyesmi megtörténhet a nyílt utcán, én erre csak azt tudom mondani: igen, ez bárkivel megtörténhet. És ebben a jogàllamban az áldozatnak nem feltétlenül jár elégtétel - sőt, még az is könnyen megtörténhet, hogy végül az áldozatból csinálnak bűnözőt.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 2 months ago

Ha holnaptól 3 jogszabályt módosíthatnál úgy, hogy szerinted érezhetően jobb legyen tőle az élet Magyarországon, melyik 3 lenne az?

Nem feltétlenül „világmegváltó” dolgokra gondolok, hanem olyanokra, amelyek szerintetek reálisan megvalósíthatók lennének, és a mindennapi életben tényleges változást hoznának.

Kezdem én, de fontos: az alábbi három ötletet nem gondoltam végig jogilag, gazdaságilag és társadalmi következményeit tekintve, csak példaként dobom be őket. Simán lehet, hogy valamelyiknek olyan következménye lenne, amire most nem gondolok.

1. Erkélyen/teraszon dohányzás szabályozása
Megtiltanám, hogy társasházi erkélyen vagy teraszon bárki korlátozás nélkül dohányozhasson, ha a füst más lakásokba, erkélyekre vagy közös használatú területekre jut. Szerintem ez rengeteg szomszédjogi vitát és konfliktust okoz, miközben a nemdohányzó szomszéd gyakorlatilag nem tud mit kezdeni a hozzá beáramló füsttel.

2. A közösségi média teljes újragondolása
Én személy szerint még azt is bedobnám, hogy Magyarországon tiltsuk be vagy radikálisan korlátozzuk a Facebookot, Instagramot és a hasonló közösségi platformokat. 😄
Ezt tényleg csak provokatív példának írom, egyáltalán nem gondoltam végig, hogy ennek milyen jogi, gazdasági, társadalmi vagy akár alkotmányossági következményei lennének. Valószínűleg rengeteg problémát felvetne. De kíváncsi vagyok, mit gondolnátok egy ilyen radikális lépésről.

3. Teljes társasházkezelési reform – egy kötelező, átlátható digitális rendszerrel
Ezt viszont komolyabban gondolom.
A társasházkezelést szerintem 21. századi rendszerbe kellene kényszeríteni. Létrehoznék egy egységes, Al-al megtàmogatott és államilag szabályozott digitális keretrendszert/applikációt, amelyben a tulajdonosok folyamatosan és átláthatóan követhetnék a társasház működését.
Valami olyasmire gondolok, mint ahogy egy banki alkalmazásban látod a saját pénzügyeidet.

Egy tulajdonos egy helyen látná például:
- a társasház aktuális pénzügyi helyzetét és költségvetését;
- valamennyi bevételt és kiadást;
- a könyvelés releváns adatait;
- a számlákat;
-a társasház bankszámlájával kapcsolatos, tulajdonosok számára megismerhető adatokat;
- valamennyi szerződést;
- árajánlatokat és bekért pályázatokat;
- közgyűlési jegyzőkönyveket;
- alapító okiratot;
- SZMSZ-t;
- házirendet;
- közgyűlési határozatokat;
- a társasház által megismerhető és kezelhető - - -egyéb iratokat;
- a bejelentett hibákat és problémákat;
- hogy egy adott probléma mikor lett bejelentve;
- kihez került;
- milyen státuszban van;
- mi a prioritása;
- mikorra kellene megoldani;
- és mi történt vele azóta.

És különösen fontos lenne egy „megszavazott, de még végre nem hajtott” rész.
Például:
„A közgyűlés 2026. szeptember 10-én megszavazta a bejárati ajtó zárjának cseréjét.”
Az alkalmazásban pedig:
Határozat: zár csere
Státusz: végrehajtásra vár
Határidő: 2026. október 15.
Felelős: társasházkezelő
Ajánlatok: 3 db
Elfogadott ajánlat: X Ft
Teljesítés: folyamatban / teljesítve
Így nem lehetne egyszerűen „elfelejteni”, hogy mit szavaztak meg a tulajdonosok.

Ugyanígy átláthatóbbá tenném a lakók és bérlők nyilvántartását is, természetesen az adatvédelmi szabályok betartásával: például azt, hogy a társasházban hány bejelentett bérlő/lakó van, és hogy a szükséges bejelentési kötelezettségek teljesülnek-e.

A lényeg az lenne, hogy amit egy tulajdonos vagy lakó a társasház működésével kapcsolatban jogszerűen bejelenthet és megismerhet az egy átlátható, kereshető és naprakész rendszerben legyen.

Ehhez természetesen az egész társasházi jogi környezetet is újragondolnám, mert rengeteg elavult vagy nehezen alkalmazható szabály van.
Például különösen:
- bérlők jogállása és kiköltöztetése;
- csendháborítás és tartós zajproblémák;
- bizonyítható és bizonyíthatatlan, ismétlődő - - - - zavarás/zaklatás kezelése;
- kutyatartás;
- tartós kutyaugatás;
- közös területek használata;
- társasházi konfliktusok gyorsabb rendezése;
- közös képviselők és társasházkezelő cégek ellenőrzése;
- tulajdonosi ellenőrzési jogok teljes digitalizálása.

A cél nem az lenne, hogy az állam minden társasházat irányítson, hanem hogy legyen egy kötelező, egységes és átlátható keretrendszer, amelyben a tulajdonosok valóban kontrollálni tudják, mi történik a saját társasházukban.
Na, ti mit változtatnátok?

Ha tényleg csak 3 jogszabálymódosításra lenne lehetőségetek, melyik három lenne az?

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 2 months ago
▲ 21 r/magyar

Családi élet kis alapterületű lakásban

Azoktól kérdeznék, akik kisgyerekkel másfél szobás vagy kb. 40 m² alatti lakásban élnek.

Mennyire érzitek kényelmesnek a mindennapokat?

Zavar titeket, hogy kevés a tér, vagy jól megszokható?

Pénzügyi okok miatt választottátok ezt, vagy tudatos döntés volt?

Terveztek később nagyobb lakásba vagy kertes házba költözni?

Milyen praktikákkal lehet jól kihasználni a rendelkezésre álló helyet?

Ha van erkély vagy terasz, azt mennyire tudjátok biztonságosan használni a gyerekkel?

Nem azt szeretném eldönteni, hogy mi a “jó” vagy a “rossz”, és nem szeretnék vitát indítani arról, hogy mekkora lakásban “kell” gyereket vállalni.

Egyszerűen kíváncsi vagyok a saját tapasztalataitokra, hogy a gyakorlatban hogyan működik ez nálatok.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 2 months ago

Kisgyerek kis lakásban – hogyan működik a gyakorlatban?

Azoktól kérdeznék, akik 1 vagy több kisgyerekkel másfél szobás vagy kb. 40 m² alatti lakásban élnek.

Mennyire érzitek kényelmesnek a mindennapokat?

Úgy érzitek, hogy elegendő a hely, vagy gyakran kell kompromisszumokat kötni?

Pénzügyi okok miatt választottátok ezt, vagy teljesen tudatos döntés volt?

Terveztek később nagyobb lakásba vagy kertes házba költözni?

Milyen praktikákkal lehet jól kihasználni a rendelkezésre álló helyet?

Ha van erkély vagy terasz, azt mennyire tudjátok biztonságosan használni a gyerekkel?

Nem azt szeretném eldönteni, hogy mi a “jó” vagy a “rossz”, és nem szeretnék vitát indítani arról, hogy mekkora lakásban “kell” gyereket vállalni. Egyszerűen kíváncsi vagyok a saját tapasztalataitokra, hogy a gyakorlatban hogyan működik ez nálatok.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 2 months ago
▲ 25 r/magyar

Mi volt az a pillanat, amikor csak néztél, hogy „ezt tényleg kimondta/megtette valaki?”

Kíváncsi vagyok, kinek mi volt mostanában az a helyzete amin teljesen kiégett.

Olyan abszurd, furcsa, meglepő vagy egyszerűen értelmezhetetlen pillanatokra gondolok, amikről utólag azt érezted, hogy ezt ha elmeséled valakinek, nem biztos, hogy elhiszi, mert nem volt ott.

Ami az a kategória, amikor jó lett volna, ha egy barátod, rokonod is jelen van vagy hallja, mert együtt lehetett volna rácsodàlkozni a dologra.

Mi volt nálatok az a jelenet vagy mondat, ami örökre megmaradt?

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 3 months ago
▲ 32 r/magyar

Vizuàlis szennyezés: a szín zavar, de az alkoholreklám rendben van?

Feltűnt, hogy mennyire fokozottan kritikusak vagyunk a plakátokkal kapcsolatban.
Ezt az átmeneti, kritikus gondolkodást és hangulatot megragadva szeretném megkérdezni a Reddit közösségétől: soha senkit nem zavarnak a köztéri alkoholreklámok? Vagy például a gyorséttermi, egészségtelen étkezést hirdető hamburgerreklámok?
Értem, hogy ezekből is jelentős bevétel származik, de ha már általánosságban a plakátok kérdése kerül elő, akkor mi a helyzet ezekkel a reklámokkal?
Metró peronon, buszmegàllóban… bárhol talàlkozni ilyenekkel.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 3 months ago

Mi számít vizuális szennyezésnek? A szín zavar, de az alkoholreklám rendben van?

Feltűnt, hogy mennyire fokozottan kritikusak vagyunk a plakátokkal kapcsolatban.
Ezt az átmeneti, kritikus gondolkodást és hangulatot megragadva szeretném megkérdezni a Reddit közösségétől: soha senkit nem zavarnak a köztéri alkoholreklámok? Vagy például a gyorséttermi, egészségtelen étkezést hirdető hamburgerreklámok?
Értem, hogy ezekből is jelentős bevétel származik, de ha már általánosságban a plakátok kérdése kerül elő, akkor mi a helyzet ezekkel a reklámokkal?
Metró peronon, buszmegàllóban… bárhol talàlkozni ilyenekkel.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 3 months ago

Volt már olyan, hogy tettél valami jót, de erről senki sem tud?

Olyan dologra gondolok, amivel jobbá tetted valaki más napját vagy megelőztél valami rosszat, esetleg pozitív hatással voltál a környezetedre valahogyan – de senki sem tudja, hogy te voltál, illetve a te hatásodra indult el változás vagy törtènt bármi pozitív. Lehet aprósàg is!

Kezdem én egy példával:
Egyszer egy erős szélben megàllítottam egy nagy guruló kukát a lejtőn mielőtt nekiütközött volna egy BMW autónak.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 3 months ago

Volt már olyan, hogy tettél valami jót, de erről senki sem tud?

Olyan dologra gondolok, amivel jobbá tetted valaki más napját vagy megelőztél valami rosszat, esetleg pozitív hatással voltál a környezetedre valahogyan – de senki sem tudja, hogy te voltál, illetve a te hatásodra indult el változás vagy törtènt bármi pozitív. Lehet aprósàg is!

Kezdem én egy példával:
Egyszer egy erős szélben megàllítottam egy nagy guruló kukát a lejtőn mielőtt nekiütközött volna egy BMW autónak.

reddit.com
u/Impressive_Boot3245 — 3 months ago