Ti már fűtötök?
Most kapcsoltam kazánt. Pulcsiban is befagyok a lakásban. Brrrr.
Most kapcsoltam kazánt. Pulcsiban is befagyok a lakásban. Brrrr.
Nagyon látszódik a széken, meg a nadrágomon is, sose jártam így, basszus annyira megalázó :(
Mit tudok csinálni? Most nem akarom elkezdeni sikálni a széket, mert feltűnő lenne... feketés/szürke szövet.
Sziasztok!
Az idei nyár elgondolkoztatott, hogy lefóliáztatnám az autóm üvegeit B oszloptól hátra, UV szűrős fekete fóliával.
Van ennek értelme a mostani időjárásban is még? Nem fog annyira forró lenni az autó utána?
Illetve nem lesz nagyobb célpont üveg-betörésre? Sokszor járunk külföldön, sokat parkol itthon is az autó Pesten az utcán, nagy félelmem, hogy egyszer feltörik, pedig sosem tárolok benne semmit amúgy.
Sziasztok!
Ma egy kamion összetörte az autóm elejét. Rendőri intézkedés volt, van kék-sárga bejelentő, holnap megyek a szervizbe. Szerb volt a nemzetisége, kb. mennyi idő amíg lesz autóm? Illetve ennek az ügyintézése hogyan zajlik?
Sziasztok!
Egy elég neves fodrászatba mentem, nem volt elérhető az, akihez amúgy járni szoktam, úgyhogy beültem egy másikhoz időpontra, mert már nagyon rondán megnőtt a hajam, újabban göndören hordom, mondtam is a lánynak, hogy ehhez képest vágja le.
Derékig érőből csinált egy hátközép fölött véget érő hányást, göndören undorítóan néz ki a hajam, beszárítva a legjobb, vasalva is kijön, hogy az egész hajam körbe teljesen random hosszokra lett vágva, főleg a fokozatok.
Akkor ott beszárítva nem tűnt fel, annyit mondott, hogy úgy vágta, hogy ne vasaljam ki mert úgy ronda lesz, de ez mindenhogy ronda. A fejem jobb oldala, ha össze is fogom a hajam, esnek ki az alsó tincsek, annyira rövidre vágta.
Van valami SOS rapid növesztő tippetek? Gyorsan nő a hajam, 3 hónap alatt vissza fog derékig nőni, de 2 hete van így, és már nagyon idegesít, hátha valami gyorsítana a folyamaton :(
Sziasztok!
A kérdésem ahhoz szólna, hogy a háztartás, ház-kert-autó szintjén hogy lehetne a legjobban felkészülni ezekre a krízishelyzetekre, esetleg hogy lehetne a jövőben tervezni, hogy ne legyen valaki akkora fogyasztó?
Medencénk nincs, akartunk, kerti tavunk nincs, akartunk, elektromos autónk nincs, akartunk, 2 db klímánk van meg 2 db gép, sok kütyü, de az ide év után már nem látjuk elképzelhetőnek, hogy pl. jövőre medencét töltsünk akár jó szívvel is. Az elektromos autón is elgondolkoztam, hogy lehet nem kéne mégsem.
Madáritatónk nincs, méhitatónk nincs, kiégett az egész kert, simán leégne ott bármi. Garázsunk lesz majd, ahol az autót a nap elől bújtatjuk majd, a garázs hűtését nem tudom még hogy oldjuk meg, hogy ne felesleges legyen (klímával akartuk), tehát most éppen elvesztettük a kertünket fullosan. Locsolómérőnk van, de nem szoktunk nagyon locsolni, mert nincs mit.
Ti elkezdtetek tervezni vagy készülni? Azért is aktuális nálunk, mert jövőre fogunk teljesen felújítani, ablakcsere, +2 klíma a jövőbeli gyerekszobákba stbstbstb.
Sokat gondolkodom rajta mostanában, hogy tulajdonképpen mi alapján lehet megmondani előre, kiből lesz jó szülő. Van, aki szerint ez ösztön kérdése, van, aki szerint tanulható, és van, aki szerint semmi nem garantálható előre.
Engem az érdekelne, ti milyen jeleket figyeltek meg – akár magatokon, akár másokon –, amikről szerintetek tényleg lemérhető ez. Türelem? Az, hogy valaki hogyan nőtt fel? Vagy inkább az számít, hogy stresszes helyzetben hogyan reagál valaki?
Kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra, akár szülőként, akár kívülről nézve.
Sziasztok!
Jelenleg a BGE-n tanulok még 4 félévig, és utána "szabad" leszek, pénzügy-számvitelen vagyok. Ügyvédi irodával együtt dolgozunk, elkezdtem már 1 éve is gondolkozni, hogy kellene egy jogi diploma. Alapszak után akarok valamit még tanulni, vagy mesterre menni vagy a jogi osztatlanon gondolkoztam el.
Párom nem támogat, szerinte "felesleges" munka mellett ennyit tanulni, neki nincs diplomája, így az ő véleményére nem nagyon tudok alapozni, mert a családja is hülyének néz, hogy minek tanulok ennyit (2. diplomám lesz)
Az én családomban közgazdászok, orvosok vannak, a szüleim már nem élnek, viszont 2-3 diplomásak voltak, szerintük sosem késő és butaság tanulni, így nem tudom mi tévő legyek.
Amikor elkezdeném, 31 éves lennék, vajon van értelme? Addigra már elvileg lenne gyerekünk is, de én úgy gondolom, heti 2 napot, amíg nekem iskola van, a férjem is tudna a gyerekünkre időt szánni, tehát úgymond tudnék járni 😄 Levelezőn végezném, csinálta már valaki ilyen "későn" a jogi diplomáját? Vagy engedjem el ezt a gondolatot?
Sziasztok!
2 hónapja tesztelem a hajamon a Hairburstnek ezt a termékcsaládját, pontosabban a sampont, magas porozitású, szőkített hajam van, derékig ért, most hát középig mert visszavágattam. Göndör hajam van, de sokszor szárítom egyenesre, vagy kivasalom, de nyáron hagyni szoktam loknisodni is. Vegyesen. A fejbőröm érzékeny, szárazabb típus. 2.3 naponta mosok hajat általában.
Volt rá egyszer Rossmann-ban kuponom, gondoltam megpróbálom, és vettem belőle egyet. Előtte használtam már a márkának a zöld családját, elfogyott, jó illata volt, de semmi extra. Mindegy, elfogyott, gondoltam adok ennek is esélyt, nem rossz az illata, de az ananászos jobban tetszett.
Csajok, amit ez leművel a fejemmel... gondoltam, hogy pont a meleg elején kezdtem el vele ismerkedni, emiatt lehet, hogy jobban zsírosodik a hajtövem, nem bírja a nagy meleget, vagy izzadok. Vettem egy mélytisztító K18-as sampont, meg egy Loreal Metal Detox volt otthon, gondoltam a kettőből heti 1x valamelyik segít lemosni a koszt, és nem fog annyira zsírosodni. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Itt vagyok 2 hónappal később, kb 2 vagy 3 hajmosásnyi időre vagyok a végétől, de annyira gyűlölöm, vasárnap reggel mostam vele hajat, és már tegnap este gondolkoztam, hogy meg kéne mosni, annyira zsíros volt. Nem fogdostam jobban a hajamat, mint eddig, semmit sem változtattam, viszont olyan szinten zsírossá és tocsogóvá teszi a hajamat, hogy az valami rettenetes 👀
Próbáltam, hogy pár hétig más sampont használok, ott nem is volt ilyen gond, viszont nem akartam kidobni, sajnáltam a 4500 forintomat, így gondoltam el-el használom, kicsit többet teszek a kezemre hajmosásnál stb... Hát lányok, és most gondolkozom rajta, hogy bedobom a töröközőt :(
Látom rengeteg influenszernél, olvasok véleményeket, tudatosan igyekszem vásárolni, viszont ekkorát egy termékben életemben talán másodjára csalódtam, az első az volt, amikor a GG hidratálója olyan szinten beallergizált rajtam, és mart, mintha sav lett volna.
Itt ülök az irodában, számolom vissza az órákat, hogy mehessek haza, és megmoshassam a hajamat, olyan szinten elzsírosodott 48 óra alatt. És reggel még tűrhető volt. Elkezdett az egész fejem is viszketni már tőle, pedig soha semmire nem voltam még se allergiás se semmi ilyen, csak könnyebben pirosodik a bőröm, mert szeplős fehér bőrű vagyok.
Én nagyon sok dolgot kipróbáltam már, és használtam, de ennyire bűn rossz terméket én még nem láttam a polcokon. Nem szoktam drága cuccokat kidobni, de este hazaérek, és első lesz, hogy megy a lefolyóba a maradék ebből... Rettenetes... Ha láttál ma a metrón, vagy délután látni fogsz, légyszi ne ítélj el a zsíros hajam miatt, eskü szoktam mosni, és ma is azzal kezdek amikor hazaérek!!!
Oh, és a hajam állapota se javult, se nem romlott, a hatása semmilyen. A balzsam belőle rég elfogyott, az sem volt nagy szám.
Ne vegyétek meg! :(
TLDR: hisztizek, mert a fenti terméktől zsírosbödön a fejem, ne vedd meg, szar és nem nő tőle a hajad sem.
Sziasztok!
6 év után is az exemmel álmodok, na nem szépeket 😄
A mostani párommal 6 éve vagyunk együtt, 4 éve házasok vagyunk. Egy olyan 3-4 éve álmodom azt, kb havi rendszerességgel, hogy összekapunk valamin (mármint én és a mostani párom) és/vagy szakítunk vagy csak külön töltünk egy kis időt, mire folyamatosan az jön fel, hogy én azzal az exemmel vagyok, vagyis ő úgy veszi, hogy akkor mi most újra együtt vagyunk, hiába mondom el neki, hogy nem szeretem, undorító és gyűlölöm (bántalmazott mentálisan) egyszerűen nem akar lekopni. Olyan szinten idegesít, hogy mi az istentől álmodhatok én vele ilyeneket, hogy elmondani nem tudom... Reggel felébredek, és örülök hogy ott van a párom mellettem és hogy ő van ott, nem az exem.
Most éjjel pl beköltözött a lakásomba, hiába veszekedtem vele hogy takarodjon már el, 1/1 enyém az ingatlan ne itt lógjon már a nyakamon, nekem a férjem kell. Nem értette, nem bírtam kirakni. Fú de felbaszott most is, ahogy írom...
Ilyenkor forgolódok, hánykolódok, rettenetesen kelek, idegesít és utálom az egészet. 29 éves vagyok, már nem tini, hogy ennyire foglalkoztasson az ember. A férjem erről nem tud, nem akarom, hogy aggódjon hogy én bármit is akarok az extől.
Fogalmam sincs mit csináljak, irritáló az egész, mármint az, hogy én ezeket mozizom éjjel, pedig olyan szépeket szoktam amúgy álmodni. Utálom.
Mentális bántalmazásra pár példa, mert gondolom lesz kérdés:
Sziasztok!
Tegnap beszéltem egy fodrásszal, szóba jött, hogy Olaplexet használok és most fogyott el. A csajszi mondta, hogy jó is, és ne vegyem újra, mert meg fogja a hajam szokni és nem fog semmit érni. Ezen meglepődtem, viszont gondoltam itt megkérdezlek titeket is, mielőtt rendelek egy újabb adagot, mennyire reális ez.
Szőkített hajam van, amiatt használom.
Sziasztok!
2 éve voltam anyukámmal egy fodrásznál, nagyon imádtam azt a hajat amit csinált, viszont amikor következőre mentünk volna, nem is volt szabad időpontja, illetve anyukám váratlanul elhunyt, és akkor nem is válaszoltam neki az üzenetre amit írt. Utána nem is kerestem, nem az volt a prioritás, döglődtem a depressziómban.
Most akihez jártam lány, terhes lett és veszélyeztetett lett, nem vállalt, viszont gondoltam visszatérek ehhez a lányhoz. Tele van már, ezzel nincsen semmi baj, viszont a szalonban egy másik lánynál van hely. Bunkóság lenne bejelentkezni hozzá, írjak előbb a másik lánynak, hogy ez történt és nem akartam megsérteni? Vagy ilyenkor mi a legjobb döntés? :)
Sziasztok!
Nem tudom mennyire illik ide, de hetek óta ezt reggelizem, viszont csak 1-et, és úgy benyomnék többet is, illetve otthon is enném.
Valaki nem tudja esetleg, melyik felvágottat, sajtot és vajat teszik bele? Amivel eddig kísérleteztem, nem hozta azt a szintet, viszont rettenetesen rá vagyok állva hogy reprodukáljam magamnak 😄
Sziasztok!
Ma egy érdekes felvetést hallottam a környezetemben. Egy ember felmondott, letelt a 30 napos felmondási idő, leadta a cuccait és ugye ment tovább. Megjött az utódja, viszont ő még nem lett betanítva pl a programok használatára, gazdasági ágon vannak.
És itt jön a dolog, ami felett nem tudtam még napirendre térni, kinek van igaza:
>
Az új ember és a régi nem is találkoztak, talán 2 hetes csúszással történt az elmenetel-jövetel.
És jön a kérdésem: ki a felelős az utód betanításáért? A munkáltató, vagy az előző projekten dolgozó? Mit takar, hogy addig nem lehet elengedni? Én a régi helyemen mindig szívesen tanítottam az újakat, ott a főnök mindig letiltott, hogy majd ő, viszont ő meg nem tanította semmire, mert sosem ért rá.
Hogy működik ez általánosságban?
Sziasztok!
Ma egy érdekes felvetést hallottam a környezetemben. Egy ember felmondott, letelt a 30 napos felmondási idő, leadta a cuccait és ugye ment tovább. Megjött az utódja, viszont ő még nem lett betanítva pl a programok használatára, gazdasági ágon vannak.
És itt jön a dolog, ami felett nem tudtam még napirendre térni, kinek van igaza:
>"Addig nem kellett volna elengedni az előző embert, amíg az új nincs betanítva"
Az új ember és a régi nem is találkoztak, talán 2 hetes csúszással történt az elmenetel-jövetel.
És jön a kérdésem: ki a felelős az utód betanításáért? A munkáltató, vagy az előző projekten dolgozó? Mit takar, hogy addig nem lehet elengedni? Én a régi helyemen mindig szívesen tanítottam az újakat, ott a főnök mindig letiltott, hogy majd ő, viszont ő meg nem tanította semmire, mert sosem ért rá.
Hogy működik ez általánosságban?
Sziasztok!
Eladom az ingatlanomat, a vevő 3. helyen nem kapott elvileg lakáshitelt, jövőhét keddig érvényes a szerződés, kell-e nekem belemennem ilyenekbe, hogy aláírjam, hogy kitoljuk még 2 héttel?
Őszinte leszek, én nem akarok ebbe már bele menni, tavaly szeptember óta húzzuk ezt az egészet, extra hosszú időt kapott fizetni, illetve használhatja is az ingatlant addig, mint bérlő.
Itt hisztériáznak nekem telefonon, hogy a héten alá kéne írjuk, mert nekik idő amíg kiutalja a bank a pénzt, de még azt se tudják, hogy megkapják-e a hitelt. Ilyenkor mit tudok tenni? Elegem van.
Sziasztok lányok!
Meg fogom lepni a férjem egy velencei meglepetés úttal, úgy tudja a Balaton másik végére megyünk egy hotelbe, viszont meglepiből kivinném az olaszokhoz, sosem volt még külföldön, sosem látta a tengert, gondoltam egy kellemes kis kaland lenne neki🇮🇹💖
Viszont a strandokkal annyira nem vagyok tisztában arrafele, Lido di Jesolot, Lido di Sabbiadorot ismerem illetve Bibionet, gondoltam valahova leviszem oda strandra… melyik helyet ajánlanátok? Vagy arra felé van más strand?
Illetve kell vizicipő? Milyen arra a helyzet most a tenger tekintetében? 7 éve voltam utoljára strandolni arra, gondolom sokminden változott azóta.
Illetve ha tudtok jó programokat ajánlani arrafele, azt is megköszönném 💖😊
Sziasztok!
Elárasztották a hangyák a házat. A konyhában kezdődött, elkezdtek beköltözni a növények kaspóiba, azokat átültettem és átvittem máshová, majd folytatták, hogy beköltöztek a mosogatóba, őket lefújtam irtószerrel illetve tettem ki csapdát is. Aztán átköltöztek a főzőlap mellé, ahol a felső konyhaszekrénybe kezdtek el belemenni (ott minden amúgy üvegben van, nem is értem). A szódagép réz fejére is rámentek, azt basztatják folyamatosan.
Erre ma reggelre elkezdtek a nappaliba is özönleni, és az ottani növénykaspókba költözni. Nem 2-3 hangya, hanem 100-200 körüli létszám zsong mindenhol... Sosem volt még ilyen, undorodom. Insecticide 2000-rel fújtam le mindent, amíg nedves halnak meg rajta, ahogy felszárad valahogy nem működik rajtuk és mennek tovább... nagyon idegesítőek, mert se főzni nem tudok tőlük, se létezni... a növényeket se akarom kidobni miattuk...
Milyen megoldás lehetne? Az írtószer 8-12 hetet ír, de addig ellepnek mindenhol minket, megőrülök
Új kollégát kaptam az irodában "szobatársnak", 1 hónapja vagyunk egy helyen, viszont minden szava rinya. A párja buta, a lakásuk ronda, nem kap hitelt, nem elég a fizetése, hó közepén nincs pénze ételre, a párja nélküle megy a barátaikkal dolgozni, neki 1,5 óra a hazaút, neki nem futja a kocsira való ingázásra, szar a tömegközlekedés, de kocsival drága, meleg van, fázik, a benti LED lámpától migréne van, ahol jár ott lekapcsolja... minden baja van.
Komolyan, számoltam ma, 3 percig rinyál egy témán, vált és újabb 3 perc rinya máson. Nem bírom, lehúz. Fülhallgatót teszek be, aztán azért megy a rinya, hogy én nem figyelek őrá...