36 millió alatt is van új lakás Egerben – mutatjuk, mennyiért kínálják az új házakat 😊

Egyre több új építésű ingatlan közül válogathatnak a vevők országszerte, miközben a kereslet is változik. Az új lakások legolcsóbb 10 százaléka Egerben 36 millió forint alatt található, az új kertes házaknál azonban már 105 millió forint ez a határ.

heol.hu
u/Recent-Dog1964 — 14 days ago

Özönlenek az eladó ingatlanok a piacra, de vevő alig akad: kemény időszak vár a tulajdonosokra 😭

Augusztushoz képest 26 százalékkal több lakást és házat hirdettek meg eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, miközben a kereslet mindössze 1 százalékkal emelkedett. A szokásos őszi keresletélénkülés ezért egyelőre elmaradt a lakáspiacon. Szeptember végén már közel 150 ezer eladó lakóingatlan hirdetésből válogathattak a vevők, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kereslet a tavaly szeptemberi, Otthon Start által felfűtött szinthez képest 37 százalékkal, de még 2024 szeptemberéhez viszonyítva is 17 százalékkal alacsonyabb volt.

penzcentrum.hu
u/Recent-Dog1964 — 14 days ago

Kapitány úr is szépen fog “tejelni” a vagyonadó kapcsán‼️

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, a kormány legtehetősebb tagja, aki a 2026 júniusi vagyonnyilatkozata alapján több mint 6 milliárd forintnyi értékpapír- és részvényvagyonnal rendelkezik. Kiemelkedő vagyonát a Shell globális ügyvezető alelnökeként szerzett jövedelméből halmozta fel, ahol elmondása szerint havi 49 millió forintnak megfelelő fizetést kapott.

Politikai és miniszteri tisztségéből adódóan miniszteri fizetésére nem tart igényt, a teljes összeget a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlotta fel.
A bevallott vagyonelemek a következők szerint oszlanak meg:

Ingatlanok:

Spanyolország, Malaga: Egy 600 négyzetméteres telken álló, 340 négyzetméteres üdülő (50%-os tulajdonrész).

Budapest, II. kerület: Egy 1112 négyzetméteres beépítetlen terület (50%-os tulajdonrész).
Balatongyörök: Egy 2233 négyzetméteres zártkert és egy rajta álló bontandó ház.

Balatongyörök (a javított tétel):
Egy balatoni villa, amely jogilag a lánya nevén van, de a miniszter haszonélvezeti joggal rendelkezik felette.

Járművek és luxuscikkek
A miniszter tulajdonában áll egy nagy értékű Maserati személygépkocsi is.

u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

Ingatlanra is ;)

Na de mire fog vonatkozni?

a bankszámlákon tartott pénz,
az értékpapírok és egyéb pénzügyi befektetések,
a céges részesedések és üzletrészek, valamint ingatlanok és egyéb vagyonelemekre.

Adó mértéke a Tisza program alapján:

nettó vagyonuk 1 milliárd forint feletti részének az 1%-át adóként az államnak be kell fizetni.

u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

Ömlenek a piacra az új lakások, de valami furcsa dolog történik 😨

Évek óta nem látott ütemben bővül az új lakások kínálata a hazai ingatlanpiacon, a kereslet azonban egyelőre nem tud lépést tartani vele. Az egyik népszerű ingatlanhirdetési portál datai szerint egy év alatt hat százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, miközben az irántuk mutatkozó érdeklődés 47 százalékkal esett vissza. A fejlesztések felfutása miatt 2027-ben tovább nőhet a kínálat, így egyre fontosabb kérdés, hogy lesz-e elegendő vásárló az új lakásokra.

magyarnemzet.hu
u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Egy ingatlan értékesítésénél könnyű azt gondolni, hogy a legfontosabb lépés maga a hirdetés feladása. Pedig ez valójában csak a kezdet. Hiába kerül fel ugyanis egy lakás vagy családi ház az internetre, ha a hirdetés nem kelti fel a figyelmet, nem jut el a megfelelő érdeklődőkhöz, vagy éppen az ár nincs összhangban a piaci lehetőségekkel. A sikeres eladáshoz ezért tudatosan felépített folyamatra van szükség: a megfelelő bemutatástól a hatékony marketingig és a reális árazásig több tényező is számít.

magazin.otthonterkep.hu
u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

1,2 milliárd forintért hirdetik Schobert Norbiék luxusvilláját: elképesztő, mi minden van a szentendrei álomotthonban

Nem megy a biznisz.

Nem mindennapi ingatlan jelent meg a piacon: 1,2 milliárd forintos áron hirdetik azt a szentendrei luxusvillát, amelyet a Blikk a Schobert család otthonaként azonosított. A kétszintes, 600 négyzetméteres ház több mint 2700 négyzetméteres telken áll, medence, wellnessrészleg és fitneszterem is tartozik hozzá. Schobert Norbert ugyanakkor a lapnak nem erősítette meg, hogy valóban el akarják adni az otthonukat.

kiskegyed.hu
u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

Budapesti összeesküvés az Airbnb ellen: Magyarország szembe megy az Európai Unióval?

Az Európai Bizottság Megfizethető lakhatásról szóló törvényjavaslata lehetőséget teremtene arra, hogy a lakhatási válsággal küzdő térségekben korlátozzák a rövid távú lakáskiadást. A tervezet azonban nem általános Airbnb-tilalmat készít elő: a korlátozás csak megfelelően igazolt lakáspiaci problémák esetén arányosan érvényesülne és elsősorban az üzleti célú rövid távú kiadásra irányulna.

economx.hu
u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

Leáldozhat a végig fix kamatoknak a piaci lakáshiteleknél

A mérséklődő pénzpiaci referenciahozamok és Magyarország tervezett euróövezeti csatlakozásának hatására fokozatosan veszíthetnek vonzerejükből a futamidő végéig fix kamattal kínált piaci feltételű lakáskölcsönök. A kamatok várható csökkenése miatt nőhet a választék a rövidebb kamatperiódusú jelzáloghitelekből. Nagy kérdés viszont, hogy hosszabb távon mi történik a támogatott lakáskölcsönökkel, mivel most ezek adják az újonnan folyósított jelzáloghitelek nagyjából négyötödét.

telex.hu
u/Recent-Dog1964 — 19 days ago

Fekete Gábor reagált a lakásvádakra: válása miatt csakugyan édesanyjánál lakik, „teljesen jogszerűen“

„Tegnap az ellenézi képviselők látványos körülmények közt „bűnösnek kiáltottak ki”, amiért bérlakásban lakom. Csakugyan édesanyámnál lakom. Hangsúlyozom, teljesen jogszerűen. A magánéleti válság, a válásom – erről nem szeretnék beszélni, mert úgy vélem, ez csak rám tartozik – arra kényszerített, hogy édesanyám segítségét kérjem. Amikor a gyermekeim nálam vannak, ő segít be nekem és az unokáinak, mivel én sokszor estig dolgozom, hétvégén pedig sokszor rendezvényeken kellett részt vennem. És nem szégyen, a válás után rászorultam arra, hogy ebből a nehéz érzelmi helyzetből segítsen. Nekem ő maradt. Mindezt úgy beállítani, hogy én a magas fizetésem mellett városi bérlakásban lakom – hát, igen lelketlen hozzáállás“

kecsup.hu
u/Recent-Dog1964 — 20 days ago

Brutális drágulás ment végbe Kelet-Magyarországon, mutatjuk, hová költöznek a magyarok

Különös pontra érkezett a magyar lakáspiac: miközben az árak sok háztartás fizetőképességének határát feszegetik, több térségben még mindig kétszámjegyű a drágulás. A vevők egyre nagyobb hitellel próbálnak lépést tartani, a fiatalok saját otthonra vágynak, de sokan már abban sem bíznak, hogy ez reális cél. A lakhatási válság így már azt is egyre erősebben meghatározza, ki hol tud élni, és merre költözik.

index.hu
u/Recent-Dog1964 — 20 days ago

Feljelentés: 16 milliárdért nem készült el az ingatlan-nyilvántartási rendszer

Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésének problémáival kapcsolatban – közölte Tanács Zoltán tárcavezető a Facebook-oldalán.

hirnavigator.hu
u/Recent-Dog1964 — 20 days ago

Egy kommentelő szerint a bankok már beárazták a korrekciót vidéken, ami igen elgondolkodtató… 😵

u/Recent-Dog1964 — 20 days ago

Mi az oka a 1,29-es katasztrofalis termékenységi arányszámnak?

1. A gyermek gazdasági szerepének megváltozása

Költség, nem pedig bevételi forrás: A tradicionális, agrárjellegű társadalmakban a gyermek korán munkába állt, és a szülők időkori biztonságát (nyugdíját) garantálta.
Hosszú távú befektetés: A modern, tudásalapú társadalmakban a gyermek felnevelése és taníttatása hatalmas anyagi befektetéssé vált, amely akár a gyermek 25 éves koráig (vagy tovább) is eltarthat, miközben az időkori ellátást az állami nyugdíjrendszerek vették át.

2. A nők társadalmi és munkaerőpiaci emancipációja
A karrier és család konfliktusa: A nők tömeges megjelenése a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon alapvetően pozitív folyamat, de éles konfliktust teremtett a karrierépítés és a korai gyermekvállalás között.
A „bizonytalan” évek: A nők pont a biológiailag legtermékenyebb éveikben (20-30 év között) építik ki a szakmai egzisztenciájukat, amit a gyermekvállalás miatti kiesés gyakran veszélyeztet.

3. A párkapcsolatok instabilitása és az egyedüllét
Későbbi elköteleződés: A fiatal generációk sokkal később köteleződnek el egy partner mellett. A házasságkötések száma csökken, a válások aránya magas, és nő a szinglik (egyedül élők) száma. Stabil párkapcsolat nélkül pedig értelemszerűen nem születnek gyermekek.
A tökéletes partner keresése: A társkeresési szokások megváltozása (pl. online applikációk) miatt sokan halogatják a végleges döntést, abban a reményben, hogy találnak egy még ideálisabb partnert.

4. Jövőkép és „öko-szorongás”
Globális bizonytalanság: A fiatalabb generációk (Z és Y generáció) körében felerősödött a jövőtől való félelem. A klímaváltozás, a háborús konfliktusok és a geopolitikai instabilitás miatt sokan tudatosan úgy döntenek, hogy „erre a világra” nem szeretnének gyermeket szülni.

5. A „második demográfiai átmenet”
Ez a szociológiai fogalom azt írja le, amikor egy társadalomban a kollektív kötelességtudatot (pl. „a hazáért” vagy „a családért” való gyermekszülés) felváltja az individualizmus és az egyéni önmegvalósítás. A boldogságot és a sikert ma már nem kizárólag a szülőségben mérik, hanem a személyes szabadságban, utazásban és a szakmai elismertségben.

u/Recent-Dog1964 — 20 days ago

Halálosan jó ajánlat: egy krematórium területén árulnak idilli családi házat ☠️🦇

Nem mindennapi ingatlan került piacra Angliában: 250 ezer fontért – mintegy 106 millió forintért – árulnak egy három hálószobás családi házat, amely egy krematórium területén áll. Az ingatlaniroda a hirdetésben külön kiemeli a „különleges és békés elhelyezkedést” – és ebben az esetben aligha lehet őket azzal vádolni, hogy túlzásba vitték a marketinget…

index.hu
u/Recent-Dog1964 — 26 days ago